A 2015/2016-os Lengyel Alfréd Honismereti Verseny döntőjének végeredménye


A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér és a Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Középiskolája 6. alkalommal hirdette meg a Lengyel Alfréd Honismereti Versenyt Győr város középiskolái számára, 2 fős csapatok részvételével, amelynek a döntőjére március 10-én került sor.

Az első fordulóban szabadon választott témakörön belül Győr helytörténetét feldolgozó prezentációkat kellett elkészíteni, melyre 23 csapat jelentkezett. A prezentációk témái a következők voltak: Sportélet és Győr, II. világháború és Győr, Nepomuki Szent János emléke Győrben, Barokk Győr. A pályamunkák közül a szakmai zsűri – Mennyeiné Várszegi Judit zsűrielnök, Szabó Judit és Polczer Adél, a megyei könyvtár könyvtárosai – 10 csapatot válogatott be a döntőbe, amely március 10-én zajlott le a Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Középiskolában.

A döntőbe jutott csapatok, az előző év gyakorlatához hűen, prezentációjukat már nem adták elő, hanem Győr városismereti témakörben (várostörténet, legendák, híres győriek… stb.), hagyományos vetélkedő formájában mérték össze tudásukat és felkészültségüket. A végeredmény szóbeli és írásbeli játékos feladványok után alakult ki, kreatív feladatként pedig idegenvezetői munkát és városi címer tervezését is meg kellett oldaniuk a csapatoknak. A vetélkedő díjait Győr városa, a Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár és a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér ajánlotta fel.

A verseny végeredménye:
1. helyezett: Vincze Virág, Pokornyi Barbara (Szabadhegyi Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Középiskola), felkészítő tanár Peresztegi Erika
2. helyezett: Józsa Erik, Juhász Robin (Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Középiskolája), felkészítő tanár Gasparek Ildikó
3. helyezett: Csókás Emma, Módos Anna (Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Középiskolája), felkészítő tanár Tóth Etelka
4. helyezett: Szabó Csilla, Csizmadia Dorina (Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Középiskolája), felkészítő tanár Papp István
5. helyezett: Kocsis Vivien, Nagy Dorina (Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Középiskolája), felkészítő tanár Papp István
6. helyezett: Prikler Petra Hajnalka, Turi Bianka (Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Középiskolája), felkészítő tanár Papp István
7. helyezett: Gelencsér Antónia, Lazányi Klaudia (Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Középiskolája), felkészítő tanár: Papp István
8. helyezett: Mentusz Réka, Mészáros Olívia (Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Középiskolája), felkészítő tanár: Tóth Etelka
9. helyezett: Dunár Szandra, Mészáros Péter (Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskolája), felkészítő tanár: Szén Veronika
10. helyezett: Bodó Bence, Riba Máté (Győri Műszaki SZC Pattantyús Á. Géza Ipari Szakközépiskolája), felkészítő tanár Baksa Péterné
 

Magdics Erika, a verseny szervezője


2016.03.17