1505

Zen táj

Szalkai Károly kiállítása a József Attila Művelődési Házban

Április 1-től látható a József Attila Művelődési Házban (Győr, Móra Ferenc tér 1.) Szalkai Károly győri festőművész Zen táj című kiállítása, amelyet Pápai Emese művészettörténész és Csong An Szunim zen szerzetes nyitottak meg. A tárlat április 29-ig volt látogatható.

Szalkai Károly 1966-ban született Győrben. Művészeti tanulmányait a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában kezdte Tölg-Molnár Zoltán és Záborszky Gábor festőművészek alatt, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytatta (1985-89), ahol Kokas Ignác és Dienes Gábor voltak a mesterei. A diploma megszerzése után 2 éves mesterképzésen vett részt. Dolgozott kiállításrendezőként a Xantus János Múzeumban, majd a győri Városi Művészeti Múzeum kiállításokért felelős munkatársa volt. 1995-től festészetet tanít a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskolában.

Emberi viszonylatokat, szituációkat fest, képei a lírai absztrakt stílussal rokoníthatók, kedveli a monokróm, természetes földszíneket és az izgalmas rusztikus felületeteket. Munkái leletszerű töredékekre, kopott falvakolatokra emlékeztetnek, ahol – saját elmondása szerint – az időt, az idő múlását kívánja megragadni. „Geometrikus formákkal, vonalakkal ellenpontozom a fűrészport és homokot tartalmazó organikus felületeimet. Számomra fontos a tériség, a perspektíva, az anyag, a matéria, amibe igyekszem fényt csempészni, ami a transzcendenciára utal.” Színvilága visszafogott, pasztelles árnyalású, a harmónia megteremtését szolgálja. Legújabb képeivel a zene és a vizualitás átjárhatóságát keresi: több, mint egy évtizeddel korábban kezdett el autodidakta módon zenélni, a zongorát tartja mesterének ebben a művészeti ágban. A Paál László Kör művészeti vezetője (1996-99), MAOE-tag (1989-től), 2004-től a Magyar Festők Társaságának tagja. A Raab-Art és az Art Flexum alapító tagja.

1990 óta rendszeresen szerepel kiállításokon. Munkái láthatóak voltak már Győrön kívül Pápán, Mosonmagyaróváron, Pannonhalmán, Dunaszigeten, Komáromban, Tatabányán és Budapesten, sőt az ország határain kívül is járt a szlovákiai Dunaszerdahelyen, illetve a franciaországi Colmar-ban. Válogatott csoportos kiállításokon vett részt Győrben, Székesfehérváron, Szentendrén, külföldön pedig Ausztriában (Bécs, Graz), Romániában (Brassó), Németországban (Sindelfingen), Svédországban (Ystad).

Számos művészeti díj tulajdonosa, a győri Megyei Őszi Tárlaton rendszeresen elismerik munkáit. Művei győri (Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum) és vidéki (Paks – Modern Múzeum, Mosonmagyaróvár – Hansági Múzeum, Pannonhalma – Kortárs gyűjtemény), illetve külföldi (Eisenstadt – Europahaus Burgenland, Colmar – Hotel de ville) közgyűjteményekben is megtalálhatók.

A József Attila Művelődési Házban megnyílt, Zen táj címmel illetett kiállítás anyaga egyetlen téma köré koncentrálódik. A megnyitón Pápai Emese művészettörténész értekezett a Szalkai Károly munkásságát kulcsfontosságú motívumként meghatározó, tágan értelmezett tájról, ahol a külső lírai absztrakció az „elmélyülés, letisztulás, eggyé válás” folyamatát vizualizálva vezet a belső tájak irányába. Elmondta, hogy az egyszerre statikus és dinamikus alkotások „földszínekre koncentráló, alapformákban gondolkodó művészi ökonómiája meditációra késztet, választásra, változásra, haladásra, az úton maradásra sarkall”.

A kiállítás április 29-ig volt látogatható.

Fotók: Vas Balázs

2016.04.15