Győri Tavaszi Fesztivál

2016. március 15. – április 3.

„Sokan csak a sport, az egyetem városának tartják Győrt, pedig legalább ennyire a kultúra városa is” – kezdte mondandóját Radnóti Ákos, Győr város alpolgármestere a Győri Tavaszi Fesztivál sajtótájékoztatóján március 2-án. Elmondta, hogy városunkban egész éven át változatos és igényes kulturális programok között válogathat minden itt lakó és idelátogató. Irigylésre méltóan sok ezek közül az ingyenes program, ami más városokban egyáltalán nem általános.

Az idei nagyszabású rendezvénysorozatok közül első a március 15-től április 3-ig tartó Győri Tavaszi Fesztivál. Radnóti Ákos két programra hívta fel a figyelmet: A Napsugár fiúk című produkcióra, ahol is Koltai Róbert és Galla Miklós együtt szerepel, valamint Feke Pál és Muri Enikő Sentimento című akusztikus koncertjére.

Serfőző Istvánnétól, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont vezetőjétől megtudtuk, hogy a szokott módon idén is lesz húsvéti kézműves vásár. Az Arany János utcában húsznál is több sátorban lesznek majd kaphatók az ünnephez köthető zsűrizett termékek. A fesztivál keretén belül, április 3-án nyílik meg a Dunakapu téren a Tavaszi piac is. Az egész napos vásárt koncertek és Lázár chef látványfőzése kíséri.

A rendezvénysorozatból nem maradhatnak el a gyermekprogramok sem: nekik szól majd a Babszem Jankó című mesejáték, és Bársony Bálint és zenekarának Hangszersimogató című interaktív foglalkozása. Hagyományos családi programja a Tavaszi Fesztiválnak A hímes tojás napja. A rendezvényre március 20-án kerül sor a Gyermekek Házában, mondta el Kokas Éva, az intézmény igazgatója. Ezen a – remélhetőleg – szép tavaszi vasárnapon lesz hímes tojás kiállítás és vásár, tojásfestés, tésztasütés, dekorációk készítése és húsvéti mese. Aki a történetet elmondja: Füzi Rozi.

Igazi kuriózumnak ígérkezik a Ruttkai Éva, Gábor Miklós és Latinovits Zoltán emlékét megidéző emlékkiállítás, állapíthattuk meg Szigethy Gábor színháztörténészt hallgatva. A Magyar Ispitában március 18-án nyílik meg, és május 15-ig lesz látogatható az általa rendezett Zilia, Hamlet, Szindbád című tárlat. A múzeum négy termében máshol még ki nem állított relikviák sokaságát láthatja majd az érdeklődő: rajzokat, festményeket, jelmezeket, személyes tárgyakat. Az anyag, amiből válogatnak, rendkívül gazdag. A kiállítást majd a helyi adottságoknak megfelelően alakítják ki, ami biztos: az egyik helyiségben egy színházi enteriőrt alakítanak ki, ami Ruttkai Éva öltözőjére emlékeztet majd. A kiállítás alapkoncepciója, hogy nem a színháztörténeti aspektusra koncentrál, hanem a három művész lelkiségét, szellemiségét szeretné megismertetni a nagyközönséggel. A kiállítás kísérőprogramja lesz április 13-án egy rendhagyó tárlatvezetés Gábor Júliával (Gábor Miklós és Ruttkai Éva lányával) és vejükkel, Szigethy Gáborral.

A fesztivál ideje alatt teázhatnak Endrei Judittal, hallgathatnak világzenét, részesei lehetnek még egy komolyzenei koncertnek, és megismerkedhetnek néhány vajdasági irodalmárral is. A teljes műsorfüzetet letölthetik városunk honlapjáról, vagy elolvashatják a Győri Művészeti és Fesztiválközpont weblapján.

Berente Erika
Fotók: Vas Balázs

2016.03.02