1326

Visszatekintés

Erdélyi Károly festőművész kiállítása Szabadhegyen

Május 5-én nyílt meg a megyei könyvtár József Attila Művelődési Házában Erdélyi Károly festőművész kiállítása Visszatekintés címmel. A viruló természet és a művészet a tárlat témája: csodálatos virágokban, aranyló búzamezőben, táncosokban gyönyörködhetünk – derű, harmónia árad felénk a vásznakról.

Erdélyi Károly alkotásait remek színkezelés, arányos kompozíciók jellemzik, mindezt pedig úgy, ahogyan egy művész a természetet, annak sugallatát befogadja, s a festészet formanyelvének bravúros alkalmazásával a szemlélődő tudatáig eljuttatja. A természet mellett a másik téma a művészet és annak „gyakorlói”. Csodálatosan szép női alakok kerültek ki a festő ecsetkezelésének eredményeként, hús-vér figurák, kifejező tekintetek, arányos, karcsú testek.

Megkapóak az ellesett mozdulatok, megannyi impresszió, szinte időnk sincs rácsodálkozni a feltárulkozó művészi szépségen, mikor tüstént újabb esztétikai élményben részesülünk. A művészi ihlet, átélt-átszellemült arcok, a készülés megannyi mozzanata; ahány kép, annyi egyedi élmény. A művészi jellemábrázolás ragyogó példáival találkozunk, finom tánclépések művészi hitelességű ábrázolásával.

A kiállítást Pátkai Tivadar Radnóti-díjas költő nyitotta meg a következő szavak, mondatok kíséretében:

„Kedves Vendégeink! Kedves Barátaim!

Mielőtt a számítógép elé ültem, hogy bepötyögjem ezt a pár sort, eszembe jutott egy réges-régi kiállításmegnyitó. Huszárik Zoltán – a magyar filmművészetnek már akkor is állócsillaga – nyitotta volna meg Csíkszentmihályi Róbert tárlatát az azóta lerombolt Ifjúsági Házban. És akkor jött a szomorú hír, aznap reggel váratlanul meghalt a Huszárik. Ezért a dátumra is illik emlékeznem: 1981. október tizenötödike volt.

Azonnal föltárcsáztuk Ágh István költő barátunkat, aki mellesleg mindkettő művésznek jó barátja volt, hogy nyitná meg a kiállítást. Később kiderült, ez nem volt valami nagy ötlet, mert Pista azonnal taxiba vágta magát, és két óra múlva már az Öreg Halászban búfelejtettünk! A búfelejtés olyannyira sikerült, hogy késő délután Ágh Pista költő barátunk kissé imbolyogva, imígyen nyitotta meg a kiállítást:

Tisztelt Vendégeink! Vegyék tudomásul, hogy Csíkszentmihályi Robi jó barátom. Akinek nem tetszenek a művei, annak velem gyűlik meg a baja! Na, aki kíváncsi, megnézheti a kiállítást!

Dermedt csönd ült a kiállításnak helyet adó kamara-teremre. A párt és tanácsi funkcionáriusoknak lángolt a feje. „Még, ilyen szégyent!” Néhány nap múlva mi, kiállítás szervezők meg is kaptuk a jól megérdemelt fegyelminket. Hát, többek között ezért nem szerencsés dolog barátot felkérni, kiállítást megnyitni! No, de ezt Karcsi barátom nem tudta. Hála istennek!

Okulván e régi történetből, nehogy fegyelmit kapjon a mostani kiállításrendező, én most ezért adok egy csipetnyit az úgynevezett protokollra is. Akik kevésbé ismerik az itt kiállító művészt, azoknak hadd mondjam el slágvortokban Erdélyi Károly eddigi életútjának főbb állomásait.

Azt nem gondolom, hogy az óvodában ecset vagy festőállvány volt a jele, de – elmondása szerint – kiskorától tényleg jobban szeretett rajzolni, mint tanulni. Bizonyára ezért lett belőle képzőművész, nem pedig atomfizikus vagy génsebész. „Civil” élete akkor vett fordulatot, amikor hajdanán díszletfestőnek hívták a Győri Kisfaludy Színházba. Itt aztán felfigyelt tehetségére Kovács Gábor, azóta elhunyt és méltatlanul elfeledett győri festőművész. Bíztatására Karcsi már nemcsak a színpad díszleteit festette, hanem egyre sűrűbben, önmaga gondolatait is vászonra álmodta.

Erdélyi Károly ösztönös festő. Ahogy mondani szokás, az élet tanította. Nem voltak (a klasszikus értelemben vett) mesterei, nem csatlakozott divatos festői irányzatokhoz, izmusokhoz, csoportosulásokhoz. Nem koptatta sem a bécsi-, sem a müncheni festőakadémia lépcsőit. Saját bevallása szerint, a technikát illetően azonban sokat tanult Bakó Józseftől, Szász Endrétől és Rajk Lászlótól. Autodidakta módon, saját útját járta, mint a régmúltban a céh-legények. Mert tudta, hogy egy jó mesternek, egy jó művésznek szüksége van vándorbotra. Fogta hát batyuját, és bejárta az ország tucatnyi színházát, hogy új környezetben friss impulzusokat szerezzen, újabb mesterfogásokat sajátítson el. Amivel azután gazdagíthatta addigi tárházát. A teljesség igénye nélkül, többek között megfordult a zalai Hevesi Sándor Színházban, a békéscsabai Jókaiban, a gyulai Várszínházban, de említhetnénk a szegedi szabadtéri színpad néhány díszlettervét is.

Képeit nézve, Karcsi le sem tagadhatná, hogy a színházban és a színházból, a művészvilágból, tehát konkrétan az illúzióteremtésből él, pontosabban, abból építkezik. Képes megállítani, nyakon csípni az időt, képes ellopni belőle egy fontos pillanatot. Szinte mindegyik képén ezek az ellopott, fontos pillanatok köszönnek vissza. Ezért a képei olykor vibrálnak, szikráznak, olykor melankóliába ringatnak, máskor az úgynevezett fotogramok hűvös távolságtartását idézik fel.

No, de mielőtt ilyen lila művészettörténész öltönyt erőltetnék magamra, gyorsan abbahagyom ezt az eszmefuttatást, mert én nem vagyok se művészettörténész, se kritikus. Mindenki azt lásson bele a képekbe, amit akar! S ha már szabad a pálya, engem leginkább a Győri Balett hétköznapjaiból ellopott pillanatai fognak meg. Túl a művészi ábrázoláson, túl az esztétikai élményeken, ezek a képek fontos kulturális missziót is beteljesítenek. Hiszen, ha már nem lesz Győri Balett, és mi sem leszünk: ezek a festmények még mindig hirdetik, hogy milyen klassz balett előadások és festmények születtek valamikor a 20. század végén és a 21. század elején ebben a városban.

Aki bújt, aki nem, én a kiállítást megnyitom! Legyen örömünk, teljen kedvünk benne!”

A két teremben elhelyezett képek temérdek kincset hordoznak, sugárzik belőlük a festői elhivatottság, a művészet, az ember és a természet szeretete. Erdélyi Károly festménykiállítása május 31-ig tekinthető meg, a művelődési ház nyitvatartási idejében.

Csiszár Antal
Fotók: Szabó Béla

2016.05.07