A szerzővel a Millenáris Központ Kner Imre termében Peiker Éva szerkesztő beszélgetett az Athenaeum Kiadótól, aki a téma közepébe vágva azt a kérdést tette fel indításként, hogy a középkorban ki válhatott lovaggá, illetve egyáltalán: mit is jelentett lovagnak lenni? Bíró Szabolcs a 14. század első felének tipikus viseletében, nemesi gyapjútunikában (vörös-kék osztott színek, bokáig érő hossz, arannyal kivarrt szegélyek) ragadta magához a mikrofont, hogy visszarepítsen bennünket az időben. „Hogy mit jelentett lovagnak lenni, attól függ, melyik korszako(ka)t nézzük.” A klasszikus lovagkor nagyjából a 11. században alakult ki, a keresztes hadjáratokhoz vezethető vissza. Korábban bárki lehetett lovag, nem volt szükséges nemesnek lenni hozzá. Ekkor még dúskáltak a seregek a csupán címbeli, nemesi származású és földbirtok nélküli lovagokban.

A 14. században, az Anjou regénysorozat története idején kezdett Magyarországon virágozni a lovagi kultúra, amely meglehetősen nehezen szivárgott be hazánkba. IV. Béla uralkodásának második felében, és főként az Anjouk regnálása alatt szaporodtak el az igazi magyar, nem külhoni lovagok. Bíró Szabolcs könyveiben ezt az érát a főhős, Bátor Attila életén és szemszögén keresztül követhetjük végig, ahol tisztán kiderül az egyházi és világi lovagok közötti lényegi különbség. A címet meghatározó hét lovagi erény (bátorság, bőkezűség, becsületesség, hűség, mértékletesség, állhatatosság, erkölcsösség) „jelentése” az egyes korszakokban, és főleg napjainkra módosult, igazodott a változásokhoz. Mindezek az erkölcsök és eszmék Bátor Attilán keresztül is remekül megfigyelhetők, hiszen a történet előrehaladtával az írói szemszög elszakad a korábbi idealizálástól, fröccsen némi sár a jellemére és személyiségére, ahogyan az emberi hitelesség irányába módosul a karakter.

Az első világi lovagrendet magyar személy alapította, sokáig ugyanis csak a pápa engedélyével, az egyház berkein belül lehetett lovagrendet létrehozni. Az első ilyen világi szervezet, a Szent György Lovagrend 1326-ban alakult. Ahogyan aztán egyre inkább „nemesi hóbort” volt lovagnak lenni, egyre-másra „érdekesebb” lovagrendek jöttek létre. A Szent György Lovagrend jogutódja ma, 690 év elmúltával is működik Visegrádon, ahová ajánlással lehet bekerülni. A végső döntés magisztrátusi meghallgatáson születik meg, amelynek témája a saját eddigi munkásságra, valamint a lovagrend beható ismeretére épül. A lovagság lényege azonban az elmúlt ezer évben nem változott: ez pedig a szolgálat – tehát nem az „előjogokban” áll a jelentősége. „Hogy most lovag lehetek, nem a születésemmel és az írással kezdődött, hanem az olvasással és bizonyos filmekkel. Mindezek a hazaszeretet, a becsületet oltották belém, és hogy mit jelent férfinak lenni – rendkívüli hatással voltak a jellemfejlődésemre.”

„A legózásból ered, hogy van türelmem szavakból vaskos regényt építeni, ezt máig hiszem” – tért át Bíró Szabolcs az Anjouk sorozatára. Az írói folyamata a májusban megjelenő harmadik kötetnél, Az utolsó tartományúrig címűnél sem volt más, mint az első két résznél, viszont a szándék abban különbözött, hogy egy jóval erősebb történetet akart létrehozni úgy történelmi, mint fiktív szempontból. Az összesen tervezett 15 kötet hármas tagolásokra bomlik majd, így a mostani trilógia lezárásaként roppan komoly „befejezést”, sors-elvarrásokat szándékozott megvalósítani. „Olyat akartam, amelyben nincs üresjárat és kevés a feloldozás. Az volt a szándékom, hogy – ahogy egy jó barátom mondaná – ne lehessen ülve olvasni, csak állva.”

A 4. kötetben aztán egy kissé más dinamikájú, dramaturgiájú és cselekményű történet kezdődik majd. Ez a trilógia kötetenként 3-4 évet fog felölelni, más karakterek kerülnek a középpontba (Nagy Lajos, a Lackfiak, Zá(c)h Felicián). Nem annyira háborús kötet lesz, sokkal inkább afféle udvari-intrikus hangulatú, és nemzetközi vizekre is evez majd a története. Addig azonban Az utolsó tartományúrig kalandjai várnak ránk, és érdemes lesz keményen felkészülnünk rá(juk), hiszen ahogyan Bíró Szabolcs fogalmazott a sztorijával kapcsolatban: „Még a kutyák es vért isznak” majd benne…

Szilvási Krisztián
Fotók: Vas Balázs

Fotógaléria: Bíró Szabolcs a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

9 kép