1357

A portréfestészet rejtelmeibe is betekintett

Larisa Davletshina festményei a Múzeumházban

Június 11-től kezdődően Larisa Davletshina baskír festőművésznő alkotásaiból rendezett kiállítást a Múzeumházban (Győr, Bécsi kapu tér 4.) a győri Orosz-Magyar Egyesület. Szombaton a ház részéről Lebó Ferenc szobrászművész köszöntötte a művésznőt és a jelenlévő művészetbarátokat, majd Németh Vilmos műgyűjtő, az egyesület tagja nyitotta meg a kiállítást, ismertetve a művésznő életútját.

Larisa Davletshina Baskírisztán fővárosában, Ufa városában született és nevelkedett. Szülei, családja nagy jelentőséget tulajdonított a tanulásnak és a művészeti képzésnek. Gyermekévei a művészetek atmoszférájában teltek, hiszen két nagybátyja is festőművész volt.  Larisa már az iskolában nagy élvezettel rajzolt, festett, emellett zenei képzést is kapott hegedű szakon.

Diplomát végül 1999-ben szerzett a Moszkvai Technológiai Főiskola Ufai Részlegén a művészi ábrázolás és ruhatervezési szakon. Kezdetben egyedi babák és babaruhák készítésével, tervezésével foglalkozott.

Festeni Magyarországra való érkezése után, 2011-től kezdett intenzíven. Alkotásait 2012-től mutatta meg kiállításokon: Budapesten, Győrben, Moszkvában, Gdanskban és Párizsban. A művésznő munkái megtalálhatók Oroszország és Európa számos magángyűjteményében. Több alkotása látható a párizsi Frangulyan Művészeti Galériában.

Tanulmányokat végzett újabban a Firenzei Művészeti Akadémián, ahol a portréfestészet rejtelmeibe tekintett bele. Az intézet napjainkban egyik legvonzóbb célpontja a klasszikus realista rajzot, festészetet és szobrászatot tanulni akaróknak. Ugyanis – tisztelet a kivételnek – a modern művészetekben ezek a készségek már napjainkban kevésbé értékesek, hiszen a modern vizuális nyelvek, ábrázolási formák sok esetben nem követelik meg azt a fajta tudást, ami a régi korok mestereinek a sajátja volt. A Firenzei Művészeti Akadémia ezt a hiányosságot úgy igyekszik pótolni, hogy a hallgatók a 3-4 éves időszak alatt elsajátítják a régi mesterek anyagismeretét, a festéket, festőszereket maguk készítik. A rajzban olyan magas szintű pontosságot érnek el, ami napjainkban szinte hallatlan.

Nem véletlen tehát, hogy Larisa Davletshina munkáira jellemző a gazdag színvilág, valamint a legkisebb részletek gondos, aprólékos kidolgozottsága.”

Davletshina pár éve már bemutatta babáit Győrben, így érthető, hogy sok ismerőse örömmel láthatta újra, és köszönthette a megnyitó utáni fogadáson, pogácsázáson.

Örömömre szolgált, hogy Pécsváradon élő lányomék éppen Győrben voltak látogatóban, így őket is elvihettem a megnyitóra, megismerkedhettek városunk kedvenc szobrászművészével, aki megmutatta nekik a Múzeumház első emeletén található saját kiállítását is.

A művésznő munkáit június 25-ig tekinthetik meg az érdeklődők keddtől vasárnapig 10.00 óra és 16.00 óra között.

Molnár György művészetbarát,
a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) tagja

2016.06.13