913

Február 26-27. – Kápolnai csata

Ezen a napon történt

„…elkövetkezett az ebéd ideje. Dembiński az egyik egri kanonok vendége volt, és engem is meghívott ebédre hadtestem vezérkari főnökével együtt, aki ezúttal is velem volt. Végét járta már a lakoma; a jóhoz éppen most fűztük hozzá a legjobbat, a világhírű egri bort. Egyszer csak jelentik, hogy Verpelét felől élénk ágyúszó hallatszik. Dembiński ezt eleve kétségbevonta, sőt meg is haragudott érte, mikor a hírt még nagyobb bizonyossággal megismételték.

Én közben kinyitottam a terem egyik ablakát, és tulajdon fülemmel győződtem meg a jelentés helytálló voltáról. Fölkértem tehát Dembińskit, álljon mellém, és tegyen úgy, ahogy én. Kedvetlenül kelt fel az asztaltól, odalépett az ablakhoz és fülelt – arcán azzal a meggyőződéssel, hogy ahányan vagyunk, mind csalódunk.

De az egyre ismétlődő tompa dörej sokkal tisztábban kivehető volt, sokkal inkább távoli ágyúszóra emlékeztetett, semhogy bármilyen más zajjal össze lehetett volna téveszteni. Azon pillanattól fogva, amikor ezt Dembiński is kénytelen volt beismerni, magaviselete egy őrjöngő tombolásához kezdett hasonlítani; mindenekelőtt ló és kocsi után kiáltott. De az egész Dembiński-féle főhadiszálláson egyetlen fogat állt rendelkezésre, az a parasztszekér volt, amely engem és kísérőmet, a VII. hadtest vezérkari főnökét Mezőkövesdről Egerbe hozott, és most visszautazásunkra várakozott. Meghívtuk tehát Dembińskit, hajtasson a mi szekerünkön velünk a csatatérre. Nem volt más választása, kénytelen volt beérni a mi szekerünkkel.” – meséli el Görgei Artúr, hogy miként jutott a magyar főparancsnok (a lengyel Henryk Dembinski) tudomására, hogy megkezdődött az 1848/49-es szabadságharc harmadik nagy csatája Kápolnánál.

1849. február 26-án délután 2 órakor ugyanis az osztrák császári sereg beleütközött a Tarna folyó vonalát biztosító magyar fősereg elővédeibe, melyekkel egyre hevesebb összecsapásba keveredtek. Érdekes módon, bár Dembinski korábban megjósolta, hogy itt lesz a döntő csata az osztrákokkal, mikor az megkezdődött, egyáltalán nem állt készen annak megvívására: 43 ezer fős seregének jelentős része túl távol volt a csatatértől, hogy időben odaérjen, és mint láthattuk, maga is meglepődött. Úgy számolt, hogy a császáriak csak néhány nappal később érkeznek a Tarnához. Úgy látszik, az ősz parancsnok elfelejtette, hogy az ellenség mozgásának irányát és sebességét nem ő határozza meg.

Dembinski az 1849. február elejére kialakult magyar katonai szervezetet is felforgatta, a hadtestparancsnokok tudta nélkül mozgatta az alájuk beosztott hadosztályokat, így az alárendeltségi viszonyok nem voltak egyértelműek, az alparancsnokok pedig nem tudták, melyik parancsot kell végrehajtani. A három magyar hadtest (I. – Klapka, II. – Répásy, VII. – Görgei) 23 dandárjából a csata kezdetén mindössze 7 tartózkodott a harcmezőn, Dembinskinek köszönhetően, és soknak esélye sem volt rá, hogy a kétnapos csatába beavatkozzon. Mindez azért is volt probléma, mert egyébként a 30 ezer fős osztrák sereg létszámában gyengébb volt (tüzérségben némileg erősebb), és összevonva lett volna esély rá, hogy azt legyőzzék.

Dembinski és a vele lévő Görgei igyekeztek a lehető legtöbb csapatot a Tarna-vonalra előrevonni, de Dembinski nem rendelkezett megfelelő vezérkarral, futárszolgálattal sem. Mint láthattuk, maga is csak úgy jutott el a csata színhelyére, hogy Görgei szekerét kellett használnia. A hibák ellenére a honvédsereg február 26-án remekül küzdött. A helyi magyar vezérek hősiesen ellenálltak az osztrák túlerőnek, és a nap folyamán nagyrészt sikerült tartaniuk a Tarna folyó vonalát, amely azért is fontos volt, mert a folyó nyugati oldala uralta a keletit magasabb dombjai révén. Végül ugyan Poeltenberg Ernő hadosztálya heves küzdelemben kénytelen volt visszavonulni a nyugati partról, de a császári sereg ezt nem használta ki. Az éjszaka úgy érkezett el, hogy a küzdelem messze nem dőlt el, és esély volt rá, hogy a magyar hadsereg a befutó erősítésekkel a maga javára dönti el a mérkőzést.

Ám nem alakultak jól a dolgok. A császári sereg balszárnyát alkotó Schlick-hadtest a Klapka-hadtest részeitől elfoglalta a Siroki-szorost, így a magyar had oldalába került. Dembinski futárszolgálat hiányában képtelen volt a parancsait eljuttatni mindenhova, maga Görgei is kénytelen volt lóra szállni, és postást játszani tábornok létére. Mire a Guyon-hadosztályhoz elért, majd visszatért a csatatérre, reggel tíz volt. A harc kiújult, és Görgeinek a kritikus jobbszárnyon kellett helytállni, de nem kapott ehhez kellő erőt. Miközben változatos küzdelmet vívott Schlickkel Verpelétnél, az osztrákok Kápolnánál döntésre vitték a dolgot.

Míg előző nap a magyarok a folyó magasabb nyugati partját védték, ezen a reggelen Dembinski parancsára a Máriássy-hadosztály visszavonult a keleti, nyugatról belőhető oldalra, eltorlaszolva a Tarnán átívelő hidat. Máriássy ezredes figyelmeztette a magyar főparancsnokot, hogy hibát követ el, de a konok lengyel nem hallgatott rá, így Windisch-Grätz herceg katonái áttörtek a hídon, és elfoglalták Kápolnát. A honvédek több sikertelen kísérletet tettek a település visszafoglalására. Az olasz legénységű Zanini-zászlóalj egészen a hídig tört előre, ám ott körbevették, és az egész egység megadta magát az osztrákoknak. Mivel a császáriak Kápolna birtokában Görgeiék visszavonulási útját fenyegették, a jobbszárny is kénytelen volt Kerecsend felé elvonulni.

A csata elveszett, ugyanakkor semmit nem döntött el. Dembinski kritikán aluli hadvezérnek bizonyult, s a magyar csapatok fele nem is vett részt a csatában. Görgeiék abban bíztak, hogy másnap ellentámadást lehet kezdeni a sereg összpontosítása után, ám a lengyel tábornok a Tisza mögé való visszavonulásra szánta el magát, miközben másokat hibáztatott a vereségért. Hátrálási szándékát akkor sem változtatta meg, mikor a magyar huszárok megfutamították az üldöző osztrák lovasokat, és 4 ágyút is elvettek tőlük. A magyar alvezérek olyan mértékben háborodtak fel a tehetetlen hadvezérük hadvezetésén, hogy hamarosan csaknem lázadásra került sor, melynek következtében Dembinskit letették, és átmenetileg Görgei Artúr lett a fővezér.

A címlapképen Than Mór festményén látható a kápolnai csata.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1849_februar_26_a_kapolnai_csata_elso_napja/
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1849_februar_27_a_kapolnai_csata_masodik_napja/
Görgey Artúr: Életem és működésem. Bp., 2004.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.02.27
20