Dinamikus struktúrák

Halmi-Horváth István időszaki kiállítása

Május 7-én nyílt meg a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Esterházy-palota aulájában (Király utca 17.) Halmi-Horváth István Dinamikus struktúrák című időszaki kiállítása. A kiállítás június 5-ig tekinthető meg, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.

Halmi-Horváth István 1973-ban született Mosonmagyaróváron. 2002-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán Szabados Árpád és Kis Péter osztályában. Állandó résztvevője az Élesdi Művésztelepnek, mely kapcsán több jelentős csoportos kiállításon vett részt hazánkban és külföldön egyaránt.

A B55 Kortárs Galéria kiemelt művészének kezdeti organikus indíttatású művei az évek során egyre inkább geometrizálóvá váltak. Látványelvű – építészeti alaprajzokat is ábrázó – monokróm képei idővel egyre konkrétabbá, színesebbé váltak. Érdeklődése az additív struktúrák felé irányul, melyben a tárgyszerűség képi felfogása találkozik az általa használt színstruktúrák optikai hatásával.

Egyéni kiállításaival szerepelt már Dunaújvárosban, Budapesten, Mosonmagyaróváron, Hegyeshalomban, csoportos tárlatokon pedig az ország számos pontján láthatóak voltak alkotásai: Budapesten, Veszprémben, Székesfehérváron, Egerben, Zsámbékon, Szigetváron, Kabán, Mosonmagyaróváron, Vaján, Szegeden, Szombathelyen, Győrben, Komáromban. Nevét külföldön is megismerhették, más művészekkel együtt állították ki produktumait Nagyváradon és Csíkszeredán (Románia), Strassbourgban (Franciaország), valamint San Franciscoban és Sonomában (USA).

Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE), a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek (FKSE), a Marosvásárhelyi Műhelynek (MAMÜ), valamint az Élesdi Művésztelep Egyesületnek. A Carmen Würth, Székely Bertalan Ösztöndíj, Schiller Opel díj, „Corpus sanctum” különdíj, In memoriam 1956 különdíj, illetve a XIV. Táblaképfestészeti Biennálé különdíjának tulajdonosa.

Fotók: Vas Balázs

2016.05.19