135 éve született Tennessee Williams


Tennessee Williams, eredeti nevén Thomas Lanier Williams III 1911. március 26-án látta meg a napvilágot. Nagyapja a helyi anglikán templom plébánosa volt. Amikor 1939-ben a család New Orleans-ba költözött, Williams keresztnevét a déli állam neve után Tennessee-re változtatta.

Hároméves korában a család Clarksdale-be tette át a székhelyét. Amikor elérte ötödik életévét, Tennessee diftériát kapott, és majdnem két évbe telt, mire újra megtanult járni. Közben olvasott, és történeteket írogatott. Édesanyja tizenegy éves korában megajándékozta egy írógéppel. Apja, Cornelius Williams egy cipőgyár utazó ügynökeként kereste kenyerét. Ahogy a gyerekek nőttek, édesapjuk úgy lett velük egyre gorombább. Kedvence Tennessee bátyja, Dakin volt, valószínűleg Tennessee betegsége és hosszadalmas gyengélkedése miatt.

1918-ban a család megint szedte a sátorfáját, és University City-be költözött. Tennessee Williams itt járta ki a középiskolát. 16 éves korában egy újságtól öt dollárt kapott a Tud-e egy jó feleség jó pajtás is lenni? című írásáért. A következő évben jelent meg nyomtatásban első novellája The Vengeance of Nitocris címmel a Furcsa történetek nevű folyóiratban.

Felsőfokú tanulmányait a University of Missouri, a Washington University és a University of Iowán végezte. Egyetemi évei alatt folyamatosan dolgozott: volt pincérfiú, liftesfiú, szerelőmunkás, újságíró. 1940-ben Rockefeller-ösztöndíjat kapott, amely lehetővé tette a számára, hogy csak az írással foglalkozzon.

Karrierje folyamán harminc színdarabot (köztük több egyfelvonásost), két kötet verset, valamint együttesen öt kötet esszét és novellát produkált. Az 1935-ben írt Cairo, Shanghai, Bombay! című színdarabját még ugyanabban az évben egy amatőr társulat Memphisben elő is adta. Első, szakmai hozzáértéssel színre vitt darabját, az Angyalok csatáját 1940-ben mutatták be a közönségnek.

Tennessee Williams legtöbb írásának témáját problémákban bővelkedő családja szolgáltatta. Legközelebb Rose nővéréhez érezte magát. Rose karcsú szépség volt, akit sajnálatos módon skizofréniával kezeltek egészen fiatal kora óta. Amikor a kezelés az elmegyógyintézetben sikertelennek bizonyult, és állapota romlott, szülei beleegyeztek abba, hogy a lányon lobotómiát (agylebeny-vágást) végezzenek. Ez a sebészeti eljárás azokban az időkben gyakori volt, a nyugtalanabb pácienseknél alkalmazták. A műtétre 1937-ben, Knoxville-ben került sor.

1939-től kezdve egy ideig New Orleans-ban lakott. Itt kezdte el írni A vágy villamosát, melyet végül is Floridában fejezett be, ahová az 1940-es években költözött le. Szereplői gyakran tükrözik családja életét, illetve a családtagok egyéniségeit. A vágy villamosa hősnőjét, Blanche DuBois-t Rose után mintázta, a darab Tennessee Williams számára 1947-ben meghozta a Pulitzer-díjat. Az Üvegfigurák című műve egy déli államból származó, St. Louis városában élő anya-lánya-fia keserű drámája.

A második Pulitzert a Macska a forró bádogtetőn hozta meg számára 1955-ben. A műben ismételten egy déli családról van szó, ebben az esetben egy nagycsaládról, a pátriárka halálos betegsége – melyet eleinte titkolnak előtte – és az örökség körüli harc adja meg a történet keretét. Az iguána éjszakája, melynek helyszínéül Williams Mexikót választotta, egy lebukott pap és egy vénkisasszony megrázó története; a drámáért New York Drama Critics Award-ot kapott. A Tetovált rózsa 1951-ben Tony Award-ot nyert. Az ifjúság édes madara az ambíció és egy rossz vágányra futott szerelem története. Legjelentősebb műveit filmre is vitték, világhírű színészek alakították benne a szereplőket.

Tennessee Williams egy bizarr baleset következtében halt meg 1983. február 24-én éjjel, a Hotel Eysee nevű New York-i hotelszobájában. Szokása szerint, miközben gyógyszert csepegtetett szemeibe, az üveg fedelét fogai között tartotta, de ezúttal az üveg kupakja valahogy a torkára csúszott, ott megakadt, és megfulladt. A rendőrségi vizsgálat azonban kimutatta, hogy a fulladáshoz minden valószínűség szerint alkoholizmusa, azonkívül a szobájában talált mérgező hatású gyógyszerek is hozzájárulhattak. 1983. március 3-án temették el Saint Louis-ban.

Irodalmi örökségét a Sewanee-i egyetemre hagyta anyai nagyapja, Walter Dakin emlékére (hajdanában nagyapja ennek az egyetemnek volt a diákja). Az alapítvány az alkotói íróközösség programjait támogatja. Évekkel később, miután Rose az elmegyógyintézetben meghalt, Williams hagyatékából még több, mint 50 millió dollár jutott az egyetemnek.

Nagy Mária

Források: wikipédia, Világirodalmi lexikon. 17. köt.: Vie-Y. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1994.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.03.26