A rajzolás tett Szarka Fedor Guidová, egyébként (követve a családi hagyományokat) Ferencnek hívnak. 1974-ben Szentesen születtem, Bábolnán, Árpádhalmán töltöttem gyermekkorom. Mikor már nem voltam gyerek, rajzolni kezdtem. Sárváron, a Tinódi Lantos Sebestyén Gimnáziumba, Szombathelyen a Derkovits Rajziskolába jártam. 1993-ban dekoratőrnek és budapestinek tanultam: 1994-ben színitanodába jártam, de hiányzott a napi betevő rajz, így 1995-ben Paulusz Tivadartól tanulmányrajzolni, Lévay Ádámtól grafikát készíteni tanultam, és dekoratőr szakmát szereztem. 1996-ban felvételt nyertem a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakára. Mestereim Kőnig Róbert, Kiss Tibor, Baranyai András és Somorjai Kiss Tibor voltak. 2000-ben ösztöndíjas voltam a Hágai Királyi Képzőművészeti Akadémián. 2001-ben képgrafikusi diplomát kaptam. Azóta rendszeres kiállítója vagyok a magyarországi kiállítótermeknek, performanszokat csinálok, pantomimezem. Szenvedélyemmé váltak a ritmushangszerek.

A megnyitón Tar Gergely ütőhangszeres művész előadása során mindenki számára bizonyítottan nyilvánvalóvá vált Guido vonzódása a ritmushangszerekhez, pár perc múlva pedig az is, hogy nem idegen tőle a keleti gondolkodásmód. Kiállítás-megnyitó beszéde előtt a művész barátja, Rácz Géza nyakába helyezte a szeretetet jelképező virágfűzért, majd később füstölőt gyújtott tiszteletére. (Rácz Géza annak a Kagylókürt folyóiratnak a főszerkesztője, amely Magyarországon először tette hozzáférhetővé a széles közönség számára India évezredes bölcseletét.) Gyermekekkel a lábai körül Ferenc-Guido köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a kiállítás létrehozásában, kiemelve édesanyját és családját az iránta tanúsított szeretetükért, türelmükért.

Kedves alkotótársunk, dr. Kozák Ágnes Mesevilág a Balaton mélyén c. kötetének illusztrátoraként némi fogalmunk lehetett Szarka Fedor Guido hihetetlenül gazdag fantáziavilágáról, de amit e nagyléptékű kiállításán tapasztalhatunk, az előtt csak leesett állal, földbe gyökerezett lábbal lehet csodálkozni. Művészetbarátnak szoktam magam nevezni, mert mióta öntudatra ébredtem, mindig csodáltam a különféle (főleg) képes kifejezési módokat, és nekem is vannak próbálkozásaim, amelyekre olykor elismerést is kaptam.

Most viszont értetlenül állok a múzeum számos terét megtöltő finomművű képecskék, sorozatok láttán, és segítségül kell hívnom Haász Mónika nyilvánvalóan hozzáértőbb kiállítás-megnyitó beszédéből az alábbi részletet, mely Szarka Fedor Guidonak a budapesti Fiktív Pubban rendezett kiállításakor hangzott el 2008. december 4-én (Irodalmi Jelen):

„Emberek vonulnak,
érző hajlata egy vonalnak,
ott vagyok –
visszatartott lélegzet.
Tornyok tűből,
a fagyöngy csak ékezet.
Közelről hangja van,
csak hallga!
Nőnemből létigen,
álmok malma.
A megváltás két vonal,
a rajz hatalma
elfogadni egy szent utat,
tudatosítani a jót,
a szenvedést, a tudatlant
kifejezni, mi a fejben van,
létezni, ahogy a szívben van
hagyni, hogy megtaláljuk
a tökélyt
egy csepp harmatban.

Ezek Szarka Fedor Guido saját szavai, mintegy hitvallásként szólnak hozzánk, és visznek közelebb az itt látható képekhez.

Az itt-lét, az elmúlás, a pillanat megélése, az örökkévaló lenyomatának birtoklása. Mindannyian úton vagyunk, keresünk, elnehezült szívvel, terhekkel megrakott lélekkel szöszölünk a mindennapokban, próbálunk rendet teremteni és tartani életünkben, feladatainkban, vállalásainkban.

De mi lehet egy ilyen fiatal művész vállalása? Éber érzékenységben tartani önmagát, figyelni a rezdülésekre, átsuhanó hangulatokra, egy véletlen elszálló hangra, egy suta, mégis oly kifejező mozdulatra. Reflektálni a létezésre. És talán itt érdemes keresni ebben a könnyed, légies művészetben a súlypontokat, Fedor gondolatainak lényegét.

Amit itt láthatunk, nem a kortársaktól megszokott harsány, megaméretű, vulgáris naturalizmus vagy épp absztrakcióvadászat, hanem intim, személyes alkotások, a lélek kis metamorfózisai. Elindul az ecset, lendületes, érzékeny ívei adják az alapot, a kalligrafikus jelet, mely önmagában beszédes. A japán, távol-keleti írásművészet mint valami rejtett bölcsességet hordozó, rendteremtő elem épül be az alkotásokba. Egyenes, hajlás, önmagába csavarodó visszatérés, fátyolként tovalobogás, semmibe mosódás. A színfolyamok eztán tovább finomodnak, a vázra magyarázat kerül, kis beszédes részletek, fakturális elemek testet adnak az érzékeny alap-lenyomatnak. E figurák, rajzolatok mégsem súlyosak, erejük van, mégis légiesek, könnyedek, utazásra, átlényegülésre hívnak, úgy érezzük, ha elvesszük tekintetünket a képről, elillannak, vagy épp grimaszolnak ránk.

Fedor határvonalon táncol, megfoghatatlan, hol keresd?

A tudatosban, a tudattalanban, tudat alatt, tudaton túl, valóságban vagy meditatív, álmodó révületben? Kik ezek a teremtmények, és ki a Teremtőjük?”

Az est hangulatát – remélem – kiválóan érzékeltetik a jelenlévő gyerekek, felnőttek örömtől sugárzó derűs tekintetei, a baráti és családi ölelkezések, egymásnak örülések.

A kiállítás május 1-ig tekinthető meg hétfő kivételével naponta 10-18 óra között.

Molnár György művészetbarát,
a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK)
és a  Győri Fotóklub Egyesület tagja

Fotógaléria: āratī – Szarka Fedor Guido kiállítása az Esterházy-palotában

70 kép