668

Dr. Kovács Pál egy napja

1848. március 15.

Miért pont Dr. Kovács Pálé? Kit érdekel dr. Kovács Pál? – kérdezhetik a címet olvasva. Ki volt egyáltalán ez az ember? – hangzik fel gyakorta, amióta a győri megyei könyvtár felvette a tizenkilencedik századi lokálpatrióta nevét, aki saját korában közismert és elismert személyisége volt városunknak. Írói munkásságának 50. évfordulóján aranytollat kapott a város vezetésétől, tiszteletére díszelőadást tartottak a színházban, a császár királyi tanácsossá nevezte ki, és számos győri egyesület dísztagjául választotta.

Mivel érdemelte ki mindezt? Egy rövid életrajzzal vegyük sorra, mi minden köthető a nevéhez! Dr. Kovács Pál 1808-ban született Dégen. A pápai református főiskola után Pozsonyban gazdagította német nyelvtudását, majd 1827-től Pesten folytatott orvosi tanulmányokat. Diplomájának megszerzése után – látókörét szélesítendő – németországi körutat tett. Ekkor ismerkedett meg Samuel Hanemannal, akinek hatására a homeopátia iránt kezdett érdeklődni, és Magyarországon az elsők között specializálódott erre a szakterületre.

Első irodalmi művei már ezekben a korai években megjelentek, ekkor a színműírással és a prózaírással próbálkozott. Szerencsés módon megismerkedhetett korának legjelesebb irodalmáraival: Kazinczyval, Vörösmartyval, Bajzával, s ami meghatározta írói pályáját – Kisfaludy Károllyal. Tagja lett az országosan jegyzett Aurora körnek is.

1835-ben költözött Győrbe, ahol kis ideig a vármegye tiszti főorvosi feladatait látta el. 1838-ban Olvasó Egyletet, másképpen Kaszinót alapított Kálóczy Lajossal és Zmeskál Sándorral. 1845-ben egyik kezdeményezője volt a győri színházegyletnek. 1846-ban „költő-kongresszust” szervezett a Hazánk támogatására. A negyvenes években kezdett publikálni országos időszaki kiadványokban: a Pest Divatlapban, az Életképekben, az Országgyűlési Almanachban. 1847-ben igen komoly megbízatást kapott: a Győrben megjelenő, Hazánk című, magyar nyelvű lap szerkesztője lett. Tehetsége talán itt teljesedett ki leginkább. Remek szervezőként a lap munkatársaivá tette például Arany Jánost, Tompa Mihályt, Czuczor Gergelyt, Rónay Jácintot, Lukács Sándort. Sajnos az újság rövid ideig jelent csak meg, ezért Dr. Kovács Pál szabadságharc után írásai a Győri Közlönyben láttak napvilágot. A politikai enyhülés éveiben ismét ott látjuk a „szervezkedők” között: 1862-ben a Győri Ének- és Zeneegylet elnöke lett, 1870-ben ismeretterjesztő kört alapított a „művelt középosztály” részére, 1881-ben Dr. Karika Antallal írói és művészeti kört létesített, s még ebben az esztendőben elnöke lett a felújított színházpártoló egyesületnek.

Egy szó, mint száz, mindenhol ott találjuk, ahol valami fontos dolog zajlott. Nem titok, hogy szabadelvű gondolkodó volt, s hogy publicisztikái és lapszerkesztői tevékenysége elősegítette a polgári gondolkodás terjedését, a forradalmi eszmék térnyerését. Az pedig természetes, hogy ott volt az események sűrűjében 1848. március 15-én is.

Álljon hát alább egy rövidke írás Dr. Kovács Pál egy napjáról. Az írás részben fiktív, részben Mendel István egykori polgármester kéziratos feljegyzésein, Ecker János naplóján és a Hazánk témába vágó cikkein alapul.

Dr. Kovács Pál korán kelt, kicsivel korábban a megszokottnál. Valami volt a levegőben, valami várakozás. Amióta március 4-én Lukáts Sándor a színházban felolvasta a király által szentesítendő 12 pontot, azóta minden nap várták a sorsdöntő sürgönyt. A doktor tisztálkodott, megberetválkozott, s aztán a kávéházba sietett, hogy barátaival találkozzon. A főúr kérés nélkül, azonnal hozta a feketét, s aztán a közelben sertepertélt tovább, hátha elcsíp valami új hírt. Közben megérkezett a postamester küldönce, aki fontosságának tudatában tette le a pozsonyi sürgönyöket a szabadelvűek asztalára. Rögtön akadt, aki fennhangon felolvasta a táviratokat. Azonnal hangos ováció tört ki. Az ifjabbak rögtön szervezkedni kezdtek. Többek elküldettek, hogy a rőfös boltokban nemzetiszín pántlikát vásároljanak, Lukáts Sándor és Dr. Kovács Pál a belvárosi főpiacra siettek, hogy az ott levő vásározóknak a sürgönyöket felolvassák. Volt, aki a délutáni felszólamlásokat szervezte, mások nőiket kérték meg, varrnának kokárdákat nagy számban.

Dr. Kovács Pál a színházba sietett, hogy az ott levőket lelkesítse, s ünnepi műsort eszközöljön ki a színigazgatótól. A tárgyalás után hazasietett, s mindenről beszámolt hitvesének, Etelkának. A gyors ebédet követően kettesben siettek vissza a városba. Ugyan az eső szemerkélt, de nagy tömeg hömpölygött az utcákon. Újabb és újabb szónokok álltak a nép elé, többségüket lelkes taps fogadta. Az önkéntesek nemzetiszín kokárdákat osztottak, s a hon iránti szeretettől túlfűtött közönség lelkesen tűzte azokat mellére vagy kalapjára. A hangulat tetőpontjára akkor hágott, mikor a hazafias dalokat éneklő tömeg észrevette – s égi jelnek tekintette – az égbolton átívelő szivárványt.

Az idő múltával a házaspár otthonába tért, s alkalmi ruhát öltött a színház kedvéért. A házból kilépve látták, hogy az utcák díszkivilágításban úsznak. Megkondultak a város harangjai, távolabbról a katonazenekar harsány zenéje hallatszott. Áttörtek a tömegen, ameddig tudtak, aztán csatlakoztak a fáklyás felvonuláshoz – míg útjukba esett. A menettől elszakadván sietősre fogták lépteiket, hogy időben a teátrumba érjenek. Ezen az estén életük egyik legfelemelőbb élményében volt részük. A nemzeti színekkel, kokárdákkal pompásan felékesített nagyteremben a közönség és a színészek többször is elénekelték a Szózatot, felhangzott a Rákóczi induló és újra meg újra a Hunyady László némiképp átírt szövege. Örömmámorban úszott mindenki. Hitték, hogy békés úton rendezhetők a magyar nemzet és Ausztria közötti nézeteltérések, rendezhetők dolgaink, s végre virágzásnak indulhat hazánk.

Mire az előadásnak vége lett, későre járt. Tizenegyet elhaladván az idő, az utcák kiürültek. Élesen csikordult a kapuban a kulcs, mikor a jó doktor és neje hazaért. Levetkeztek, orcát és kezet mostak, ágyukba térvén hálát adtak a Teremtőnek ezért a gyönyörű napért.”

Berente Erika

2016.03.15
5