Aranyos SZElektálók - klassz eredmény a CLAAS mérnökversenyén

Széchenyi István Egyetem

A világ egyik legnagyobb, mezőgazdasági gépeket gyártó vállalatcsoportjaként a CLAAS-nak a kezdetektől Magyarországon is az innováció áll stratégiája középpontjában. A sikeres jövőhöz pedig a legjobbakra van szükség: ezért hirdette meg a világcég idén immár harmadik alkalommal a mérnökversenyt.

A verseny első fordulójában a pályázati kiírás szerint a hallgatók olyan gépeket terveztek meg, amelyek alkalmasak arra, hogy teljesítsék az aratási és a mobilitási feladatot, leküzdjék a fárasztóvizsgálat nehézségeit. A szakmai zsűri által a legszínvonalasabbnak tartott munkák benyújtói számára a döntőre a terv kivitelezése, azaz a gépek megépítése és működtetése volt a feladat. A CLAAS-Unitech magyarországi mérnökversenyen 14 egyetem és főiskola 116 hallgatója mérettette meg magát. A két évvel ezelőtti versenyen a Széchenyi István Egyetem csapata – Szentes Richárd vezetésével - bronzérmes lett, ebben az évben az első helyen végeztek.

Az aranyérmes SZElektálók csapat vezetője a két évvel ezelőtti sikeres szereplés irányítója, az újudvari Szentes Richárd, aki Nagykanizsán a Batthyány Lajos Gimnáziumban érettségizett, s gépészmérnökként végzett Győrben, s mindkét sikerben meghatározó része volt. Jelenleg Szombathelyen a LuK-ban dolgozik folyamatmérnökként. A csapat három tagja a nagykanizsai Cserháti Sándor Szakközépiskolában végzett: az újudvari Szijártó Ferenc villamosmérnök-jelölt, a tótszentmártoni Rodek Bálint Attila járműmérnök szakos, a borsfai Tóth Balázs a gépészmérnök szakon végzett, jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen gépészmérnök mesterszakon tanul.

„Nagyon büszkék vagyunk az alkotásunkra, hisz száz százalékban a mi munkánk” – e szavakkal köszönték meg a széchenyis mérnök-jelöltek a támogatók anyagi és szakmai segítségét. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat mellett dr. Szakál Pál, a Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kar professzora, a Tungsram Nagykanizsa Zrt., a győrújbaráti Alexovics kft., a Győr Lakk Zrt., a gerseszigeti Bódi Kovácsoltvas (megmunkálás), a PowerBelt Kft. (hajtáselemek), a széchenyis csapattagok türelmes családja is a négy hallgató, a győztes csapat támogatója volt.

A zártszelvények méretre szabásától a hegesztésen át, a műanyag elemek lehajtásán és méretre igazításán keresztül a vezérlőelektronika teljes kialakításáig (még a nyomtatott áramkört is a csapat tervezte és gyártotta) a saját munka, a kreatív tudás volt a sikerhez vezető út. A csapatmunka erősítette az összetartozást, a közös felelősséget. A gondos tervezésnek hála alig másfél hónap alatt felépítették a kerékpár alvázra szerelt kombájnt.

A tesztelés során előjött hibákat sikeresen javították, így a versenyre egy tetőtől talpig felkészített géppel érkeztek. Az első versenyszám a fékpróba volt, melyet az elektromos kézifékükkel sikeresen teljesítetek. Ezt követte a szlalom, ahol alig 24 másodperces futammal szinte feleannyi időre volt szükségük, mint a második helyezettnek. Az adapter levétele a szállítókocsiról gyorsan megtörtént, melyet az aratás követett. Ez a versenyszám a lényege a programnak, így a pontozás is nagyobb hangsúllyal vette figyelembe az itt elért eredményt. A széchenyis csapat tagjai a jó előkészítés után kiválóan koncentráltak, s a versenyszámra adott negyed óra helyett 4 perc 7 másodperc alatt learatták a pályát, a 200 terményből mindösszesen 3-at vétettek el. Az adaptert visszarakták a szállítókocsira, majd „utcai helyzetben” indultak el a legdurvább pálya felé. A fárasztás versenyszám lényege a nevében keresendő: a CLAAS kombájnokat ugyanezen a tesztpályán nyüstölik több ezer alkalommal. A győri egyetemi csapat gépének a feladata az 5 akadályon történő kétszeri áthajtás volt, s ezt 2 perc alatt teljesítették. Több csapat gépe már az első akadályok valamelyikén feladta a harcot, bár sokan így is minden erejüket bevetve kézzel-lábbal hajtották a szerkezetüket.

„A CLAAS célja a verseny európai szintűvé tétele, így még nagyobb eredmény lesz ez majd évek múlva, mikor akár Európa egyetemeinek csapatai mérik össze tudásukat. Mi a jövőben a Széchenyi István Egyetem neve alatt induló csapatokat mentoráljuk. Szívesen segítjük őket tapasztalatunkkal, tudásunkkal, melyet a versenyek során szereztünk” – mondta el a sikert követő tervekről Szentes Richárd. A fotón a győztes csapat vezetője látható.

Winkler Csaba

2016.05.11