Kelet Kávézó és Galéria

Irodalmi vendéglátás a fővárosban – 2. rész

Ki mondta, hogy egy kávézóban csak kávézni lehet, egy galériában pedig kizárólag képeket nézegetni? Egyre népszerűbbek manapság azok a vendéglátóhelyek, ahol megpróbálják a gasztronómiát ötvözni a kultúrával. Kiváló példa minderre a budapesti Kelet Kávézó és Galéria.

Történt egyszer nem is olyan régen (2013 őszén), hogy két fiatalember, egy földrajztanár és egy szociológus nyitott egy kávézót Budapesten a Bartók Béla úton. Olyan helyet szerettek volna, ahol otthonos környezetben, igazán jó kávéval várhatják a vendégeket. Tegyük hozzá, Henrik korábban alaposan tanulmányozta a vendéglátást, Tibor pedig idegenforgalmi menedzser is egyben, és jó ideig dolgozott külföldön a vendéglátóiparban. A hely nevét a szemközti Hadik Kávéház nyugatos vendégköre sugallta, átellenben „a másik oldal” így lett Kelet Kávézó és Galéria török kávéval és keleti ízvilággal (Budapest 1111, Bartók Béla út 29.).

A Kelet Kávézó és Galéria belső tere a könyvbarátok igazi kánaánja, hiszen a végigpolcozott falakon több ezer kötet között üldögélhetünk az asztaloknál. A könyvek nemcsak dekorációként szolgálnak, szabadon elvihetők, ha cserébe hozunk egy másikat. 5-6 ezer könyv közül válogathatunk, és ha éppen nincsen nálunk cserekönyv, félre is teszik nekünk, vagy egyszerűen csak belelapozhatunk kávézás közben. A galéria 3-4 hetente váltakozó kiállításoknak ad otthont, de rendszerességgel szerveznek könyvbemutatókat és kisebb koncerteket is.

A kávézórészen külföldi szaklapok közül válogathatunk, de kiválóan alkalmas a hely arra is, hogy saját laptopunkon az online sajtót böngésszük, hiszen ingyenes a wi-fi.

A kiszolgálás első osztályú, a pincérek kedvesek, segítőkészek. A tulajdonosok fontosnak tartják, hogy a Kelet mint vendéglátóhely is színvonalas legyen. Kiválóan képzett baristák készítik a kávékülönlegességeket, de minőségi szálas teák, péksütemények, saláták, keleties, pikáns szendvicsek is szerepelnek az étlapon. Semmiben sem elégedtek meg az átlagossal. Jövőbeli terveik közt szerepel a könyvállomány és az italkínálat további bővítése.

A Kelet Kávézó jó választás, hiszen nemcsak remek ételeket és italokat kapunk, hanem egy kellemes környezetet is; olyan helyet, ahol jót beszélgethetünk a barátainkkal, de akkor sem unatkozunk, ha egyedül térünk be.

Galambos Krisztina

Az Irodalmi vendéglátás a fővárosban sorozatának korábbi cikkei:
- 1. rész: A Hadik

2016.03.02