988

Mindig kicsit más világba utazunk

Beszélgetés a húszéves Colorstarral

Húszéves jubileumi koncertjére készül jövő pénteken (március 4-én) a Colorstar. Ebből az apropóból kicsit hosszabban beszélgettünk egyet Keleti András énekessel és Sándor Dániel dobossal. Az interjúban olyan témákat is érintünk, mint különböző zenei ösvények felfedezése, a Colorstar pályafutásának nehezebb időszakai, a zenehallgatási szokások megváltozása, és hogy mi az, ami igazán különlegessé tesz egy koncertélményt.

Kis személyes kitérő az elejére. 1997-ben jutottam el elsőként a Sziget fesztiválra, ahová hasonlóan gimnazista korú rocker cimboráimmal azért érkeztünk, hogy végre élőben lássuk a Motörheadet. Egyik nap belenéztünk az épp akkor zajló tehetségkutatóba. A felhozatal elég vegyes volt: a későbbi Hiperkarmás Bérczesi Robi első zenekarától, az általunk csak alternak titulált Blablától kezdve a debreceni death metálos Carbon Cage-ig mindenféle stílus felbukkant aznap délután. A Colorstart ott láttam először, és mivel akkor már eléggé beleástuk magunkat a hetvenes évek progresszív rock csapataiba, sőt, titokban még Chicane-t is hallgattunk, nem volt meglepő, hogy az első lemezükkel jó barátságba kerültem később. Kis idő múlva azonban eltűnt látókörömből a zenekar. Tudtam persze, hogy több lemezt kiadtak azóta, léteznek, dolgoznak, de szabályosan meglepődtem azon, amikor pár hete jött a hír, hogy idén már a huszadik születésnapjukat ünneplik. Bele is hallgattam néhány újabb keletű dalukba, és bár tagadhatatlanul elektronikusabb, modernebb hangszerelésű zene fogadott annál, mint amire emlékeztem, kicsit olyan érzés volt újra felfedezni a zenéjüket, mint amikor sok év után először egy jót beszélgetsz valami régi ismerőssel, akivel korábban a köszönésnél tovább nem nagyon jutottatok. Nem bántam meg. A beszélgetést a zenekar megalakulásánál kezdtük.

Keleti András: A Colorstar előélete igazából egy másik zenekar volt, hiszen mi a hagyományosabb alternatív zenét játszó Vidámparkból vedlettünk át egy másik csapattá. Az azóta elhunyt Őz Zsolt volt az énekesünk, és miután tőle elbúcsúztunk, elkezdtünk valami egész mást csinálni. Kezdetben egyaránt hatottak ránk a hetvenes évek progresszív, pszichedelikus csapatai, mint mondjuk a Pink Floyd és hasonlók, és a korai elektronikus vonal olyan előadói, mint a Kraftwerk. Volt egy dobgépünk, és az arra írt programokat elkezdtük kombinálni az eredeti dobosunk, az egyébként fantasztikusan technikásan játszó Farkas Zoli ritmusaival. Ő találta ki a dobgép szólamait, és hogy hogyan egészítsék ki egymást az élő dobbal, így a groove-ok rögtön eléggé sajátosak lettek. Gitárjáték terén is igyekeztünk elrugaszkodni a hagyományos megoldásoktól, és elég hamar kialakult a zenekar stílusa, ami az azóta eltelt években persze sok változáson ment keresztül, de azt hiszem, még mindig megtalálható benne a csak ránk jellemző, colorstaros hangulat. A kezdeti időszakban az is adott egy nagy lökést, hogy a kilencvenes években beindult egy olyan elektronikus zenei kultúra is, ahol a dalok verbalitása háttérbe szorult, és inkább egyfajta live actként működtek a produkciók. Ez akkor nekünk elég friss dolog volt, és kedvet kaptunk ahhoz, hogy az ízlésünkben, hangszeres tudásunkban rejlő dolgokat összekeverjük ezekkel az elektronikus lehetőségekkel.

Bevallom, az én fejemben jobbára azóta is instrumentális zenekarként élt a Colorstar.

Keleti András: Akkoriban erős volt az a trend, sok embert vonzott ez a nonverbális hangulat. Aztán a kétezres évek közepétől ez megváltozott. Egyrészt azért kezdtünk közérthetőbb formátumban gondolkodni, mert ránk is hatottak az akkori zenék, másrészt meg a saját ambícióink is ebbe az irányba mutattak. Engem elkezdett önmagában az éneklés jobban érdekelni. A zene alkotóelemei persze nem mindig alakultak teljesen tudatosan, sok múlott azon, hogy épp mi inspirált minket, és mihez éreztünk kedvet. Az viszont biztos, hogy folyamatosan törekszünk arra, hogy mindig egy kicsit más világba utazzunk.

Az azért első hallásra feltűnik, akármelyik korszakát is nézzük a zenekarnak, hogy a zenétek jóval rétegzettebb, mint egy normál popzenei produkció. Hogyan készül egy Colorstar-dal?

Keleti András: Főleg eleinte sokszor improvizációkból építkeztünk, de általában ilyenkor is volt valaki, aki a fő motívumot hozta. A konkrét elképzelésekre fűztünk fel improvizatív elemeket, és aztán volt, amikor egy téma beakadt mindenkinek, általában ez is lendítette tovább a dalírási folyamatot. Ez annyira spontán módon zajlott, hogy utólag nem is mindig tudtuk megmondani, melyik témának ki volt a tényleges szerzője. Amikor beakadtunk egy jó improvizációs körbe, rátaláltunk egy-egy igazán jó zenei fordulatra, egy jól sikerült próbán mindig azzal a mondattal zártuk le a jammelést, hogy „és ez így ment reggelig”, hiszen abban a lelkiállapotban az az érzésünk volt, hogy ezt most bármeddig tudnánk játszani. Tehát az elején adott egy nagy lendületet az, hogy valami izgalmasat, újat csinálunk, hogy kísérletezhetünk, és ezzel együtt kezd kialakulni a közönségünk. Ebben a kezdeti, izgalmas időszakban mindenki nagyon motivált volt, de nem lehet állandóan ugyanazt csinálni és ugyanúgy lelkesedni.

Sándor Dániel: Ettől az úgynevezett folyamatzenétől, ami a korai időkben jellemezte a zenekart, kicsit már eltávolodtunk, de azzal együtt, hogy megjelentek a dalainkban olyan, mondhatni popzenei elemek, mint mondjuk dalszerkezet, ének, verzék, refrének, a dalírás még mindig nagy munka. Nagyon sok időt tölt a zenekar a próbateremben, még ha a módszer változott is.

Keleti András: Szerintem az átlagosnál kísérletezősebben közelítjük meg a dalszerzést. Van olyan, hogy mire eljut a felvételig egy szám, kétszer-háromszor is felcserélődnek benne az alapmotívumok.

Sándor Dániel: Nem nagyon van olyan nálunk, hogy néhány perc alatt kigurul egy dal, hanem inkább egyfajta mozaikozás megy, hogy legyen minden a helyén, hogyan legyenek kitalálva a dolgok.

Keleti András: Néha bizonyos részletek persze nagyon gyorsan megszületnek, de a dalok végleges formába öntése azért általában sok időt vesz igénybe.

Hogy jelentkezett az az igény, hogy kicsit modernebb irányba induljatok?

Keleti András: Ez az igény a mi esetünkben igazából valamennyire mindig fennállt. Csak éppen az idő előrehaladtával ehhez újból és újból más eszközöket kellett keresgélnünk. Talán a Komfort albumunk indult el a legjobban ebbe az irányba, de ettől függetlenül szerintem, ha egy zenekar hangzásának hangsúlyos eleme az elektronika és a különböző effektek, akkor a modernitás kérdése mindig fontos marad. Mostanában nagyon sok olyan új technológiát fedezünk fel a zene készítésében, ami ugyanannyira inspiráló, mint annak idején a zenekar első, ma már nevetségesen kezdetleges dobgépe, de volt olyan időszak is, amikor azt éreztük modernebbnek, ha még jobban az énekes dal irányába indulunk, mint például a Flow lemezünk esetében.

Sándor Dániel: Én pont annak a lemeznek a készítése közben kerültem a zenekarba, ott pedig kifejezetten az volt a koncepció, hogy Andris énekes-frontemberként legyen jelen az összképben. Viszont azzal együtt, hogy az ének hangsúlyosabb lett, még nem kezdtünk el három-négy perces popdalokat írni.

Keleti András: Mindig jellemző volt a zenekarra, hogy kijelölünk korábban járatlan ösvényeket a magunk számára. Az a folyamat, hogy énekkel egyre közelebbi viszonyba kerülök, talán még most is tart, de azt is érzem, hogy most már talán nincs szükség arra, hogy célzottan ebbe az irányba tapogatózzunk. Szóval a következő lemeznél el tudok képzelni egy teljesen más irányt is. Jó, hogy végigjártunk egy ilyen utat, és a koncertek bizonyították azt, hogy ha eltaláljuk a megfelelő arányokat, akkor igazából minden ilyen elemnek, minden korábban felfedezett útnak megvan a helye a zenénkben. Szerintem a legutóbbi lemezünknél, a Solarize-nál sikerült ezt a legjobban eltalálni.

Sándor Dániel: Azon a lemezen jelenik meg talán leginkább a zenekar összes eddigi arca.

 

A Solarize felfogható egyfajta összegző lemezként is?

Sándor Dániel: Lényegében igen, de nem a szó nosztalgikus értelmében.

Keleti András: Mondjuk úgy, hogy újító és összegző. A negyedik lemezünknél volt bennünk, ahogy ez a címéből is kiolvasható, egyfajta öndefiníciós igény, de az inkább csak törekvés maradt akkor. A legutóbbi anyag sokkal inkább tudott definitív lenni a maga ösztönös módján, mint amikor ezzel tudatosan próbálkoztunk. Egy zenekarnak nem minden korszakát jellemzi ugyanolyan lendület, és a négyes Colorstar egy elég hosszú vajúdási folyamat eredménye volt. Akkor is történt egy tagcsere, és a lemez annyi ideig készült, ami után nem nagyon boldogult a zenekar azzal, hogy a megjelenést követően is lendületben tartsa a produkciót. A sors fintora, hogy a két legnagyobb slágerünk mégis ezen a lemezen található. A Roam the Land a rádiókban a legtöbbet játszott számunk azóta is, a Sudden Love pedig a koncertjeink kihagyhatatlan darabja lett.

Sándor Dániel: Utána megint lendületet kaptunk, hiszen a Flow 2012 elején jelent meg, a Solarize meg 2014 végén, soha ilyen rövid idő nem telt el két Colorstar lemez között.

Keleti András: A Flow készítésének idején lezajlott tagcserék is lendületet adtak. Az akkori lemezbemutatóra jött össze az a felállás, amiben azóta is dolgozunk, és már akkor éreztük, hogy ez így működhet, így sikerült túlélnünk egy nehezebb időszakot. Daniék, az akkori új tagok, nagyon sok plusz lelkesedést hoztak a zenekarba, kihúztak minket az akkori megfáradásból. Elhitették velünk, az akkor tizenöt éves Colorstar alapítóival, hogy érdemes folytatni, hiszen van a zenekarban egy olyan plusz, ami máshol ebben a formában nincs meg. Igazából kicsit újra fel kellett építeni magunkat, és ennek az lett a vége, hogy aztán mi is egyre inkább elhittük ezt, és újra teljes mellszélességgel tudtunk odaállni a dolgok mögé.

Sándor Dániel: Volt olyan pár évvel ezelőtt egy próbán, hogy ültünk nyáron az R33 kertjében, és csak néztünk magunk elé. Aznap valahogy senkinek sem volt kedve elkezdeni zenélni, és azon gondolkodtunk, hogy egyáltalán érdemes-e ezt az egészet tovább csinálni. Rá egy héttel meg lenyomtuk életünk egyik legjobb koncertjét, amikor mindenki úgy jött le a színpadról, hogy na ez az, és persze, hogy csinálni kell tovább! Minden zenekar életében vannak ilyen kisebb-nagyobb mélypontok, amikor már az egésznek a létjogosultsága is megkérdőjeleződik, de aztán mindig jönnek olyan élmények, amik megint a magasba emelik az embert.

A legutolsó lemez után kezdődött egy olyan időszak, ami egészen végig az építkezésről szólt, és lehetett látni, hogy a korábbi évek munkája kezd beérni: kijött az új lemez, ami elég jól sikerült, emelkedtek a nézőszámok, és ez egy idő után öngerjesztő folyamattá válik. Ha lendületbe kerül a zenekar, akkor valahogy bevonzza az új lehetőségeket.

 

Elég sokat játszottatok külföldön, hogy emlékeztek vissza ezekre az élményekre?

Keleti András: A zenekar első korszaka elég sok ilyen dolgot hozott magával, hiszen amikor indultunk, a kilencvenes évek végén, ez a bizonyos progresszív, félig elektronikus, pszichedelikus, táncolható zene nagyon népszerű volt a nyugati klubokban. Az olyan zenekarok, akik ezen a vonalon valahol az elődeinknek tekinthetők itthonról, mint a Trottel, a Másfél, vagy a Korai Öröm, jártak már hasonló helyeken arrafelé, mi is így jutottunk el oda. Törökországban úgy sikerült fellépnünk, hogy a Zene Ünnepére delegáltak különböző városokba előadókat, minket abban az évben éppen Isztambulba. Ekkoriban történt az is, hogy a Wanted magazin olvasói a második lemezünket az év albumának választották. Sok pozitív élményünk volt akkoriban, két klubturnét is csináltunk Nyugat-Európában. Ettől függetlenül az utóbbi időben is voltak külhoni útjaink, jártunk például Szerbiában, Németországban.

Sándor Dániel: Idén ősszel megint szeretnénk ilyen koncerteket a húszéves évforduló alkalmából, jó lenne tudni, hogy mik most a lehetőségeink külföldön. Szóba került egy erdélyi turné lehetősége is, de ez még alakul.

Amikor az előbb szóba került a Wanted, épp arra gondoltam, hogy az az újság egy olyan kultúrkör, hogy ne mondjam életérzés fóruma volt akkoriban, ami ma már abban a formában tulajdonképpen nem is létezik.

Keleti András: Nagyon nehéz kiszámítani ezeket a változásokat, hiszen, ami akkor volt, az ma már nincs. Rengeteget változott a zeneipar is, meg a zenehallgatási szokások is.

Sándor Dániel: Nem csak arra kell gondolni, hogy az emberek nem vesznek CD-t, letöltik a lemezt, vagy YouTube-ot néznek. Szerintem az a különbség, hogy korábban, ha megszerettél egy zenekart, akkor beleástad magad, elolvastad a szövegeket, az interjúkat. Mostanában az emberek nagy része meghallgat egy-egy dalt az adott zenekartól, mert az megtetszik neki, de nem biztos, hogy a lemezt már végighallgatja, vagy hogy a hallgatót érdekli, mi van a háttérben. Amikor a Viva la musicát megszavazta a közönség az év albumának, akkor a Wanted egy kiemelkedő, mértékadó zenei újság volt, nem volt száz másik zenei blog, és volt egyfajta rangja ennek az egésznek. Most van tizenöt-húsz oldal, amit olvasnak az emberek a neten, nincs akkora jelentősége egy ilyen szavazásnak.

Keleti András: Egyáltalán annak nincs jelentősége, hogy megjelent egy új lemez, az gyakorlatilag már promóciós terméknek tekinthető.

De valamiért mégis csinálnak új lemezt a zenekarok.

Sándor Dániel: Az az érdekes, hogy egy dalpremier vagy egy klippremier még úgy, ahogy megüti a zenei magazinok, vagy a közönség ingerküszöbét. Albumot nem vesznek az emberek, és nem is hallgatják végig, de promóciós szempontból mégis kell legalább ahhoz, hogy a média foglalkozzon veled.

Keleti András: Az biztos, hogy egy album jelentősége teljesen megváltozott, és ez sok mindent befolyásol abban a tekintetben is, hogy adott esetben hogy fogalmazol zenében. A kérdés az, hogy mennyire érdemes energiát fektetni abba, hogy elkészüljön egy új anyag. A mi zeneszerzési módszerünkhöz kell egyfajta elmélyedés, nem tudjuk megkerülni azt, hogy végigjárjuk azokat a már említett utakat, hogy kipróbáljuk, egy adott dal hogy lenne a legjobb. Ez stúdiómunka, előzetes demófelvételek sora. Ezzel együtt nem érdemes erre már úgy gondolnunk, hogy egy lemez úgymond a fő terméke a zenekarnak, inkább a tevékenységünk összessége az. Például egy jól kitalált audiovizuális koncertshow, amihez viszont folyamatosan kell új anyag. Lehet, hogy a jövőben úgy lesz, hogy csinálunk egy-egy dalt, hiszen az egyrészt alkalmas a figyelem felkeltésére, másrészt köré lehet építeni később egy több dalból álló koncepciót.

Tehát hagyni kell, hogy maguktól folyjanak a dolgok?

Keleti András: Valahogy így. Nem biztos, hogy érdemes arra várni, amíg megszületik a lemezhez a nyolcadik-kilencedik szám, hanem mondjuk azt azt irányt, amiben született már három erős dalunk, levisszük a próbaterembe, és továbbfejlesztjük, akár úgy, ahogy a jazz zenészek csinálják, amikor egy bevezető témát kibontanak egy hosszabb hangszeres szóló formájában. Csak nálunk nem pont ilyen módon, hiszen nincsenek jazz zenészek. Mindenesetre, ha az improvizatív megközelítést nézzük, akkor illik is ránk ez a párhuzam.

 

Mire számíthat a közönség jövő pénteki koncerten?

Keleti András: Ez attól függ, hogy olyan ember kérdezi-e, aki az utóbbi időben sokat járt koncertre, vagy olyan, aki mondjuk nyolc éve nem volt Colorstaron.

Játsszunk el azzal, hogy mindketten kérdezik!

Keleti András: Akik rég nem láttak minket koncerten, azoknak lesz úgymond a legtöbb csodálkoznivalójuk. Akik az elmúlt egy évben voltak koncertünkön, biztosan tudják, hogy az utóbbi időben elkezdtünk egyre hosszabb blokkokat játszani, amelyekben a számok egymásba úsznak. Ezek úgy vannak felépítve, hogy tempóban és hangulatban is minden egymásra épül, és egymásból következik. Tulajdonképpen ez a fajta elképzelés lett továbbépítve, és rég nem játszott dalokkal összekombinálva. A koncert programján, a régi dalok felújításával együtt november óta dolgozunk, a koncert vizuális részéért felelős Besnyő Daniékkal együtt. Egy olyan koncertre készülünk, ahol egyszerre van megkomponálva a zene és a látvány is.

Sándor Dániel: Olyan vizuális technikát fogunk használni, amit itthon még nem láttunk senkitől, és külföldi zenekartól sem túl gyakran, de ennél többet nem árulok el, mert úgy az igazi, ha ott derül ki a helyszínen. A koncerten minden lemezről lesz több dal, legalább két órát játszunk majd.

Keleti András: Ebben, amit csinálunk, jelenleg már sokkal nagyobb szerepe van az élő visszacsatolásnak, hiszen ahogy Dani is monda, egy-egy koncert nagyon nagy lökést tud adni. Én is azt hiszem, hogy ez több, mint ami egy lemez meghallgatásakor történik. Ha az albumon is működő daloknak adunk egy kis dramaturgiát, akkor a zene hatásfoka akár a sokszorosára is emelkedhet élőben. Ilyenkor eltűnnek a zenehallgatási szokásokkal kapcsolatos kérdések, és megtörténik az, ami a zenében igazán különleges, hogy sok ember dolgozza fel egyszerre ugyanazt az élményt. Létrejön egy olyan különleges eksztatikus állapot, amit közösen él meg a zenekar és a közönség.

NIHIL_AK
Címlapfotó: Wlcsek András
Forrás: langologitarok.blog.hu

2016.02.29
17