Három történet

Lukácsi Ákos fotóművész kiállítása a Magyar Ispitában

Május 27-én nyílt meg a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Magyar Ispitában (Győr, Nefelejcs köz 3.) a Lukácsi Ákos fotóművész alkotásaiból összeállított Három történet című kiállítás. A tárlat június 19-ig tekinthető meg, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.

Az 1973-ben született Lukácsi Ákos a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Bálint György Újságíró-iskolájának fotóriporteri szakán végzett, jelenleg szabadúszóként dolgozik. A kilenc év „munkájából” összeállított kiállítás a címében is jelzi, hogy az elkészült alkotások három téma köré csoportosítva adják ki a Magyar Ispitában megtekinthető válogatást. Az első teremben a Caldera képek, a művész izlandi, szinte grafikai hatású tájrészletei kaptak helyet, amelyet a Ligetek című sorozat követ elmosódott emberekkel, világos, visszafogott, ámde helyenként „lángoló” színösszeállítású kompozíciókkal, hogy az utolsó teremben a Külterület élettelen, mégis lélegzőnek tűnő alkotásai táruljanak a látogatók szemei elé.

Fotók: Vas Balázs

2016.06.09