Egyrészt, mert a The Killing óceántúlparti remake, másrészt pedig teljesen más attitűdű. 2007 és 2012 között forgott és futott a Forbrydelsen (Egy gyilkos ügy) című dán(-norvég-svéd-német) krimisorozat Skandináviában, az amerikai AMC tévécsatorna Gyilkossága ennek a tévészériának (kezdetben) egy az egybeni átköltöztetése az esős-borongós Seattle-be. (Valójában persze a kanadai Vancouver volt a forgatási helyszín, de szóljon, akit ez meglep.) A díjakkal és jelölésekkel elhalmozott (Emmy, BAFTA) eredeti sorozat újrája Veena Sud showrunner producer-írói erőfeszítéseivel valósult meg az Egyesült Államokban (szintén Emmy-, sőt Golden Globe-jelölés), s 2014-ben immár a negyedik (és egyben utolsó) évad vár a bemutatóra.

A Forbrydelsen (amely valójában „bűnügyet”, „bűntényt” jelent, nem „gyilkosságot”) európai sikerén felbuzdulva az AMC 2010 januárjában rendelte meg a pilotot, majd augusztusban engedélyezte a teljes évadot, amelynek nyitó epizódja 2011 áprilisában került képernyőre. A „félbevágott”, meglehetősen erős cliffhanger-rel végződő első 13 rész története a következő év áprilisában folytatódott, hogy aztán újabb 13 epizód elteltével végleg lezáruljon a Rosie Larsen gyilkosa utáni nyomozás. Ezután következett a hercehurca: az AMC törölte a folytatást, majd hosszas tárgyalások után (beszállt melléjük a FOX) mégis zöld utat adtak a 3. évadnak (12 rész), amelynek lefutása után ismét leállították a projektet, hogy végül a Netflix bejelentse, ők mégis berendelik a negyedik (immár utolsó) szezont 6 epizóddal. A Gyilkosság indulásakor az AMC második legnézettebb sorozata volt (a The Walking Dead mögött), díjakra jelölték, ám a kritikusok mégis vegyesen fogadták, és a közönség is szépen-lassan elpártolt tőle. Pedig…

Pedig iszonyatosan nyomasztó atmoszférát sikerült Sud-nak és csapatának megteremtenie a sorozatban, valamint megalkották minden idők egyik legkarakteresebb nyomozópárosát Sarah Linden és Stephen Holder személyében. A Gyilkosság története zanzásítva: a tizenhét éves Rosie Larsen előbb eltűnik, majd holtan, egy tóba lökött autó csomagtartójából kerül elő. Összeverve, megfojtva. Linden nyomozó kamaszfiát egyedül nevelve éppen másik városban kezdene új életet egy férjjelölttel, de a gyilkosság itt tartja, és végül teljesen belebonyolódik az ügybe. Társnak is újat kap Holder, egy volt drogfüggő, lezser és flegma fiatal langaléta zsaru személyében, aki beépített ügynökként lett a kábítószer és a kiábrándultság rabja. Ők ketten erednek Rosie gyilkosának a nyomába, miközben az éppen regnáló polgármester és az új jelölt (akiről csakhamar kiderül, hogy érintett az ügyben) stábja választási csatát folytat a városban. A politikai szálak amúgy is úton-útfélen akadályozzák a nyomozás menetét (közbeszól például a helybéli indián rezervátum képviselete is), a napok telnek, a halott lány családja pedig, ahol az apa egykori maffiakapcsolatokkal is rendelkezik, a saját kezébe akarja venni az ügyet.

A filmszerű leírás az első két évad történetét takarja, ahol a folytatásos részek (13+13) egy-egy napot ölelnek fel, és csakis erre az egyetlen bűnügyre koncentrálnak. A krimivonal mögött a drámai szál döbbenetes erővel van jelen, Rosie családja (az apa, az anya, a két kisöcsi, az anya húga, a nagyszülők) napról napra próbálja feldolgozni a tragédiát, szembenézni a megváltoztathatatlannal. A harmadik évad 12 epizódja aztán egy olyan sorozatgyilkos nyomába ereszti Lindent és Holdert, aki a többnyire az utcán élő tizenéves lányok közül szedi áldozatait. Itt már nincsen politika, csakis szociotársadalmi tragédia és -fertő, amelyből kiszakadás szinte lehetetlen, a maga alá temetés viszont annál inkább alternatíva. A negyedik szezon pedig egy olyan gyilkost állít majd a fókuszpontba, aki egy fiú katonai akadémia tagjai közül szedi áldozatait.

Veena Sud – aki maga akarta a Rosie Larsen-rejtélyt kétévados sztorinak – az átvett sorozatról azt mondta, hogy „a saját világunkat hozzuk létre. A dán eredeti egy terv, de mi a saját világunkat teremtjük meg”. A lassú történetmesélés a Gyilkosságban egyfajta kihegyezett érzékszervként mutat minden Rosie-hoz köthető emocionális pillanatot, a tűréshatárig komponált jelenetek egyszerre hordozzák magukban azt a sötétséget, szépséget és tragikus megjelenítést, amely elengedhetetlen a hiteles átéléshez és végigkövetéshez. A Seattle-ben játszódó sorozat központi kulisszája az eső, a borult ég, a kiábrándult szociokörnyezet, amelyre a két főhős figurája még jó néhány lapáttal dob rá.

Ha lehet egymást egyszerre ütő, ugyanakkor rokon beállítódású párosról beszélni a műfajban, akkor Sarah Linden és Stephen Holder azok. Mindkettőjük magánélete szó szerint „a piece of shit”. Linden elvált, problémás kamaszgyerekével nem bír, alig is látja, de ha igen, akkor sincs benne sok köszönet és gyengédség. Holder a drogoktól nemrég szabadult, sodródó és ambíciótlan srác; eleinte magányos farkas, igaz, a harmadik szériában barátnője van, de ez mintha még inkább egyedülállóbbá tenné őt. Mindketten izgatott, ámde hallgató múlttal, sekélyesen hangulattalan jelennel és bizonytalanul semmilyen jövővel bírnak. Szükségük van egymásra, s a köztük lévő fájóan tapintható dinamikát pont az biztosítja, hogy Holder lélekben közeledne Linden felé, ám a nő agresszív bizalmatlansága nem hagyja azt. Így csupán akkor lehetnek egymáshoz a legközelebb, amikor csendben, elmélázva, szinkronban vagy aszinkronban, közösen cigarettáznak a borzalmas gyilkosság(ok) utáni üldözés rövid pauzáiban.

A sorozatot ők ketten viszik, bár az első két évadban Rosie családjában mind az apa, Stan (főleg ő, a zseniálisan mély és fájóan őszinte Brent Sexton), mind az anya, Mitch (Michelle Forbes) megmutatták, hogyan is kell a képernyőre fröccsenteni a lélekbemaró drámaiságot. A svéd Joel Kinnaman (eredeti név: Charles Joel Nordström) brutálisan lenyűgöző játéka olyan Holdert teremt, amely alól egyszerűen nem képes kivonni magát a néző. Az álcának felcsatolt flegma lezserség, a folytonos szlengbeszéd (TILOS szinkronnal nézni!) és az ösztönös emberismeret végtelenül élő érzéseket teremt, amely mellett a nem szép, de izgalmas kisugárzású Mireille Enos (Houston, Texas, USA) kőkeménynek tűnő Lindene dimenzionális többletet jelent. Anya, aki nem neveli a fiát, mert inkább függő módon az áldozatok családjának bánatába és tragédiájába hal bele. Hátborzongató. A Gyilkosság drámai betétekkel nézőbe maró reménytelen atmoszférája pedig olyan sorozatélménnyel mar belénk, hogy rettegve várjuk a negyedik évaddal történő lezárását. Mert onnantól sajnos nem lesz tovább Linden és Holder… (L: Az ilyen helyzetekben, mint ez, szeretném megkérdezni magamtól, mit tenne Jézus. H: Nem tudom. De megkérdezem tőle.)

Eredeti cím: The Killing
Műfaj: krimi
Gyártó tévécsatorna: AMC
Amerikai adásba kerülés: 2011-2014
Évadok száma: 4
Részek száma összesen: 44

Szilvási Krisztián

A Tévésorozatok korábbi cikkei:
1. rész: Befutó (Luck)
2. rész: Jim szerint a világ (According to Jim)