Emellett ez a terv azzal is kecsegtetett, hogy el lehet onnan vágni a Pestnél tömörülő császári fősereg utánpótlási vonalát Bécs felé. Görgei csapatai elnyúlt félkörívben ölelték át a Dunakanyart, Aulich II. hadteste Pest előtt úgy tett, mintha ott volna az egész magyar haderő, és lekötötte a császári sereg zömét. Északnyugatra a VII. hadtest (Gáspár András tábornok) oszlopai meneteltek Váctól a Garam felé, míg az élt Klapka I. és Damjanich VII. hadteste alkotta már a Garam partjánál. Görgei három hadtestének folyón való átkeléséhez három híd verését rendelte el, de az átkelés tervezett időpontjára csak egy készült el, így Klapka és Damjanich hadtestei ezen keltek át, hogy előrenyomulásukkal fedezzék a VII. hadtest hídverését a folyón, tőlük délebbre. Ez az óvatosság kifizetődő volt, ugyanis nyugatról már közeledett egy gyorsan Magyarországra rendelt császári hadtest Wohlgemuth altábornagy alatt, akinek feladata lett volna megakadályozni a honvédsereg átkelését a Garamon. Mivel a két fél gyakorlatilag semmit nem tudott a másikról, nagy volt a meglepetés, amikor április 19-én reggel egymásba botlottak Nagysallónál.

Az ütközet találkozóharccal indult, majd mikor Klapka a csatatérre ért, azonnal támadásra sorakoztatta a csapatait. A tűzharc Damjanichot is odacsalogatta, és helyeselte Klapka intézkedéseit, majd saját hadtestét is támadásra csoportosította. Bár papíron egy osztrák hadtest állt szemben két magyarral, a létszám csaknem azonos volt: 18200 császári katona nézett farkasszemet mintegy 20 ezer magyarral. Az osztrák hadtest azonban még nagyrészt új volt a magyar hadszíntéren, másrészt éppen menetelés közben érte a magyar offenzíva. Emellett a magyar had az elmúlt hetek győzelmei által fejben lényegesen jobb állapotban volt.

Görgei a lévai vár fokáról nézte a távolban zajló eseményeket, de nem kellett aggódnia. A csatát jelző füstfüggöny távolodni látszott, jelezve, hogy a honvédek folyamatosan nyomulnak előre. Damjanich és Klapka nagy önállóságról téve tanúbizonyságot, magabiztosan éreztek rá az ellenség bizonytalankodására. Wohlgemuth-tal ellentétben azonnal intézkedtek, és helyesen. Az osztrák fővezér még seregtestei összpontosításáról is lekésett. Magyar oldalon ezúttal még a kritikus szituációkban sokszor megingó Klapka sem mondott csődöt. 10 órakor rövid ágyúzást követően a honvédek megrohamozták az osztrákokkal teli Nagysalló községet, és a Kazinczy- (I. hadtest), valamint a Wisocki-hadosztályok (III. hadtest) katonái egy órás utcai harcban el is foglalták azt. Ezt követően bár a császári dandárok ismét és ismét új harcvonalat akartak alkotni, de a magyar roham mindegyiket visszavonulásra kényszerítette, sőt hamarosan a Zsemlérnél elkészült második hídon átkelő VII. hadtest lovassága is a csatatéren termett Pöltenberg vezetésével, tovább fokozva az osztrák összeomlás gyorsaságát.

A Nagysallói ütközet a szabadságharc egyik legragyogóbb és legtökéletesebb diadala volt, Wohlgemuth hadteste teljesen szétesett, mintegy 2000 fős veszteséget szenvedett. A császári sereg demoralizálódását jelezte, hogy az eddigiekkel ellentétben egész alakulatok adták meg magukat a magyaroknak, akik mindössze 600 főt veszítettek halottakban és sebesültekben.

Nagysalló után Görgei serege gyakorlatilag felmentette északról Komáromot, mivel az ott lévő császári erő elvonult, reménytelennek érezve az ellenállást. Ám a Komáromot délről zároló sereg még ott volt, egészen április 26-ig.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
Hermann Róbert: Az 1848-1849-es szabadságharc nagy csatái. Bp.: Zrínyi, 2003.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.