1844

Bálint napi szerelmes vers- és prózamondó verseny 2016

DRKPMK József Attila Művelődési Háza

Február 16-án kedden délután rendezték meg az immár hagyományosnak mondható Bálint napi szerelmes vers- és prózamondó versenyt Győrben, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában. A színvonalas esemény hatalmas érdeklődés mellett zajlott. 81 versmondó vett részt 29 iskola és 9 település képviseletében. Az örökzöld téma megmozgatta a fiatalokat, akik három korosztályi kategóriában mérhették össze kifejezőerejüket.

A program nyitányaként Vargáné Nemesi Emma, a József Attila Művelődési Ház vezetője üdvözölte a résztvevőket, majd bemutatta a szakmai zsűri tagjait. Idén Dr. Németh Józsefné, Karczagi Erzsébet, Nemesi Pálné, Maros Péterné és Szásziné Fekete Mária magyartanárok vállalták a szép feladatot, Horváth Ferenc zsűrielnök vezetésével. Ezután Borsi Róbert önkormányzati képviselő köszöntötte Győr város nevében a megjelenteket. Többek között elmondta, hogy a nagy múltú rendezvény lehetőséget ad, hogy a verseket megszólaltatva a fiatalok megoszthassák érzéseiket és gondolataikat, és hogy éltessék néphagyományainkat. Beszéde végén megköszönte a felkészítő pedagógusok munkáját.

Ezután a három helyszínen megkezdődött a nemes versengés. A legfiatalabbak (9-12 éves) a magyar népköltészet epikai műfajaiból válogathattak. Népmesék és népballadák sorjáztak eltérő karakterű és habitusú előadók tolmácsolásában. A kisiskolások igyekeztek a népköltészeti alkotások üzenetét élethűen közvetíteni. A műveket hallgatva feltárulhattak előttünk népművészetünk gyökerei, a lelki gazdagság és leleményesség, az emberi gyarlóság helyenként szatirikus ostorozása. Megelevenedett a mesevilág, melyben a szegény ember diadalt arathat a gazdagok s hatalmasok felett. Szép volt látni a gyerekek első szárnypróbálgatásait. Többen közülük nagyon bátran álltak ki a közönség elé, diadalt aratva a lámpaláz felett.

A középiskolások mezőnye nagyon erősnek bizonyult. Sok értő, hiteles és megragadó előadást hallhatott a zsűri. A versek kiválasztása szintén nagyon igényes volt. Az örök érvényű klasszikusok, Radnóti Miklós, József Attila, Juhász Gyula, Ady Endre és Szabó Lőrinc mellett néhány kortárs költő is helyet kapott. Különlegességként Molnár Ferenc Üvegcipő című drámájából hangzott el egy monológ.

Amíg a zsűri elvonult a döntéshozatalra, addig a diákok és kísérőik a Hangraforgó Együttes műsorát hallgathatták meg. F. Sipos Bea és Faggyas László, akik az énekelt költészet jeles képviselői, többek között József Attila, Buda Ferenc, Raffai Sarolta, Kányádi Sándor és Ratkó József megzenésített verseit adták elő. A gyönyörű muzsikán keresztül valóban életre kelhettek a verssorok, melyek a szerelem ezerszínű tapasztalatairól meséltek. A bensőséges hangulatú koncerten a Hangaforgó még a közönséget is megénekeltette.

A színvonalas programot az eredményhirdetés koronázta meg. Horváth Ferenc meleg szavakkal értékelte a versenyzők teljesítményét. Minden eredményben munka van – emelte ki, megköszönve a tanárok és diákok erőfeszítéseit. Szép, nemes dolgokkal, művészettel azért érdemes foglalkoznunk – tette hozzá –, mert átsegíthetnek a nehézségeken, boldogabbá tehetik az életünket.

A legjobb versmondók könyvutalványt és egy-egy mézeskalács szívet vehettek át. De valóban elmondható, hogy ezen a vetélkedőn mindenki nyert, mert mindenki gazdagodhatott műveltségében és az irodalom szeretetében.


A három kategória első, második és harmadik helyezettjei és különdíjasai:

I. kategória:
1. Vugrinecz Kinga (Kodály Zoltán Általános Iskola - Győr)
2. Szabó Fanni (Móra Ferenc Általános és Szakközépiskola - Győr)
3. Botos Emma (Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola - Tápszentmiklós)
Különdíj: Károlyi József (Kodály Zoltán Általános Iskola - Győr)
Különdíj: Klujber Diána (Lébényi Általános Iskola - Lébény)
Különdíj: Remetei Eszter (Nádorvárosi Általános Iskola - Győr)

II. kategória:
1. Petrőtei Zsófia (Kazinczy Ferenc Gimnázium - Győr)
2. Árpási Rebeka Anna (Kazinczy Ferenc Gimnázium - Győr)
3. Kollár Jázmin (Táncművészeti Szakközépiskola - Győr)
Különdíj: Stanka Renáta Ildikó (Petőfi Sándor Általános Iskola - Győr-Ménfőcsanak)
Különdíj: Kovács Martin (Kodály Zoltán Általános Iskola - Győr)
Különdíj: Ilonka Dorka (Kazinczy Ferenc Gimnázium - Győr)

III. kategória:
1. Péter Polla (Forrás Waldorf Iskola - Győr)
2. Vámos Áron (Kazinczy Ferenc Gimnázium - Győr)
3. Csonka Ádám (Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont - Győr)
Különdíj: Buzási Gábor (Haller János Általános és Szakközépiskola - Mosonmagyaróvár)
Különdíj: Mátrai Virág Veronika (Forrás Waldorf Iskola - Győr)
Különdíj: Oszter Noémi (Szabadhegyi Szakközépiskola - Győr 

Szabados Éva, Csiszár Antal
Fotók: Benyik András, Bárány Zsolt


2016.02.18