Hozzáférhető lesz Széchenyi István könyvtárának töredéke Sopronban

MTI

Ősztől a közönség is kézbe veheti a soproni városi könyvtárban őrzött Széchenyi-könyvtártöredék darabjait – mondta az intézmény vezetője az MTI-nek, hozzátéve, hogy csaknem 300 kötetük van, amelyek bizonyíthatóan gróf Széchenyi István tulajdonában voltak.

Horváth Csaba kiemelte: ezek a kötetek egyrészt attól értékesek, hogy tulajdonosuk Széchenyi volt, másrészt attól, hogy ennyi időn át fennmaradtak. Felidézte, hogy a könyvtártöredék Sopronba kerülése a 19. századra vezethető vissza. 1877-ben alakult meg a soproni Irodalmi és Művészeti Kör, amely felhívást tett közzé, hogy adományokat vár egy könyvtár megalapításához. Széchenyi István elsőszülött fia, Béla – a családi örökségből és saját gyűjteményéből – először 1744, majd egy évvel később 850 könyvet ajándékozott az egyesületnek. A városi közkönyvtárnak 1927-ben adták át a köteteket.

Horváth Csaba szerint azonban 1941-ben mindebből már csak 300 kötetet azonosítottak. A gyűjtemény zsugorodásához hozzájárult, hogy megoldatlan volt a könyvtártöredék elhelyezése, és padláson, pincében egyaránt tárolták az értékes dokumentumokat – mondta a Széchenyi István Városi Könyvtár igazgatója.

Az intézményvezető kitért arra, hogy a városi könyvtár fennállása óta a szakemberek mindig foglalkoztak a Széchenyi-töredékkel: restaurálták a kötetek egy részét, illetve részletes cédulakatalógus és számos műről ismertető is készült. A munka befejezését azonban jelentősen hátráltatta a könyvtár telephelyének többszöri változtatása. Most azonban, Széchenyi István születésének 225. évfordulójára szeretnék ezt az örökséget a nyilvánosság elé tárni.

Mint mondta, elkezdődött a Széchenyi-könyvtártöredék integrált könyvtári rendszerbe történő katalogizálása. A szakmai munka után kesztyűben ugyan, de a közönség is kézbe veheti a köteteket, amire eddig nem volt lehetőség. A töredék az interneten szintén hozzáférhetővé válik – részletezte Horváth Csaba.

A könyvtártöredék kötetei – Széchenyi széles körű érdeklődésének megfelelően – tartalmilag széles skálán mozognak. Számos közgazdasági, közlekedési, színházi témájú könyv van a kötetek között, de tartalmaz a gyűjtemény lótenyésztésre, vagy éppen a kávé orvosi hatásaira vonatkozó művet is. Része még az örökségnek Széchenyi István saját, Adó és két garas című műve is négy példányban – utalt rá a könyvtár igazgatója.

Mint Horváth Csaba elmondta, bizonyíthatóan azok a kötetek voltak Széchenyi birtokában, amelyekben például a nevét mutató tulajdonbélyegző megtalálható, vagy amelyeket Széchenyinek ajánlottak és dedikáltak, illetve amelyekben megjegyzések, marginális jelölések vannak. A bejegyzések között fellelhető Széchenyi aláírása, valamint a könyvre vonatkozó egyszavas közlése, mint például „olvastam”, „gelesen”, „átnéztem”. De valamennyi műben megtalálható a soproni irodalmi és művészeti kör ovális bélyegzője – tette hozzá az intézményvezető.

A könyvtártöredék most végleges helyet kap a soproni könyvtár helytörténeti gyűjteményében, és a tervek szerint szeptember 21-től, Széchenyi István születésnapjától válik elérhetővé a nagyközönség számára – közölte Horváth Csaba.

Forrás: MTI

2016.02.19