987

Április 14. – A Habsburg-Lotharingiai ház trónfosztása

Ezen a napon történt

Kevés egyértelműbben pozitívnak vélt esemény van a magyar történelemben, mint a nap, amikor Kossuth Lajos a debreceni Református nagytemplomban elfogadtatta a Habsburg-dinasztia trónfosztását, és kinyilvánította Magyarország függetlenségét. Pedig hát az esemény akkor igencsak megosztó volt, és legkevésbé sem jogtiszta.

Minthogy azonban egy ikonikus pontjáról van szó történelmünknek, ezt feszegetni még történészi körökben is „necces”. Pedig a szabadságharcot követő években sokan állították, hogy az 1849. április 13-14-i események nem voltak tiszták. Kossuth ugyanis nem korrekt eszközökkel fogadtatta el a trónfosztást.

Még úgy is erre kényszerült, hogy ez az országgyűlés az 1848 nyarán megválasztott tagsághoz képest már radikálisabb volt. Az 1848-49-i téli krízis idején sok képviselő elhagyta Kossuthékat, és ha valaki azt hinné, hogy ezek csak hazaáruló „schwarzgelbek” voltak, akkor érdemes megemlíteni, hogy ilyen volt Deák Ferenc is. Ők úgy érezték, hogy Magyarországnak szüksége van Ausztriára, mint ahogy annak is hazánkra, így kiegyezni kell, s nem elszakadni. Érdemes észben tartanunk: a történelem nem olyan, hogy az egyik oldal csupa rosszfiú, a másik grállovag. Kossuth köré sok kétes alak is tömörült, szerencsevadászok, karrieristák, akik úgy érezték, a nagy ember mellett nekik is csurran-cseppen valami. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy Kossuth ambiciózus és tehetséges politikus volt, aki azonban magányos farkasként élt – barátai, bizalmasai nem lévén –, mindenkire gyanakvással tekintett, aki nem rendelte magát teljesen az akaratának. Kossuth félt az úgynevezett békepárttól – ők egyezkedtek volna az udvarral –, de tartott a radikális forradalmároktól is, mivel maga iszonyodott a jakobinus-típusú erőszaktól. Így a két szél között lavírozott, nagy népszerűségét használva fel a manőverezéshez.

1849. április elején a magyar honvédsereg Görgei Artúr vezetésével megkezdte diadalmas hadjáratát, és egy hónap alatt az osztrák sereget a Tiszától Pozsonyig nyomta vissza. Eközben azonban az ország ideiglenes fővárosában, az országgyűlésnek helyet adó Debrecenben is pörögtek az események. Kossuth még április elején közölte Görgeivel bizalmasan, hogy valami választ kell adni a császári udvarnak a március eleji Olmützi alkotmányra, amely elméletben megszüntette Magyarország önállóságát, és tartománnyá fokozta le. Azt nem árulta el azonban senkinek, hogy mi is lesz ez a válasz. A katonai sikerek hatására Kossuth április 13-án az országgyűlés zárt ülésén aztán robbantotta a bombát: mivel az uralkodóház megszegte a Pragmatica Sanctio-ban kötött egyezségét a magyar nemzettel, ezért azt trónfosztottnak kell nyilvánítani. Három indokot mondott:
- A hadsereg követeli a trónfosztást, és ha nem szavazza meg a gyűlés, még katonai diktatúra lesz.
- A „nép” annyira óhajtja a trónfosztást, hogy nem lehet tovább halogatni a Habsburgok letételét.
- Veronában kongresszus lesz Európa újjáalakításáról, és ott Magyarországnak csak akkor lesz helye, ha független állammá nyilvánítja magát. Amelyet egyébként Nagy-Britanna és Franciaország már alig vár.

E három pontból „csupán” három volt hazugság. A hadsereg nagy része az 1848-as áprilisi törvényekért küzdött, vezetőinek zöme sem látta időszerűnek a szakítást, vagy egyáltalán nem is akarta azt. Damjanich a trónfosztás hallatán állítólag azt mondta, hogy „még egy győzelem, és ezek még a kínai császárnak is hadat üzennek”, és kikelt a politikusok ellen, akik halálba küldik a katonákat, maguk meg elszaladnak, ha úgy alakul. A fővezér Görgei a hír érkeztekor csak annyit reagált, hogy legközelebb, mikor Kossuth ilyen fontos dolgot akar, jó lenne, ha előre közölné vele. Szóval a hadsereg nem követelt ilyen nyilatkozatot, sőt... A „nép” óhaját egyébként Kossuth pontosan tudta, ugyanis az újságok jelentős része az ő álláspontját visszhangozta, így befolyásolni tudta, azok mit írjanak, így azt is, mi a „nép” hangja. A korszak politikusai utólag elismerték, hogy semmi ilyen népakarat nem volt. A veronai kongresszus pedig egy fantazmagória volt, soha nem volt ilyen, legfeljebb Kossuth vágyálmaiban.

Mindenesetre amikor április 13-án Kossuth felolvasta javaslatát a képviselőknek, kemény szóváltás alakult ki, s a küldöttek többsége nem támogatta a nyilatkozatot. A ravasz Kossuth azonban meglepte ellenzőit, már másnap. Az április 14-re eredetileg tervezett országgyűlési vitát nyílttá tetette, sőt áthelyezte eredeti helyéről (a főiskola imaterméből) a debreceni nagytemplomba, amelyet aztán kiabáló és ordítozó híveivel töltött meg. Ők voltak a „nép”. Az országgyűlés ebben a fenyegető hangulatban ült össze, és nem meglepő módon az életüket is féltő ellenzékiek nem mertek felszólalni a trónfosztási javaslat ellen. A trónfosztás így történt meg – jogilag kétségesen –, és minden magasztosságtól mentesen 1849. április 14-én 11 órakor.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1849_aprilis_14_debrecenben_kimondjak_a_habsburg_lotharingiai_haz_tronfosztasat/
Kemény Zsigmond: Forradalom után. Pest, 1850
Szeremlei Samu: Magyarország krónikája az 1848. és 1849. évi forradalom idejéről. Pest, 1867

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.04.14
18