1315

Horgodra tűztél, Uram

Hangraforgó Klub a megyei könyvtárban

Ezúttal is emlékezetes, színvonalas előadásnak lehettek részesei a megyei könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárába látogatók a Hangraforgó Klub soros koncertjén február 5-én a második emeleti rendezvényteremben. A műsor gerincét Petri György költészetében való tallózás képezte, a programot Krulik Zoltán, a Makám együttese dalszerző frontemberének vendégszereplése színesítette.

Petri György költészete felettébb sokrétű; a műsorban Krulik Zoltán arról beszélt, hogy személyesen elsősorban a poéta szerelmes és halálverseire fókuszál. Az esten Petri mellett Ratkó József, Raffay Sarolta, Zúgó Róbert és Baka István verseiből hangzott el válogatás. Ellentétben a januári „boros”, derűs hangulatú megzenésített versekkel, a pénteki előadás komorabb színezetűnek ígérkezett, melyet a témák indokoltak, de a nézői lelkületet gazdagon látták el érzelmi-intellektuális munícióval.

A versek mondanivalójával tökéletesen korrelált a zene és ének, – mondhatni – a tartalom és a forma egysége, szívhez szóló, örök érvényű üzenetet közvetített a vers, a hangszer és az énekhang együttese. A hallgatók szívébe és elméjébe véste a művészet legyőzhetetlenségét, mely dacolva a közvetítői elleni fizikai represszióval, önálló életre lelve elpusztíthatatlanul közvetíti, őrzi és örökíti át a hatalom által üldözendő eszméket nemzedékről nemzedékre. „A versnél nincs jobb forradalmár” – ezen sort olvasván eszünkbe ötlik Ady Endre váteszi jóslat- fenyegetése:

„Nem hallottátok Dózsa György hírét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz: ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!”

A Hangraforgó Klub látogatói most sem nélkülözhették a számtalan hangszer kiváltotta művészi hatást, az előadók kitűnő énekhangját, a mondanivaló művészi eszközökkel, fortissimo és pianissimo, tagoltság hangmagassággal és hangszínnel való mesteri interpretálását, ezzel hitelesítvén a költők üzenetét a jelenlévők számára. A fentebb idézett költők örökre beírták nevüket a magyar irodalom történetébe, ezért a munkásságukból való válogatás mindenképpen indokolt és szerencsés volt.

A költői sorok utaltak az ötvenhatos eseményekre, de felidézték a második magyar hadsereg don-kanyari kálváriáját (A Don-kanyar felől). Átélhettük a halál kegyetlen aratását, a zord időjárás okozta megpróbáltatásokat. A rideg háttér mintegy szomorú keretül szolgált a tragikus történések drámaiságának.

A Baka Istvántól választott versese alkotás a haláltánc műfajába avat be minket (Halál-boleró). Számomra egy romantikus képsor jelenik meg: holdfény, éjszaka, kihalt táj. A költő arra a régi hiedelemre épít, mely szerint éjfélkor, mikor a halandó alussza álmát, az elhunytak kísértenek, a kripták felnyílnak, s a csontvázak hajnalig ropják vérfagyasztó táncukat. A költemény remekül érzékelteti a csonttá aszott testek táncát, a kísértetorgia mozgalmasságát, az egyre növekvő feszültséget, majd a hajnal elkövetkezésekor az elnyugvást és a rémek felszíni kalandjának végét. A „Takarodjon a lélek!” versvégi sora szinte suttogás, amelyet dicséretes módon közvetített – művészi eszközökkel – Faggyas László éneke. Sipos Bea hegedűvirtuóza mindezt erőteljesen támogatta: zúgtak a hegedű húrjai, remekül egészítvén ki az énekes társat, de ismételten gyönyörködhettünk az ő csodálatos énekhangjában is.

A Hangraforgó együttest alkotó házaspár – mint mindig – szerencsésen osztotta meg egymás között a versek énekes tolmácsolását; a vers témájától, karakterétől és hangszeres kíséretétől függően váltották egymást a színpadon. A közönség fergeteges tapsa nem hatott meglepetésnek, ez produkcióiknak elmaradhatatlan és ezerszeresen kiérdemelt velejárója.

Csiszár Antal
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja


2016.02.08