2230

A szív jogán

Emlékest Tűz Tamás születésének 100. évfordulójára a megyei könyvtárban

Április 8-án a megyei könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárában A szív jogán címmel tartottak emlékestet Tűz Tamás születésének 100. évfordulója tiszteletére. Az estén Czigány György író és költő, Szakolczay Lajos irodalomtörténész, Gülch Csaba költő és újságíró, valamint Maszlay István színművész osztották meg a pap-költőről szóló ismereteiket, melynek során versmondások tették szemléletesebbé és kézzelfoghatóbbá az ünnepelt munkásságát.

Czigány György: Tűz Tamás égve felejtett álmai

„Együtt voltunk Győrben. Együtt a folyók arany, az öreg templom körüli kockakövek, a bazalt fekete, a házfalak sárga fényeiben: nagy napsütésben támadt föl napról napra a város, pedig szürke volt és szegényes. Laji harmadikos gimnazista korában kedves tanára emlékére írt siratóéneket és egy ódát Szent Ágostonhoz. El is küldte őket, mint jóval később én is a magam verseit, a Zászlónk ifjúsági folyóiratnak, ahol évtizedeken át közölték a Fakadó rügyek rovatban a legifjabb tehetségek verseit. Makkó Lajosét akkor nem, a szerkesztői üzenetekben megdobbanó szívvel olvashatta: M.L. Győr. Intenzív, mély érzések fakadnak szívedben. Fejlődj! A tekintélyes újság, melyet a „polgár vallomásaiban” Márai Sándor is elismeréssel említ meg, üzenetével elkedvetlenítette az ifjú bencés diákot.  Nyolc éven át nem írt költeményt, inkább rajzolgatott, festett. Szeminarista volt, amikor ismét a költészet kezdte érdekelni. Fölszentelt pap már, amikor felkeresi a híres győri pap-költőt, Harsányi Lajost, hogy megmutassa neki a verseit. A Mesternek tetszenek a költemények, de közli Lajival, hogy Makkó Lajos névvel aligha lehet sikeresen belépni a költészet világába. Valami illőbb nevet kell találni. Aznap hiába törték a fejüket, de másnapra megbeszélték a döntő találkozót. Makkó Lajos hazafelé menet a Kálvária és a Lóvonat utca sarkán eszmél rá a lehetséges névre: Tűz Tamás! A másnapi találkozón azonban dermedten hanyatlott le egy fotelbe.  Harsányi Lajos javaslata: Hold Ábel… Hold? Méghozzá Ábel?! A Mester segítségével egy-egy papírszeletre írják fel a két javasolt nevet. Döntsön a sors! Röpke fohász, s Laji boldogan mutatja fel a cetlit: Tűz Tamás! Miért nem Víz Vazul? – kérdezte egyik tudós pap-barátja nem sokkal később. Mindenestre a két esztendeje szentelt ifjú papnak 1941-ben megjelenhet első kötete: Tiszta arannyal címen.

Együtt voltunk Győrben, ugyanabba az iskolába jártunk. Amikor Tűz Tamás első verseskönyve megjelent, én épp beléptem a gimnáziumba. Egyetlen kis versfélém már nyomtatásban is olvasható lett, a többit kézzel írt füzetbe gyűjtöttem. Tűz Tamás éppen száz éves lenne, én tizenöt évvel vagyok nála fiatalabb. Már nem nagy a korkülönbség, a negyvenes években óriási volt, nem ismerhettük egymást.

Megvan a gyerekkor, meg. Ugyan hova is tűnhetett volna? – kérdi Szent Ágoston. Nemrég döbbentem rá, hogy seregnyi rég olvasott regény jeleneteit gyermekkorom tájaiban látom. Tűz Tamás városában. Mindég a győri városkép a háttér, a díszlet. A Tejfölös-közben csaptak össze a szolgák, és én nem Veronában, de Győrben nem kevesebb hitellel megmutatom bárkinek Júlia erkélyét… A csúf Szakszervezeti Székház az Unalmas történet öreg professzorának ad otthont, a bencés gimnázium pedig lehet harkovi szálloda. Sztyepanovics ül az ágyon, bámulja a lavórt, s nemsokára meghal. Szerelmes egy fiatal színésznőbe. Itt hallom Csehov hosszú, dinamikátlan monológjait! Azonkívül itt a Széchenyi téren égették meg Giordano Brunót, ahol 1715-ben a lőcsei fehér asszonyt is lefejezték. Hiába láttam Rómában a Virágok Terét, a képzelet valóságából már nem helyezhetem át oda az igazi máglyát. Szorongás ez, hogy minden ide hátrál, szűkölve szinte a gyerekkor piacára? Tűz Tamás 1980-ban megjelent kötetére gondolok: Égve maradt álmok… A Zenedéből jövet mindég megnéztem a Rozáliát. Rózsák közt, féldombormű a ház emeleti magasában. A pestisben szenvedők védőszentje. Palermói Szent Rozália hever a zárt erkélyű házfalak közt. Relief-Rozália, alvó Csipkerózsika inkább! És komor olajfestményen az Il Gésu hangulatú jezsuita, később bencés templom bal oldali, középső mellékoltáránál újra ő, vele szemben a 17. századi Győr és Pannonhalma képe. Magyar-latin szakos osztályfőnökömnek itt ministráltam sötét adventi hajnalokon. Karnyújtásnyira feküdt Rozália. Mint a Varga-kő töltés oldalában, a Kis-Duna partján szendergő, didergő lány a kőfal forró peremén. „A múlt anyaga álom, képzelt világnál bizonytalanabb.”

Együtt voltunk Tűz Tamással Győrben, ahol álmaink is őrzik a gyerekkort. Amely nem távolodik tőlünk – írja Karl Rahner –, inkább egyre közeledünk feléje, megőrizzük benne örökkévalóságunkat. Lelkészi szolgálat Tata közelében Szomódon, Agostyánban. Azután tábori lelkész, Szegednél szovjet fogságba esik. Hadifogoly Brjanszk térségében, csoda, hogy 1947-ben hazatérhet. Rónay György addigra már a halottnak hitt költő alkotásait méltatta. Nincs is lehetőség itthon folytatni a költői pályát. A diktatúra esztendei következnek. 1956 után Tűz Tamás is Nyugatra indul: ott igyekszik szolgálni a magyar költészet rejtett jelenét. Ifjúkora lezárul, s már az emigrációban élő magyar költők legjobbjaként emlegetik. Aquinói Szent Tamásról írt szonettjét szívesen idézem.

Zenél a kő a néma falban
a mész fehérebb, mint a pergament,
az íródeszkán duruzsol a Dallam
s a négyszög völgyein lassan elkereng.

Ez Szent Tamás, ki csöndben dómot épít.
Kigyúl az ész és könnyed ívbe jut.
A tornyokat felhúzza lám, az égig
s a rózsaablakon dereng a kék tejút.

Két ív között a Szellem és a Mérték
roppant erői néma harcra kelnek
s a zárókőn a Csillag tündököl.

A táj halvány hajóján száll a kék ég,
köröskörül ezüst olajfakertek
s szelíden néz egy hófehér ökör.

A nyolcvanas évek vége felé levelet kaptam Kanadából. A feladó: Makkó Lajos. A kézzel írt sorokat ámulva olvastam. Mert ezt írta Tűz Tamás, miután valahol olvasta egyik írásomat, talán a Távlatok című, hazatért jezsuita folyóiratban, hogy: Kedves Gyurkám, milyen rég találkoztunk!  Azután Győrt emlegeti, gyermekkorunkat.

A költők, eleven álmai! Tudtam, biztosan tudtam, hogy soha nem találkozhattam Tűz Tamással, se Győrben, se másutt. Csak olvastuk a közös táj és város iránti szeretettel egymás írásait, bármiről szóltak is. Meg kellett írnom Tamásnak, vagy Lajinak, ahogy tetszik: soha nem találkoztunk, de mégis rehabilitálható az elmaradt találkozás, hiszen esetleg láthattuk egymást Győrben, futólag, a negyvenes években… Ő kispap volt: emlékszem a szeminaristák vasárnap délutáni csendes sétáira: jöttek a Káptalandombról a révfalui híd felé, gyönyörű, világoskék reverendában. Én arra bicikliztem, igyekeztem Vizkelety Bandiékhoz, vagy a szigeti fahídon át rokonaink kertjébe. A Püspökvár vízbeszakadó, hatalmas falai magasában pillanthattam meg őket. A jelen és eltűnt esztendők simulnak egybe a kárpótlás derűjében: megszületett a vers, Tűz Tamásnak.

K o c k a k ö v e k

Akkor tudod, hogy ott az árnyak
árvízében derékig állnak
házaink, rajtuk égő felhők
s tömjén áll fehér végtelenből.
Falai, fái: Káptalandomb.
Zárt erkélyek: ablakaikban
nyár és angyalok szárnya villan.

Akkor tudod, láttuk egymást ott:
kék reverendád, vonulástok
a révfalui hídon vártam.
Fény annyi gyűlt föl a Dunában
akárha öröklétünk volna,
holott e ragyogás volt nemlét.
Nem tudom, búgtak-e a gerlék.

Akkor tudod, emlék se vár most.
Leheletünktől fényes város
utcazajában hallgatóznak
az egykor ott heverő holtak.
Emlékek helyett csak a hűség.
Csak gondolhassunk rájuk: nap tör
fel máris a kockakövekből.”

Fotók: Molnár György,
a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja


2016.04.11