1187

Aki életet lehelt bábuiba

In memoriam Deim Pál

A művészetek barátjaként Deim Pál különleges alkotásait időtlen idők óta ismertem, szerettem. Horváth Tamás műkereskedő barátommal 2003 márciusában rendeztünk alkotótábort Győrben kedvenc művész barátainknak (Hézső Ferenc, Jacques Bernard (Berjac), Simon Endre, Duncsák Attila, Földessy Péter, Medveczky Edit és Miklós), elvittük őket Kolozsváry Ernő gyűjteményébe, ahol felesége kalauzolt minket, s ahol megtekinthettük Deim Pál egyik legjelentősebb alkotását, a kinyitható Szárnyas oltárt is (1. fotó).

Személyesen csak 2008. január 9-i kiállításán találkoztunk a győri Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár szép emlékű Korunk Galériájában rendezett Halál elleni maszkok c. kiállítása kapcsán, melyet Szakolczay Lajos művészetkritikus nyitott meg (2-4. fotók).

Kihasználva az alkalmat megkértem, csinálhassak vele egy interjút a Szlovákiában negyedévenként megjelenő Atelier c. magyar nyelvű művészeti folyóirat számára. Kedvesen bele is egyezett.

Deim Pál 2008 márciusában fogadott szentendrei műtermében, beszélgettünk, csináltam róla portrét, megmutatta egy éppen készülő hatalmas alkotását, dedikálta nekem albumát, és egy fotó kedvéért a lépcsőjére is felült, hogy megörökíthessem kedves tárgyai között (5-8 fotók). A beszélgetés során mély benyomást tett rám: lelkesedéssel beszélt Szentendréről, hangsúlyozta, mennyire fontos számára a kultúrpolitika, ezért tevékenyen részt vesz a szentendrei közéletben, városvédő, műemlékvédő írásokban küzd azért, hogy kedves városának természeti és kulturális szépségeit megismertesse a világgal.

Írásomban, mely az Atelier 2008/2. számában jelent meg, ezt igyekeztem is hangsúlyozni:

Deim Pál Szentendrén született, Szentendrén és Szentendréért él.

A Képzőművészeti Főiskolát 1958-63 között végezte. Tanárainak (Ék Sándor, Pap Gyula) művészetről vallott felfogásával ellentétben már a főiskolai években évfolyamtársaival az egyetemes modern művészeti stílusok felé fordulnak.

Korai képei lírai hangvételűek, melyekben főleg szentendrei témákat dolgoz fel. Elismerten Barcsayt (erőt sugárzó bálványok, örök statikusság), Vajdát (a lét drámájának érzékelője, szürrealista) és Gadányit (szelíd szemlélődő, szigorú megfigyelő) tartja példaképeinek.

1968 után műveinek szerkezetessége fokozatosan felerősödik, s ezzel egyidőben színviláguk a jellegzetes deimi fekete, szürke, szürkéskék, fojtott barna színekre redukálódik. 1968-ban két hetet tölt a macedóniai Prilep művésztelepén egy kolostorban, s ekkor születik meg „Feljegyzések egy kolostorban” c. képsorozata (9-11. fotók). Képeinek apró vonalak sokaságával kialakított hátterébe ágyazza be figuráit. A térbeliséget színkontrasztokkal és síkok merész vágásával érzékelteti. 1968-tól képeinek fő motívuma az emberi test körvonalait követő bábu, annak árnyéka vagy lenyomata, mely – gyakran egy precízen kidolgozott raszterháló (Deim-nudlik) kíséretében – formai alakulásával máig végigkíséri és uralja művészetét. A tér problémája hangsúlyos szerepet tölt be Deim művészi gondolkodásában. Bábui egy idő múlva kilépnek a síkból, előbb reliefek lesznek, majd domborművek, negatívként az anyagba mélyednek, később önálló szoborként jelennek meg fából, bronzból, üvegből. Gyakran készít nosztalgikus képeket, melyeket ovális keretbe, aranyszínű képrámába ágyaz. Bábuit életre kelti, mindent ki tud velük fejezni: az embert, az emberiséget, az ősanyát, a magányt, a hiányt, a rettegést, a nyugalmat, az elmúlást, Ádámot és Évát, kereszttel a megváltást, egybeforrva pedig a szerelemet. Bábui érintkeznek a külvilággal, taszítják, vonzzák, tartják, elejtik, összenyomják egymást.

A 80-as évek elején addig puritán művészetében fordulat következik be. Nyers erotikájú képeket alkot, melyeket a kritika megosztottan fogad: egyesek tantrikus tanításból magyaráznak, mások durva malackodásként aposztrofálják. Ez a mindent átható pánerotika nem az öröm kifejezése, a szenvedély szenvedéssel olvad egybe. Megváltozik festésmódja is: szaggatott ecsetvonások, erős színek lesznek jellemzőek alkotásain. E korszak egyik legjelentősebb műve a Kolozsváry-gyűjteményben található Szárnyas oltár (12-13. fotók). A bábuforma többször új helyzetekbe kerül (pl. lehajló bábu), és új vonásként megjelenik képein a groteszk.

A 80-as évek végétől egyre több szakrális témájú, különböző színű és technikájú műve születik. Nem hagyományos Golgota-ábrázolásain a kereszt egymásra merőleges szárait nem metszésbe, hanem egymásra helyezi, ahol a vízszintes szár maga a deimi bábu. Így utal egyszerre a keresztény szimbólumra és egy ősi áldozati oltárra. A Golgota (14. fotó) egyetlen köztéri megvalósulása a Győrben felállított ’56-os emlékmű (15. fotó)

Deim Pál sorozatokban, szériákban gondolkodó művész. Új technika, új téma bevezetése kapcsán szisztematikusan keresi művészi eszközeivel az anyagban, kompozícióban, színkombinációban rejlő sokrétű lehetőséget.

Az alapvetően kedélyes művész humora már az erotikus képein is megcsillan. Derűs lénye leginkább az 1993-ban kiadott politikai eseményekre, rendszerekre reflektáló képeslap-montázs gyűjteményében mutatkozik meg. Az átrajzolt szovjet korszakbeli figurális levelezőlapokba rajzolt deimi elemek kontrasztja ellenállhatatlanul vidámságra késztet.

Deim Pál művészeti írói munkája viszonylag szűk körben ismert. Barátairól, mestereiről, hozzá közel állókról szóló köszöntői, kiállítás-megnyitó beszédei egyszerre tartalmaznak lényegbe látó komoly elemzést és könnyed humort, egyensúlyt tartva a szakmai érvelés és a nagyközönség számára is érthető fogalmazás között. Szívósan küzd Szentendréért, a szentendrei festészet megismertetéséért, elfogadtatásáért. Életének szerves része a kultúrpolitika, a szentendrei közéletben való tevékeny részvétel. Városvédő írásaiban, műemlékvédő beszédeiben azon fáradozik, hogy a művészek által már rég felfedezett szépséges Duna-parti település még további nemzedékek számára olyan hely legyen, ahol harmónia van ember és ember, ember és természet, ember és a világ között.

Deim Pál Kossuth-díjas festőművész és grafikus, a hazai neoavantgárd egyik kiemelkedő tagja, a Nemzet Művésze, Szentendre díszpolgára 84 éves korában, súlyos betegség után, 2016. május 9-én hunyt el.

Temetésére 2016. június 3-án, 16.00 órakor kerül sor a szentendrei Katolikus Temetőben (Szentendre, Temető utca). A szertartás nyilvános részét a temető előtti Barcsay Jenő téren tartják. 

Molnár György művészetbarát,
a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2016.06.03
9