Isten áldja Amerikát! – God Bless America

1 perces filmkritika

Isten áldja nemcsak Amerikát, hanem az egész világot is. Bár a kettő nagyjából ugyanaz, csak némi időeltolódással. Ami ott, az később itt is; a gazdasági, szellemi irányítás révén csak vakhittel buzgó követők vagyunk. No mindegy, a lényeg (s vele az ördög) úgyis a médiában rejtőzik, illetve pont az a baj, hogy nem bujkál, hanem unos-untalan, szinte kikerülhetetlenül a pofánkba fröcsög.

Az érdekes nevű (és kinézetű és még ki tudja) Bobcat Goldthwait írta-rendezte Isten áldja Amerikát! hatásos cinikus kifigurázása a mostani mentális trendeknek, ám ha úgy vesszük, sajnálatosan tűéles és igazmondó feltárása is, ahol a legnagyobb baj pont az, hogy a boncolásra szánt hulla baromira eleven, mintha viagrával itta volna az energiaitalt. A tulajdonképpeni szatíra nem riad vissza az erőszaktól, egyedüli gyógyszerként csakis a gyilkosságban hisz – öljük meg a társadalom legnagyobb kártékonyait, leginkább ártó, modernkori „papjait”, a médiasztárokat (celeb, ha így jobban tetszik). Egyszerre vicces és elkeserítő, mondanom sem kell, hogy mekkora százalékban értek egyet vele...

A Joel Murray alakította Frank-et ugyanaznap teszik ki szánalmas, mondvacsinált indokkal a munkájából, és közli vele az orvos, hogy menthetetlen agydaganata van. Ja, meg elvált, a lánya nem akarja látni, különben is blackberry-t kapott ipad helyett – már ha egyáltalán tudja, miről is sipárog a kis taknyos. Frank meg – minden mindegy alapon – szétloccsantja az ügyeletes szőke tévésztár tini fejét egy böhöm pisztollyal. Nincs tabu, olyannyira, hogy egy tizenéves lányka csatlakozik hozzá; nosza, nyírjunk ki mindenkit, aki idegesít: azt is, aki követ hord a nyakában, mert attól misztikusnak érzi magát, és azt is, aki pacsival akar ötöst adni a tenyerünkbe. Murray zseniális orgánuma és visszafojtott, kiábrándult mimikája a kezdetektől remek hangulatot ad a filmnek, a kiscsajt játszó Tara Lynne Barr leállíthatatlanul eleven és kacér, a filmidőn pedig természetes módon húzódik végig az indokoltan alátámasztott maliciózus él.

Még akkor is remek film a God Bless America, ha a középső harmadban tompul kissé a szatirikus él, viszont az első felvonás – kissé túlozva, de – eksztázisba hoz, az utolsó részegység meg mindent egy kalasnyikovra téve ront neki a civilizáció jogosan beállított fertőző gócpontjának, a tehetség(telenség)kutató showműsornak. Hogy mi lesz utána? Kit érdekel! De könyörgöm, jussunk el addig, hogy legyen értelme a jövőről gondolkodni!

2011, amerikai, 105 perc
rendező: Bobcat Goldthwait
forgatókönyvíró: Bobcat Goldthwait
szereplők: Joel Murray, Mackenzie Brooke Smith, Tara Lynne Barr,
Melinda Page Hamilton, Rich McDonald, Guerrin Gardner, Andrea Harper

Szilvási Krisztián

2014.10.08