1206

Kihirdették a Janikovszky Éva meseíró pályázat nyerteseit

MTI

Zajácz Enikő a legkisebbek között A fecskefészek című meséjével, Farkas Luca Ágnes a középső korosztályban cím nélküli történetével, Erdős Bálint pedig Csodagyerek és Nagy Ember című írásával a legidősebb korosztályban lettek az idei Janikovszky Éva meseíró pályázat kategória győztesei. Az első helyezettnek járó elismeréseket a nevezettek május 27-én vehették át a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.

Mindezeken túl minden kategóriában több második és harmadik díjat osztottak, és számos különdíjat is átadtak. Fodor Péter, a könyvtár főigazgatója a helyszínen elmondta, hogy a 12. alkalommal megrendezett pályázatra idén összesen 1218 pályamunka érkezett, a 7-9 éves korosztályból 312, a 10-13 évesek közül 747, a 14-16 évesek táborából pedig 159 gyerek nevezett a versenyre. Kiemelte: külön öröm volt, hogy a magyarországi gyerekek mellett a határon túli magyar települések iskoláiból is sok írás érkezett.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra Budapest főpolgármester-helyettese azt hangsúlyozta, hogy a gyerekekben rengeteg kreativitás és vállalkozószellem van, és ha kapnak teret ezek kibontakoztatására, akkor értékes alkotások születhetnek, mint amit ez a verseny is bizonyít.

Szepes Anita a zsűri tagjaként a történetek értékelésekor elmondta, hogy idén sok szempontból folytatódtak a korábbi évek jó hagyományai, de új hangokat is felfedezett a zsűri a munkák értékelésekor. Hangsúlyozta: bár az igazi „Janikovszky hang” egyszeri és utánozhatatlan, idén mégis volt három olyan „én történet”, amelynek sikerült megidéznie az írónő szellemiségét.

A munkákban a korábbi évektől eltérően kevésbé jelentek meg horrorelemek és a pusztító robotok, ami azonban nem azt jelentette, hogy a gyerekek a technikától eltávolodtak volna, hiszen az „elektronikus kiskecske” és társai mellett a televízió jelenléte is aktívan jelen volt az írásokban.

Mint mondta, a tündérmesék terén történt a legnagyobb változás, hiszen ezekben a történetekben az volt a jellemző, hogy már nem az emberek szerettek volna tündérekké változni, hanem a tündérek élték meg az emberi létben rejlő lehetőségeket: idén például megjelent a fogyatékkal élő tündér karaktere is.

Szepes Anita kiemelte, hogy a betegség fontos problémaként szerepelt az írásokban, ahogy sok haláltörténet is született ebben az évben, de pozitívum, hogy a gyerekek nagyon nyíltan és őszintén tudtak elbeszélni egy-egy szomorú történetet, és a humánum is dominánsan mutatkozott meg meséikben.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Móra Könyvkiadó Janikovszky Éva születésének 90. évfordulója tiszteletére meghirdetett pályázatára április 25-ig várták a tematikai megkötés nélküli, nyomtatásban még meg nem jelent, maximum öt oldalas írásokat.

Forrás: MTI

2016.05.29