1036

A semmiről énekel Lovasi András

Premier az Erkel Színházban

„… anya mindig csak ül a konyhában (…), ha kérdezem, mi baj, csak annyit mond: semmi (…), akkor egyik nap eszembe jutott, hogy kéne egy konferencia a semmiről” – szól egy részlet abból a műből, melyet Lovasi András zenész és Földes Eszter színésznő álmodott meg. Hogy mi is ez? A Semmi konferencia, melynek premierje április 26-án lesz az Erkel Színházban, a Kiscsillag zenés tolmácsolásában.

A Kiscsillag zenekar számára nem idegen a színházi környezet, hiszen 2012-ben indult el az „Idáig tudom a történetet”-sorozat, melynek lényege az volt, hogy „legyen egy olyan dramaturgiai szál, amelyre felfűzhetjük az esteken elhangzó dalokat” – mondja Lovasi András a számos előadást megélt produkcióról. A Semmi konferencia saját bevallásuk szerint ennek lesz a folytatása, amely nem is olyan friss, hiszen Lovasi András fejében már régóta érlelődött a gondolat. „Kb. 10 éve megvan a fejemben az alaptörténet, sőt korábban számok is készültek hozzá, mint például a Menetszél, amely 2006-ban jött ki” – mesél a kezdetekről a zenész.

A darabot rendezőként és társszerzőként Földes Eszter színésznő jegyzi. „A sztori három dramaturgiai szálon fut, az előadás alapját monológok alkotják. Van egy kisfiú, akinek az édesanyja mindig szomorú, és valahányszor megkérdezi tőle, mi a baj, a válasz mindig ugyanaz: semmi. Ez bántja a kisfiút, így egyik nap elhatározza, rendez egy konferenciát a semmiről. Az ötletet a szomszéd bácsi adja, ám a megszervezésében egy hajléktalan férfi segít – őt Leskovics Gábor ’Lecsó’ személyesíti meg –, aki egy fában él” – avat be a történet részleteibe Földes Eszter. A kisfiú Lovasi András, az édesanya pedig Péterfy Bori lesz. Az összefüggő dalfüzér egy 30 perces zenei blokk, melyben vendégek is feltűnnek – olyan neves előadóművészek, mint Falusi Mariann, Pásztor Anna, Likó Marcell (Vad Fruttik), Varga Livius (Quimby) és Busa Pista. Színházi produkció lévén díszletre és jelmezekre is számíthat a közönség.

Az alkotók azt is elárulták, hogy az előadáson hallható dalokat önálló albumként is meg szeretnék jelentetni ősszel – ennek 70 százaléka új szerzemény, a már meglévők pedig áthangszerelt változatban lesznek hallhatóak.

A további információkról a hamarosan induló www.semmikonferencia.hu oldalon lehet majd olvasni – ide nemcsak a koncertszínházzal kapcsolatos újdonságok kerülnek fel, de a MOM-ban megrendezett Idáig tudom a történetet utolsó előadása is felkerül, valamint az új dalok kottái is elérhetőek lesznek, sőt egy háromszámos maxit is szeretnének megjelentetni még a premier előtt.

Szíjjártó Anita
Fotó: Csákvári Zsigmond
Forrás: kultura.hu

2016.03.11