„Élt egyszer egy öreg király. A felesége egy gyönyörűséges, csillagfényű fiatal-asszony, akinek szépségéről messze földön beszéltek. Őt magát halandó ember alig láthatta, így nem tudhatták, milyen kemény, önző és hatalomra vágyó. Született egy szép kicsi lányuk, Pamina. Az öreg király érezvén, hogy közeleg élete utolsó órája, életre szóló örökséget akart hagyni kislányára. Nem kincset, nem vagyont, és nem rangot. Egyszer kézen fogta a kicsit, beszélgetve elsétáltak a közeli kerek erdőbe, ahol dörgés, villámlás és irgalmatlan záporeső közepette a király a vén fűzfa ágából egy fuvolát metszett. Mire hazaértek, a kislánya a karjában elaludt, így álmában súgta csak meg Paminának az öreg király: … a fuvola varázsereje megvéd, óv, végigkísér az életeden… A hatalom jelképét, a hétszeres napkorongot a csodakövekkel, tiszta szívű, igaz, hűséges barátjára, Sarastrora bízta, azzal a kéréssel: … keresd meg, ha itt lesz az idő - a lányom számára, a világ számára - azt a fiatal embert, aki jó párja lesz a lányomnak, és bírja majd az emberek bizalmát - hogy kísérje útját a szépség, támogassa az erő, és vezesse a bölcsesség. ”