702

Május 12. – Gaetano Donizetti L’elisir d’amore (Szerelmi bájital) című operájának ősbemutatója

Ezen a napon történt

Gaetano Donizetti (1797-1848) pályafutása korai szakaszában is komponált vígoperákat, de ebben a műfajban az első komolyabb sikerét a L’elisir d’amore, magyarul Szerelmi bájital című operával aratta, amelyet 1832. május 12-én mutattak be a milánói Teatro della Canobbiana-ban. A szövegkönyvet a nagyszerű francia drámaíró, Eugene Scribe (1791-1861) Le Philtre című műve alapján Felice Romani (1788-1865) írta.

Az opera nem hosszú tervezgetés után készült el. Alessandro Linari, a Teatro della Canobbiana vezetője 1832 kora tavaszán arra kérte meg Donizettit, hogy egy másik zeneszerző helyett komponáljon operát színháza számára. A szövegíró Romani Scribe eredeti művéből megtartotta a cselszövés ötletét és a helyszínt, de vagy megváltoztatta, vagy lefordította az eredeti mű szereplőinek a nevét. Romani legfőbb érdemének azt tekinthetjük, hogy „képes volt fokozni a jelenetek intenzitását, komikumát”. Az opera újdonsága pedig abban rejlett, hogy „nem naiv idill, hanem iróniával, finoman megrajzolt lélekrajzzal, érzelemgazdag jelenetekkel megtűzdelt darab”, mindezt Donizettinek sikerült zenében is kifejezni, mivel dallamai „nem nélkülözik a szellemességet és a leleményességet”. A legendák szerint Donizetti mindösszesen két hét alatt írta meg ezt az operát, azonban ennél egy kicsivel több időre, hat hétre volt szüksége a vígopera elkészítésére.

A Szerelmi bájital befejezése után a betanulásra és a próbára mindösszesen három hét maradt. Donizettit azonban a bemutatót megelőzően kétségek gyötörték az ősbemutató szereplői miatt, végül azonban valamennyien felülmúlták a zeneszerző előzetes várakozásait. A premieren Adina-t Sabina Heinefetter (1809-1872) német szoprán, Nemorino-t Giambattista Genero olasz tenor, Belcore-t Henri-Bernard Dabadie (1797-1853) francia bariton, Dulcamara-t Giuseppe Frezzolini (1789-1861) olasz basszista énekelte. A vígopera óriási sikert aratott, a közönség nagy tapssal jutalmazta az énekeseket és a zeneszerzőt. A Szerelmi bájitalt 32 egymást követő estén játszották, és Donizetti életének egyik legnagyobb sikerét aratta ezen az estén.

A közönség mellett a kritika is lelkesen fogadta ezt a remekművet. Francesco Pezzi kritikus a következőképpen fogalmazott írásában: „A partitúra zenei stílusa élénk, csillogó, kétségtelenül az opera buffa műfajára jellemző. Az opera buffa és a seria közötti átmenetet meglepő fokozásokon keresztül teremti meg… A mindig jól átgondolt és ragyogó hangszerelés tökéletesen illik minden helyzethez. Mindez csak egy nagy mesterre jellemző, és kíséretet biztosít egy vidám, csillogó és szenvedélyes dalhoz.” A siker napjainkig töretlen, köszönhetően a sziporkázó humornak, az „itáliai vidéki környezetnek, a commedia dell’arte hagyományos motívumainak és Donizetti népdalok ihlette egyszerű dallamainak”, ez utóbbiak egyfajta „népies bájt kölcsönöznek az operának”. Annak ellenére, hogy a „szereplők az opera buffa műfaji sajátosságait viselik ugyan, de Donizetti zenéje sokkalta árnyaltabban, igen sokrétűen jellemzi őket”.

A Szerelmi bájital Itálián belül és Itálián túl is gyorsan népszerűvé vált. 1838 és 1848 között a legtöbbet játszott opera volt Itáliában. Ez a vígopera „a számtalan komikus helyzet ellenére megejtően mély érzésű darab”, amelyet – nem véletlenül – a vígoperák egyik mesterművének tekintenek. 

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: https://de.wikipedia.org/wiki/L%E2%80%99elisir_d%E2%80%99amore; Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital, Kossuth Kiadó, 2012; Opera: zeneszerzők, művek, előadóművészek szerk. Batta András.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.05.12