3839

Június 14. – A győri (kismegyeri) csata

Ezen a napon történt

1809. június 14-én a magyar nemesi felkelőkkel megerősített olaszországi osztrák hadsereg Győrtől délre csatát vállalt a jelentős túlerőben lévő francia-olasz hadsereggel. A vereség ugyan egyértelmű volt, ám Petőfi gúnyos verssorai a nemesi felkelés teljesítményét illetően nem igazságosak.

„S ti, kik valljátok olyan gőgösen:
Mienk a haza és mienk a jog!
Hazátokkal mit tennétek vajon,
Ha az ellenség ütne rajtatok?...
De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?”
(Petőfi Sándor: A nép nevében)

Az 1809-es Ferenc császár és király által elhamarkodottan megkezdett osztrák-francia háború az olasz hadszíntéren jól kezdődött a magyar-osztrák seregek számára. János főherceg a déli osztrák csoportosítás vezére április közepén betört az Itáliai királyság (Napóleon bábállama) területére, és április 15-16-án Sacilénél, április 27 és 30 között Caldieronál vereséget mért a Jenő itáliai alkirály (Napóleon mostohafia) által irányított franciákra. Ám a kezdeti osztrák létszámbeli fölény fokozatosan az ellenfél javára tolódott el, s mikor május 8-án a Piave folyónál újabb csata bontakozott ki, már 45 ezer francia és olasz katona állt szemben 25 ezer császári-királyival. Az ekkor bekövetkező osztrák vereséget súlyosbította, hogy a Duna-menti főhadszíntéren maga Napóleon tört Bécs felé, és az a veszély fenyegette János főherceg seregét, hogy elvágják a hátországától, s ezért kénytelen volt hadaival Magyarország felé visszavonulni. A sereg Körmend táján ért magyar földre, majd Győr akkor még meglévő falai felé húzódott a Rába mentén. A menetelés fárasztó volt, és a katonák igencsak lerongyolódtak. Némi erősítést jelentett, hogy a Győrnél gyülekező magyar nemesi felkelés alakulatai József nádor vezetésével Pápától délre csatlakoztak János főherceghez.

Ma már nehéz eldönteni, hogy fáradt és ellenfelénél számbelileg és tapasztalatilag is gyengébb (40 ezer fős) seregével János főherceg miért fogadta el a csatát a komáromi hátrálás helyett, de az kiderül a forrásokból, hogy lényegesen alábecsülte a francia-olasz hadsereg létszámát (50 ezer főnél is nagyobb volt, holott 15 ezerre becsülték). Az is nehezen értelmezhető, hogy az osztrák sereg miért Kismegyerrel a központban a Pándzsa patak mentén foglalt állás, s hagyta ott a Sokorói-dombság magaslatait. Annyi bizonyos, hogy a császári-királyi fővezérlet nem állt a helyzet magaslatán. Mikor június 14-én elkezdődött a csata, ennek ellenére a franciáknak nem volt könnyű dolguk. A kismegyeri magtárat, és az azt körülkerítő falat valóságos erőddé alakították a fehérkabátos osztrák gyalogosok, és a Pándzsa hídjaiért, valamint a templomdombért is sokórás elkeseredett harc folyt. A csata végül az osztrák sereg balszárnyán dőlt el, ahová – és ez ismét a hadvezetés hibája volt – a nem túl jól felszerelt és újoncnak számító nemesi felkelő huszárok álltak. Az árkokkal átszegdelt terep a tapasztalatlan lovaknak sem tett jót, akik az ágyúdörgéshez sem voltak hozzászokva. A velük szemben álló rutinos és túlerőben is lévő francia lovasság így fokozatosan visszaszorította a bátorságban híján nem lévő magyarokat, azzal fenyegetve az egész osztrák-magyar sereget, hogy elvágják Komáromtól. Így János főherceg kénytelen volt elrendelni a visszavonulást, amelyet azonban a kismegyeri majorságot védő csapatok (grazi landwehr) már nem tudott teljesíteni, mivel bekerítették. A reménytelen helyzetbe került stájerok kitartottak egészen addig, míg ágyúkkal szét nem lőtték a falat, és a francia gyalogság rohammal be nem vette az épületet. Az itt védekező 872 katonából ekkor már csak 112-en voltak életben, akik aztán megadták magukat.

A franciák elvágták a seregtől Meskó József Abdánál Győrt fedező dandárát is, ám a merész magyar tábornok kis seregével óriási kört leírva Celldömölkön át a Balaton felől kerülve jutott el Komáromba.

A csata kegyetlenül véres volt, egyike a Magyarországon megvívott legvéresebb csatáknak, az osztrák-magyar fél mintegy 5-6 ezer, a francia 3-4 ezer halottat és sebesültet hagyott a csatatéren. Ez azonban nem jelenti, hogy mindent eldöntött volna, mivel az igazi nagy összecsapás a Dunánál történt meg július 5-6-án.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1809_majus_9_jozsef_nador_gyorbe_rendeli_a_nemesi_felkeloket/
http://mult-kor.hu/20100512_keves_volt_a_magyar_nemesseg_napoleon_ellen

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.06.14
57