Kelj fel és jár!

Ősbemutató Sopronban Hedry Mária drámájából

Megtartották az olvasópróbáját Hedry Mária Kelj fel és járj! című drámájának a Soproni Petőfi Színházban. Az előadás az Esztergomi Várszínház, a soproni teátrum és a Forrás Színház koprodukciójában készül. A márciusi munkabemutató után a soproni színházklub tagjai április 27-én láthatják a darabot. Az ősbemutató rendezője Pataki András.

„Az örvényből is ki lehet jutni, mindig van esély a megtisztulásra. Ezért is választottam bibliai idézetet címnek ehhez a történethez” – mondta Hedry Mária művéről, amelynek főhőse egy mai korban élő, jobb sorsa érdemes értelmiségi nő, aki egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül az életben. Alkoholproblémákkal küzd, a szeretője elhagyja, tönkreteszi lelkileg, a lánya többször elvetél. Szeretik egymást, ám mégis konfliktusok terhelik kapcsolatukat. Nincs már ereje, hogy önmagától felemelkedjen a mélyből. A darabban közben mindig megjelenik ennek a tanárnőnek a jobbik énje, egyfajta valóságon túli vízióként, s érzékelhetjük a vívódásait, útkereséseit a jó és rossz között.

Hedry Máriának ez a negyedik színházi műve, s az első felnőtteknek szóló színdarabja. Ahogy megfogalmazta: azért született meg a Kelj fel és járj!, mert szeretne üzenetet közvetíteni a közönségnek a reményről, a lélek útjairól, igazságkereséséről, egyfajta kegyelmi állapotról. „Természetesen fontos a jelenben tükröt tartani az embereknek, nem dughatjuk homokba a fejünk a gondok közepette, ám mindig van lehetőség meglelni a fényt” – tette hozzá a szerző, akinek művét Pataki András, a soproni teátrum direktora állítja stúdiószínpadra a Petőfi Színház színészeinek és stábjának közreműködésével egy ünnepi évadban.

Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése ugyanis 1991-ben határozott arról, hogy a településen megalapítja az önálló Soproni Petőfi Színházat. Az intézmény idén különleges előadásokkal, magyar évaddal, meglepetésprogramokkal ünnepli a negyedszázados évfordulóját. Ennek tiszteletére a teátrum színházi klubjában ebben az esztendőben hat kortárs magyar szerző darabját tűzik műsorra színpadi játékok, illetve felolvasó-színházi keretek között. A premierek szinte mindegyike ősbemutató. Ennek pedig külön örült Pataki András, aki szerint az mindig izgalmas és örömteli érzés, ha köztünk élő alkotók műveit tekinthetik meg a nézők.

Az előadás producere Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója, aki elmondta: mérföldkő számukra ez a bemutató. Szabadtéri színház és kőszínház együttműködésében jön létre a produkció, és nagyon bízik abban, hogy a most készülő előadás megtalálja az utat az igényes esztergomi nézőkhöz is a nyáron. A várszínház július 8-án és 9-én tűzi műsorára a művet. Előtte viszont Győrben, az Újvárosi Művelődési Házban május 14-én is láthatja a közönség a darabot.

Az előadásban közreműködnek: Szőcs Erika, Molnár Anikó, Sárdy Zoltán, Savanyu Gergely, Farkas Tamás, Papp Attila, Szlúka Brigitta, Horváth László, Szarka László, Ács Tamás. A dramaturg Zalán Tibor, a jelmez Szélyes Andrea, a díszlet Pataki András nevéhez fűződik.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2016.04.01