Stephen Frears (felejthetetlen: Veszedelmes viszonyok) igaz történetet elmesélő filmjének legszomorúbb aspektusa, hogy a katolikus egyház visszásságai miatt (úristen, mennyire finom fogalmazás!) nem engedi teljes mértékben hatni az anyai szeretet teljes vászonra borulását. Ha viszont ez volt a cél, akkor csillagos ötös. A Philomena végletekig érzékletesen (ahol a véglet nem túlfeszítettség) ábrázolja a brit címadó hölgy emberöltő óta nem látott fiáért egy veterán újságíró segítségével tett felkutatási erőfeszítéseit. Philomenát lánykorában megejtették, s bár a katolikus egyház befogadta („rabszolgaság” Isten nevében), a megszülető fiút néhányéves korában – az anya beleegyezése nélkül, sok más „hasonló” gyermekkel együtt – eladták egy amerikai házaspárnak. Majd ötven évvel később pedig még mindig képesek lehazudni a csillagokat a mennyből, hogy anya és fia egymásra ne találhassanak. Motiváció? Aki hisz bennük, úgyis biztosan megtalálja a Bibliában az igazolást…

De a Martin Sixsmith (ő volt az újságíró) által papírra vetett történet filmbéli feldolgozása nem erről szól (kell, hogy szóljon). Hanem ténylegesen arról az anyai szeretetről, amely romlatlan emberi mélyünkben gyökeredzik, s amelyet sem határok, sem határtalanságok nem képesek elhalványítani. Judi Dench Philomenája (Oscar-jelölés, hát persze) olyan hívő, ugyanakkor valahol mégis a realitás talaján korosodó szellemet jelenít meg, amely lelkileg tényleg dimenzionális kiterjedésekkel bír. A mellette dinamikai tényezőként fellépő Steve Coogan látszólag hiába tűnik helyenként félre-elnyomottnak, ha ő nincs, nincsen semmi. De leginkább kiforrottan megvalósuló története Philomenának. Coogan amúgy a forgatókönyvért is felelős (Jeff Pope-pal), és ebbéli Oscar-jelölése mellett nem értem, színészként miért nem nominálták. Elképesztő játékot prezentál a nagyasszony mellett.

Stephen Frears filmje a végbenyomás „kétértelműségén” túl őszinte, cicomátlanul hiteles és túlcsordulást kerülően érzelmes, ahol a rendezői pálca végig tudja, mikor kell azokat a bizonyos csúcspontokat elhelyezni. Ráadásul felvonultat néhány emocionálisan és intellektuálisan bivalyerős jelenetet is. „Azt akarom, hogy tudja... hogy megbocsátok magának.” Mert ez az igazi emberség, amelyet ennek a vallásnak kellene jelentenie. De tudják mit? Vállalom, hogy én erre képtelen vagyok.

2013, angol-amerikai-francia, 98 perc
rendező: Stephen Frears
forgatókönyvíró: Martin Sixsmith könyve alapján Steve Coogan és Jeff Pope
szereplők: Judi Dench, Steve Coogan, Charlie Murphy,
Simone Lahbib, Charles Edwards, Sophie Kennedy Clark, Michelle Fairley

Szilvási Krisztián