920

Ragyogó időutazás 700 négyzetméteren

Hemző a Nemzeti Múzeumban

Nagyon jó érzés volt egy vasárnap délután Hemző Károly fotográfiái között sétálgatni a Nemzeti Múzeumban. Jó volt, mert közel 700 négyzetméteren láthatunk végre egy magyar fotós Magyarországon készült páratlan életművét. És jó volt látni, hogy sokan voltak kíváncsiak a fotóslegendára és biztos kezű mesterre. (A képen Szarka Klára fotótörténész, a kiállítás kurátora és a társkurátorok, Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója és Kiscsatári Marianna, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa)

Mert ahhoz, hogy valaki egy korabeli fényképezőgéppel mindjárt sportfotósként kezdjen, rendkívüli képességek kellettek. Egy-egy jelentős eseménynél, mondjuk gólnál ugyanis csak egyszer lehetett megnyomni a kioldót, csak egy kép készülhetett, tehát annak minden szempontból stimmelnie kellett, hogy aztán az újságok címlapjára kerülhessen. A kolléga, Tímár Péter szerint Hemzőnek mindjárt az első nyilvánosságot látott képe, 1952. november 2-án egy gól volt. Tíz éve volt már köze akkor a fényképezéshez, mivel a Hunnia Filmstúdióban operatőr nem lehetett, így hát laboránskodott, majd nyomdai fényképészként dolgozott, amikor átigazolt a sportvonalra, és lett a Honvéd Sportklub fotósa. A Honvéd pedig éppen akkoriban volt a csúcson, ott játszott az Aranycsapat színe-java, volt hát mit fényképeznie a 24 éves Hemzőnek. Igazi mélyvíz volt, de egy pillanatra sem jött zavarba, hanem megoldotta, lefényképezte a pillanatot, élesen, bemozdulás nélkül. Egy exponálással azt, amire mostanság akár ötven kockát is ellőnek a digitális csodákkal, hogy aztán kiválogassák közülük a használhatókat. (Ne felejtsük el, a régi gépet fel is kellett húzni, fényt és távolságot állítani, meg hasonlók.)

Az első terem képei tehát a hőskorból vannak, a honvédos, majd 1956. október 23-ától induló Képes Sportos időkből. Itt van Puskás a Dorog kapuja előtt (hol van már az NB1-es Dorog!), vagy a tipográfiás Megyesi és az Építőket erősítő Lendvai szökési kísérlete az 1960-as országúti bajnokságban (hol vannak már ezek az országúti kerékpárversenyek!). Itt van Papp Laci is nagydarab ellenfelével, és itt van az is, amit ma már hiába keresnénk: a Springer-szobor vállán és fején ülő, Fradi meccset néző emberek is. És Puskás Öcsi hatstoplis, félmagas szárú csukája egy vitrinben, hogy ne csak a két dimenzió uralkodjon. Itt van persze Balczó András is, amint norvégmintás kötött kesztyűben a lovát ugratja. És 1956. július elsején Iharos Sándor a világcsúcsával, és Emil Zatopek, amint az utolsó erőtartalékokat is beveti.  No meg az erőtől duzzadó női kajak négyes előterében evező Nyugdíjas is 1963-ból, ami a lovak mellett talán a legtöbbet idézett képe.

Már ez kitenne egy komoly életművet, pedig még csak most kezdődik a Magyar Szemlénél 1967-től képszerkesztőként eltöltött 22 esztendő. Egy újabb teremnyi jó kép a létező szocializmusból, de nem ám szimpla termelési riportok! Olyan ellesett pillanatok inkább, mint amikor a BVSC uszodában az idősödő gavallér egy korsó sörrel koccint a vízben hűsölő választottjával, vagy az új, a panelos Óbudán az anyóka, ahogy virágoskertet gondoz a tízemeletes lábainál. De becsöppenünk egy igazi sárközi lakodalomba is 1969-ben Decsen, amikor a násznép és a rezesbanda között egy láda sörrel mozog a munkahelyéről kirontó kocsmáros. A vitrinben pedig a „kukoricás” boroskancsó a poharakkal, no meg azok a színes robbantódrótokkal körbefont palackok. És néhány dia abból a 30 ezerből, ami a Balatonról, vagy éppen a Duna hídjairól, vagy a Várról készült. Meg Szentendréről és a Dunakanyarról, és az ország lovas helyeiről.

Hemző Károly alkotásával az 1998-as Hemző fotográfiák című kiállításon a Vigadó Galériában

Mert a végére ott vannak a lovak, amiket Hemző mindig is fényképezett. „Az életemben és sorsomban két főszereplő van, a nő és a lovak” – nyilatkozta, és arról is beszélt, hogy a lovak az első pillanattól a szabadságot jelentették neki. Itt vannak a híres képek, az 1975-ös Finis, mikor a befutó előtti pillanatokban még oldalra néz, talán a riválisát keresi a végső tartalékait mozgósító versenyló. De itt vannak az orrukat összeértető Telivérek, és a Kerteskőn lekapott Imperiál is. És a végén a fantasztikus ételfotók mellett ott vannak az utolsó hét év csendéletei, erkélyről fotózott esős, párás látványai is, mikor már nem mozdult ki, de a gép mindig a keze ügyében volt, hogy ha látna valami szépet. Jó szívvel ajánljuk hát e gazdag tárlatot a szépet szeretőknek, vagy inkább mindenkinek.

Pálffy Lajos
Fotók: MTI Fotó: Czimbal Gyula
Forrás: mandarchiv.hu

2016.03.29