1949

Elekes Áron – Wynter

Kortárs képregény a Rómer-teremben

2014. szeptemberétől látható a Képzőművészeti Egyetemen tanuló, Barcsay-díjas Elekes Áron kiállítása a Rómer-teremben (Teleki L. u. 21.). A Wynter című tárlaton egy olyan kortárs képregény kerül bemutatásra, mely eddig csak virtuálisan létezett. Az alkotás a jövőben nyomtatásban is megjelenik majd, először Izraelben, mivel a történet írója és kiadója ott dolgozik.

A képregény eddig megjelent 4 füzete, illetve lapjainak grafikai anyaga papírt eddig nem látott: teljes mértékben digitális technológiával készült, s kizárólag csak az éteren keresztül elérhető. Mindez Guy Hassan érdeme, aki életre hívta a New Worlds Comics-ot, amely egy nemzetközi vállalkozás. A kezdeményezés célja, hogy az egész világon minél több emberhez juthasson el igényes, kortárs képregény. Ennek eszközei nem mások, mint a mostanában oly kedvelt applikációk, melyek lehetővé teszik az információ minél gyorsabb áramlását és e termékek minél szélesebb körben való elterjedését.

A kiállítás célja, hogy ebből a gyors áramlásból kiemelje a művészeti produktumot, s művészi értékeit prezentálja. Felhívja a figyelmet a képregény azon elemeire, melyek esztétikai élményt nyújthatnak a szemlélőnek. Különösen fontos ez, hiszen itt a férfi hősöket felváltja egy fiatal lány, akinek azonban nem külső nemi jegyei, hanem belső lelki vívódásainak megnyilvánulása kell, hogy magára vonja a figyelmet.

A kiállítás október 12-ig, hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között tekinthető meg.

Fotók: Csendes Richárd


2014.10.01