1259

Június 6. – A normandiai partraszállás

Ezen a napon történt

Bár 1944. június elejére a német hadsereg lassan felőrlődött a Szovjetunió túlerejével szemben, a Harmadik Birodalom a végső döfést végül mégiscsak nyugaton kapta meg. 1944 májusára Nagy-Britannia déli része egy hatalmas katonai táborrá vált, ahol csaknem 3 millió katona, 10 ezer repülőgép, 1500 harckocsi, 10 ezer egyéb jármű és a világ valaha volt legnagyobb inváziós flottája (1500 hajó) gyűlt össze, hogy lyukat üssenek Hitler Európa-erődjén.

Az inváziót igen alapos előkészületek előzték meg, amelyek a partraszállás pontos menetrendjétől az ellenség dezinformálásán át az ellenséges vonalak mögötti szabotázsig mindent átfogtak. Még a francia ellenállást is sikerült értesíteni, hogy június 6-án lesz a D-nap, azaz a partraszállás napja, amely Verlain Őszi chansonjának rádión való lejátszásával történt meg: „Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón”.

A németek természetesen tudtak róla, hogy partraszállás szerveződik, konokon készültek annak visszaverésére. Sőt Hitler személy szerint alig várta már, hogy eljöjjön ez a pillanat! Abban bízott, hogy Rommel páncélosai majd a tengerbe kergetik a vakmerő ellenséget, és akkor hosszú időre lehetetlenné tesz egy újabb kísérletet, mialatt végezhet Sztálinnal.

Néhány napig el kellett tolni az akciót a rossz időjárási viszonyok miatt, de június 6-án megkezdődött a történelem legnagyobb partraszállása. Először pusztító bombázás szakadt a partot védő németek – és a velük szövetséges hiwi segédcsapatok, például oroszok! – nyakába, majd a taktikailag fontos átjárók közelében potyogni kezdtek az angolszász ejtőernyősök is.

Sok katonának valóban ez volt a „leghosszabb nap”, ahogy Rommel tábornok nevezte élete egyik legmegrázóbb 24 óráját. Ellentétben a közhiedelemmel, a partraszállás az öt partszakasz (Utah, Omaha, Gold, Juno, Sword) többségében nem ütközött túl nagy nehézségbe, a bombázástól megtépázott védők leginkább csak néhány páncéltorony és bunker közelében fejtettek ki ellenállást. Míg az Utah és az Omaha részeken valóban minden négyzetméterért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak, addig a brit-kanadai erők néhány helyen egyszerűen kisétálhattak a partra, anélkül, hogy lőtték volna őket. Nem véletlenül az említett két „helyen” vesztek el messze a legtöbben a támadás során. Estére már 55 ezer katona, 7000 jármű és óriási mennyiségű felszerelést sikerült a partra kirakni, bár az Utah és Omaha szakaszon igen csekély mélységű volt csak a hídfő, és nem is sikerült kezdetben egy nagy közös hídfőben egyesíteni az öt partszakaszt.

Bár a művelet sikeres volt, a németek páncélos erői hamarosan befutottak Normandiába (ugyanis a bombázások elleni védekezésül távolabb álltak a parttól), és a partra szegezték az angolszász katonákat. A partraszállás csak az első nehézség volt, a németek Caen környékén megállították az előrenyomulást, és másfél hónapig a szövetségesek képtelenek voltak kitörni a félszigetről.

A partraszállás sikere után már csak nagyon kevés elvakult fanatikus hihette, hogy Németország megnyerheti a háborút, hiszen bármennyire keményen küzdöttek a szovjetek ellen, a nyugati frontra végképpen nem maradt erő. Ugyan azok az amerikai-brit jóslatok, hogy Karácsonyra megnyerik a háborút, csak vágyálomnak bizonyultak, ám 1945 elhozta számukra a győzelem napját.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1944_junius_6_partraszallas_normandiaban/

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.06.06
33