894

Május 1. – Wolfgang Amadeus Mozart Figaro házassága című operájának ősbemutatója

Ezen a napon történt

230 évvel ezelőtt, 1786. május 1-jén tartották Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791) Figaro házassága című négyfelvonásos opera buffájának ősbemutatóját a bécsi National Hoftheaterben. A szövegkönyvet a színházi udvari költő, Lorenzo Da Ponte (1749-1838) írta Pierre Augustin de Beaumarchais (1732-1799) azonos című, az „arisztokráciát és annak kiváltságait nyíltan kritizáló” vígjátéka alapján.

Beaumarchais darabját betiltották Franciaországban, az osztrák császár, II. József (1741-1790) is megtiltotta, hogy Ausztriában színpadra állítsák. Ennek ellenére Mozart mindenképp e mű alapján akart operát írni, ezért Lorenzo Da Pontét fel is kérte a szövegkönyv elkészítésére, azt állítva, hogy „a műfaj igazi remekét fogja megírni, amely halhatatlanná fogja tenni a nevüket”. 1785 novemberében titokban kezdtek neki a munkának, és mindösszesen hat hét alatt el is készült a szövegkönyv és a zene. Mozart a komponálás során nem időrendi sorrendben haladt, hanem a hasonló típusú zeneszámokat írta meg egymás után: „először a játékos jelenetek készültek el, majd a komikus-drámaiak, végül a lírai áriák”.

Miután befejezték a munkát, Da Ponte kihallgatást kért II. Józseftől, aki először nem akarta engedélyezni a Figaro házasságának bemutatóját, de a librettista elárulta a császárnak, hogy Beaumarchais eredeti vígjátékához képest milyen változtatásokat hajtott végre: kihúzta a politikai vonatkozásokat, a társadalomkritikai elemeket, valamint az erkölcsöt és az illendőséget esetleg sértő részeket. Ennek ellenére néhány áriában, jelenetben megmaradt némi társadalmi él. II. József Mozartot is magához hívatta, aki néhány részletet el is játszott operájából. A császár, miután semmi kivetnivalót nem talált az operában, és a zenét is csodálatosnak tartotta, engedélyezte a bemutatót, így a Figaro házassága premierjével „a császár beleegyezésével került színpadra a polgári származású szolgáló győzelme a nemesi hatalommal való visszaélés fölött”.

Az első bécsi előadáson Figaro-t az olasz basszbariton Francesco Benucci (1745?-1824), Susanna-t a híres angol szoprán Nancy Storace (1765-1817), a Grófnét az olasz szoprán Luisa Laschi Mombelli (1760-1790), Almaviva grófot pedig a szintén olasz bariton Stefano Mandini (1750-1810) énekelte. Maga Mozart az ősbemutató énekesei közül kiváltképp sokra tartotta a különösen jó hangú Benuccit. A Susannát alakító Storace pedig kiváló színész és csodálatos hangú énekesnő volt, akinek komikai tálentumát különösen csodálta Mozart, éppen ezért Susanna szólamát kimondottan Storace hangi és színészi képességeinek megfelelően írta meg, és Susanna az énekesnő pályafutásának egyik legnagyobb sikerű szerepének bizonyult.

A Figaro házasságának zenéje „zenei ötletek sokasága”, valamennyi főszereplő „több szólólehetőséget is kap áriák és cavatinák formájában”, ezek mellett belső lelkiviláguk az együttesekben is megmutatkozik. Különösen kiemelkedőek „a 2. és a 4. felvonás nagyszabású fináléi, amelyek növekvő létszámú kisegyüttesek láncolatából épülnek fel”. A 2. felvonás fináléja duettel indul, amelyhez – ahogy a cselekmény halad előre – egyre többen csatlakoznak, végül heten énekelnek egyszerre a színpadon.

Az ősbemutatón – a korabeli újság beszámolója szerint – ún. fizetett rendzavarók viselkedtek botrányosan: „Féktelen komisz fickók a felső sorokban erőteljesen gyakorlatoztatták a tüdejüket, hogy csittjeikkel és psztjeikkel elsüketítsék az énekeseket és a zenészeket”. Mindezek ellenére a zeneértő közönség és a kritika is lelkesen fogadta Mozart és Da Ponte remekművét. Az előadás végén például olyan sokszor tapsolták vissza a nézők az énekeseket, hogy II. József császár rendeletben korlátozta a tetszésnyilvánításnak ezen formáját. Az első három előadást pedig a közönség többször is tapssal szakította meg, azt jelezve ezzel, hogy az énekesek ismételjenek meg egy-egy részletet. Emiatt II. József végül csak az áriák többszöri előadását engedélyezte, nehogy túlságosan elhúzódjon az előadás. A kritika pedig így fogalmazott: „Mozart úr zenéje a művészet mesteri darabja. Oly sok szépség van benne és olyan gondolati gazdagság, amely csak egy született zseni forrásából fakadhatott”. A bemutatót követően azonban ellenkampány indult a Figaro házasságával szemben. Az arisztokrácia egy részének ugyanis nem tetszett a mű, a bemutatón nagyobb botrányt még nem okoztak, valószínűleg azért, mert II. József is lelkesen tapsolt, de később elérték azt, hogy Bécsben összesen kilenc alkalommal játsszák csak a Figaro házasságát. A bécsi fogadtatás miatt kissé csalódott Mozartot az 1786 decemberében megtartott prágai bemutató óriási sikere kárpótolta.

Mozart és Da Ponte Figaro házassága című operája igazi zenés vígjáték, amelyre egyaránt jellemző a dráma, az érzelmek gazdagsága, olykor a melankólia, és természetesen legfőképp a humor. Ez utóbbit nemcsak a szövegkönyv, hanem a zenei megoldások még tovább erősítik. Kétségkívül a Figaro házassága a vígopera-irodalom egyik csúcspontja, amelyet immáron 230 éve játszanak teltházakkal a világ minden pontján.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Opera: zeneszerzők, művek, előadóművészek szerk. Batta András; Mozart: Figaro házassága Kossuth Kiadó, 2012; David Cairns: Mozart és operái

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2016.05.01
8