1089

Címvédőként újra győri siker – Munkajogi perbeszédverseny


Győrben, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán rendezték a XIII. Országos Munkajogi Perbeszédversenyt. A tradicionális, évente sorra kerülő versenyt mindig az előző év győztese rendezi, így a Széchenyi István Egyetem csapata címvédőként várta a megmérettetést. Az idei perbeszédversenyen mind a nyolc jogi kar képviseltette magát, a csapatokat 3-3 fő alkotta.

A jogesetek megoldása komoly munkajogi és retorikai felkészültséget igényelt, a zsűrit minden évben kiváló, tapasztalt gyakorlati szakemberek, munkaügyi bírák, ügyvédek alkotják. A zsűri tagjai idén dr. Bors Szilvia és dr. Mózsa Gábor, a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírái, dr. Havasi Dezső, a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara elnöke voltak.

A verseny előtt a hallgatók nem tudták, hogy milyen jellegű esetet, illetve melyik perbeli pozícióban (felperes, alperes, bíró) tárgyalnak. A sorsolás irányított volt, a szervezők figyeltek arra, hogy a csapattársak különböző eseteket oldjanak meg, minden egyetem minden perbeli pozícióba delegáljon versenyzőt. A jogesetek kihúzását követően kettő óra állt a hallgatók rendelkezésére a jogesetek kidolgozására és a perbeszédekre való felkészülésre. A versenyen a feladatot bírósági tárgyalást szimulálva oldották meg, az alperesek érveket ütköztettek a felperesekkel, a bírák pedig ítéletet hoztak, amelyet részletesen meg kellett indokolniuk. A zsűri értékelte a hallgatók munkajogi megoldását, előadásmódját, az érvelés minőségét, a pervezetést.

A versenyen a „legjobb felperes” különdíját Nagy Nikolett, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, a „legjobb bíró” különdíját Wellmann Barna Bence, a Széchenyi István Egyetem hallgatója, a „legjobb alperes” különdíját pedig Juhász Veronika, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója kapta.

A csapatok között a Széchenyi István Egyetem csapata érte el az 1. helyezést, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (2. hely) és a Szegedi Tudományegyetem (3. hely) csapatai előtt. A Széchenyi István Egyetem csapatának felkészítő tanára dr. Ferencz Jácint egyetemi docens, ügyvéd, a Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék oktatója volt. A győri joghallgatók – Juhász Lívia, Őze Szilvia, Wellmann Barna Bence – felkészülését gyakorlati és elméleti tanácsaival dr. Gottlieb László bíró, a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája is segítette.

A képen Wellmann Barna Bence, Őze Szilvia, Juhász Lívia és dr. Ferencz Jácint láthatók.

Winkler Csaba

2016.04.28