876

100 éve született Tűz Tamás


Tűz Tamás, eredeti nevén Makkó Lajos 1916. április 18-án született Győrött. Tanulmányait a győri bencés gimnáziumban és a Czuczor Gergely Püspöki Hittudományi Főiskolán végezte.  A győri szeminárium tanulmányi vezetője Közi-Horváth József volt, aki lapokat szerkesztett, publikált és erősen politizált. Tűz bevallása szerint a három transzcendens érték, az igazság, a jóság és a szépség közül leginkább a harmadik keltette fel az érdeklődését a főiskolán. 1939-ben szentelték pappá.

1939-től Szomódon káplán lett, 1941-től Győr-Gyárvárosban teljesített szolgálatot, 1942-től Agostyánban volt lelkész. Különösen szeretett itt lenni. 1943-tól tábori lelkész, 1944 őszén szovjet hadifogságba esett, egy észak-oroszországi hadifogolytáborban raboskodott, ahonnan 1947-ben tért csak haza. 1947-től Töltéstaván volt lelkész, 1949-től bezenyei, 1954-től szendi plébános. Az 1956-i forradalom leverése után elhagyta az országot, véglegesen Kanadában telepedett le, egy egyházközösség lelkésze lett.

1957-58-ban és 1963-64-ben a torontói, 1959-től 1963-ig a calgary magyarok plébánosa volt. 1964-től Kaliforniában élt, 1969-től 1971-ig Olaszországot mondhatta az otthonának. 1971-ben visszaköltözött Kanadába. 1989-ben vonult nyugdíjba, utolsó lakhelye a kanadai Scarboro-ban volt.

A diákkori kísérletek után 1939-ben kezdett el verseket írni, Harsányi Lajos bátorításával. Első verseit győri lapok, majd a Vigília, a Magyar Csillag közölte. Két kötete is megjelent: Tiszta arannyal (1941) és Két tenger közt (1943). 1942-től a Kisfaludy Irodalmi Kör tagja lett. Verseinek egyik fontos témája a férfi és nő egymáshoz fűződő kapcsolata: például az Amoris via dolorosa, amelyet Szakolczay Lajos irodalomtörténész a Korunk c. folyóirat körkérdésére egyik listáján a „XX. század tíz legszebb magyar verse” közé sorolt.

A papi hivatása és költészetének bizonyos szempontból szokatlan témaválasztású része közötti összhangról így nyilatkozott: „Költeményeimnek jó része, mondhatnám: szerelmes vers. Nem abban az értelemben, amit, mondjuk a legtöbb világi, mikor elolvassa, gondol. Sokan azt szokták rá mondani: misztikus szerelem. Én még ezt sem mondanám; én megénekelem az emberi közelséget, a szeretetet, a vágyódásokat; és ezek a versek a teljes emberi létet akarják felölelni – és én ezt nem szégyellem. Én is szerethetek valakit, engem is szerethetnek, én is közeledhetek valakikhez. Hisz ez az egész papi létemnek egyik alapja: az emberi közeledés.” (rádióinterjú, Toronto)

Tűz Tamás munkássága három fő szakaszra osztható. A katolikus költészettel, Sík Sándorral, Harsányi filozofikus életfelfogásával való azonosulása, az emberben táplált osztatlan hitének hirdetése. Versei megtelnek hovatartozása biztos tudatával, önbizalommal. A harmincas évek a nagy népi mozgalom korszaka, és Tűz Tamás sem mentes Németh László, Illyés Gyula és mások hatásától ideológiai és szociológia téren. A második elhatárolható szakasz az emberi idealizálástól való elkanyarodását tükrözi. A háborús felfordulás korát éljük, tele pusztítással, a gyökereiből kitépett népek világvándorlásával. A harmadik ciklus a számkivetettség éveivel kezdődik. A költőn sztoikus rezignáltság, egyéni megállapodás, befelé fordulás vett erőt. Fájdalommal tölti el a hontól való elszakadás ténye. Jeremiáshoz hasonlóan, egy romhalmaz tetején érzi magát, de e keserű biblikus hőshöz képest hű marad örökségéhez.

Magyarországon az 1970-es évektől közölték verseit különböző folyóiratok, a győri Műhely – mint „Nyugatra szakadt költőnek” – 1980-tól kezdve publikálta költeményeit. 1987-ben adtak ki válogatást verseiből (Hét sóhaj a hegyen, 1987).

Tűz Tamás a kanadai Hamiltonban hunyt el 1992-ben. Győrben helyezték örök nyugalomra, hamvai a győri köztemető díszsírhelyén nyugszanak. 1991-ben Győr város díszpolgára lett, A szív jogán című posztumusz kötete 1993-ban jelent meg.

Nagy Mária
Grafika: Hargitai Beáta

Források:
wikipédia
http://www.fokusz.info/File/tanitastan/9.pdf
Győri Életrajzi lexikon. Győr : Győr Városi Könyvtár, 1999.
Új magyar életrajzi lexikon 6. köt. Sz-Zs. Budapest : Helikon K. 2007.

2016.04.18
8