Február 15. - Szókratész halálra ítélése

Ezen a napon történt – Szabados Éva írása

I. e. 399-ben egy koncepciós perben, koholt vádak alapján halálra ítélték Szókratészt, az egyik legnagyszerűbb görög filozófust. Ha feladja elveit, elkerülhette volna a büntetést. De nem ezt tette, és ezzel örök érvényű példát mutatott. Egész életében az igazság keresését tartotta szem előtt, s erre biztatott mindenkit. Platón (i. e. 427-347.) hű tanítványként párbeszédeiben méltó emléket állít mesterének, így ma is táplálkozhatunk a halhatatlan tanításból.

„Hogyan hatott rátok, athéni férfiak, vádlóim beszéde, nem tudom; én bizony magam is kis híján beléjük feledkeztem, olyan meggyőzően beszéltek. Ámbár igazat úgyszólván semmit nem mondtak. Sok hazugságuk közül leginkább egyet csodáltam: azt, amelyben kijelentették, hogy óvakodnotok kell, nehogy rászedjelek, minthogy félelmes szónok vagyok.”

Így kezdi Platón Szókratész védőbeszéde című művét, a pert bemutató dialógus már több ország színpadán életre kelt, nálunk az utóbbi években Haumann Péter és Jordán Tamás kiváló tolmácsolásában. A közönség megismerheti a vádpontokat és Szókratész válaszait, melyekből többek között hallhatjuk gondolatait a bűnről és a halálról.

„Hiszen nem is ez a nehéz, férfiak, megmenekülni a haláltól, sokkal nehezebb megmenekülni a bűntől. Hisz’ ez a halálnál fürgébben fut. Így engem, aki lassú járású vagyok és öreg, lassabban futó ellenség ért utol, vádlóimat pedig, mivel fiatalok és fürgék, a gyorsabban futó: a gonoszság. Én innen úgy távozom majd, mint akit ti halálos ítélettel marasztaltok el, ezek pedig úgy, mint akiket az igazság marasztalt el a gonoszság és jogtalanság vétkében. Én is megmaradok az ítéletem mellett, ők is a maguké mellett.”

Szókratész egész életében járta a bölcsesség szeretetének, a filozófiának útját, mely számára egyszerre jelentett elgondolkodást és azzal összhangban történő cselekvést. Az ókori görög hagyományhoz híven, amelyben a filozófus még életmódjával támasztotta alá tanításait. Kevesen tudják például, hogy Szókratész harcolt a perzsák elleni háborúban, és bátorságáért ki is tüntették. Hősiessége megnyilvánult a csatamezőn és békeidőben is.

A delphoi jóslat Athén legbölcsebb emberének nevezte. Mivel ő nem tartotta magát bölcsnek, utána akart járni, mire célozhatott az isteni jóslat. Sorra járta hát Athén államférfiait, költőit és kézműveseit, hogy megvizsgálja a dolgot. Majd úgy találta, hogy valóban mindannyiukat felülmúlja abban a tekintetben, hogy legalább amit nem tud, arról nem is véli azt, hogy tudja. Ezzel sokakat magára haragított. Mivel átlátott az embereken, mindenki ellenségévé vált, aki féltette igazságtalanul szerzett pozícióját.

„Ha azt hiszitek, hogy egyesek megölésével valakit is meggátolhattok abban, hogy helytelen életetekért korholjon benneteket, nem jól gondolkoztok. A legszebb és legkönnyebb nem a mások megakadályozása, hanem magatok előkészítése, hogy a lehető legderekabbak legyetek.”

Önmagát bögölynek nevezte, aki folyton ébreszteni igyekszik az embereket kellemetlen kérdéseivel. Nagyon szerette Athént, és szerette volna, ha igazságosság hatja át az államvezetést. Szívén viselte a fiatalok sorsát, tanításukat hivatásának tekintette, tanítványai pedig rajongtak érte. Haláláig kísérték, ő pedig utolsó leheletéig igyekezett átadni legértékesebb gondolatait.

„Ha pedig, úgy gondolom, születésünk előtt kaptuk és miután megszülettünk, elveszítettük, később pedig érzékszerveink segítségével újra elsajátítottuk ugyanazokat az ismereteket, melyek valaha, előzetesen a mieink voltak már, vajon nem ezt nevezzük-e tanulásnak: hogy saját ismereteinket újra elsajátítjuk? És helyesen fejezzük-e ki magunkat, ha ezt visszaemlékezésnek nevezzük?” (Platón: Phaidón 75e)

A tanulás tehát visszaemlékezés arra, amit már valaha tudtunk, de elfelejtettük. Az emberben ott van elrejtve a halhatatlan bölcsesség, a feladat: felszínre hozni, megtisztítani attól, ami rátapadt. A delphoi jósda egyik jelmondata: „Ismerd meg önmagad!”. Szókratész törekvéseiben ezt az iránymutatást tartotta szem előtt, folyamatosan csiszolva jellemét. Megmutatta a fejlődés egyik legfőbb kulcsát: szerénysége egész életében az igazság keresőjévé, valódi filozófussá tette.

Vádlóitól e szavakkal búcsúzott: „Én halni indulok, ti élni; de hogy kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent.”

Szabados Éva

Forrás:
http://mek.niif.hu/00400/00460/00460.htm
http://enciklopedia.fazekas.hu/memo/Platon_b.htm
www.ujakropolisz.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.02.15