1605

Nézz, láss, alkoss a jövőért

Fizika napja a Krúdyban

Nézz, láss, alkoss címmel január 29-én tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Fizika napját a Krúdy Gyula Gimnázium és Szakközépiskolában (Győr Örkény I. u. 8-10.). A rendezvény szakmai fővédnöke Prof. Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora volt. A SZEnergy Team képviseletében Kónya László tartott előadást az elektromos autóról. Vele beszélgettünk a jelenlegi eredményekről és a lehetséges jövőről.

A Fizika napja célja, hogy közelebb hozza a diákokhoz a természettudományos tantárgyakat, ezért ezen a napon látványos, közérthető és átélhető módon mutatják be a krúdysok a természet törvényeit, a fizika és a természettudományok csodálatos és meghökkentő világát. Nem egyszerűen ismereteket akarnak átadni, hanem a megtapasztalás és az örömteli játék lehetőségét is nyújtják. Ezért idén először a hagyományos standokon túl interaktív szellemi és gyakorlati vetélkedőre invitálták a látogatókat. A kísérleti nap sikere az aktív diákokon túl természetesen a hozzáértő pedagógusokon is múlik, akik koordinálják, segítik a diákok munkáját.

A megnyitóünnepségen mondott beszédében Prof. Dr. Földesi Péter kutatásra inspirálta a diákokat. Ugyan már sok mindent felfedeztek a világon, de a fizika területén a mai generációnak is van lehetősége beírni magát a történelembe. Még sok a megoldatlan probléma, például az elektromobilitás témakörében. Minden hőstett kis lépésekkel kezdődik, és az egyszerűbb kísérletektől indulva a legnagyobb kihívásokig juthatunk el.

A rendezvény mottójául a szervezők az alábbi idézetet választották: „Ne félj csodálkozni. Ne félj feltenni mások szerint furcsa kérdéseket, mondjuk: „Miért kék az ég?”. Ezekben a kérdésekben érdekes válasz rejlik, mert ez az, amiről a természettudomány szól, megérteni a természetet, és nem félni feltenni a kérdést, hogy „Miért?”. (Amy Mainzer amerikai űrhajós és asztrofizikus)

Amellett, hogy idén is nagyon sok iskolából érkeztek osztályok a nagyszabású rendezvényre – élve a technika nyújtotta lehetőséggel –, sikerült a világhálóra is felkerülnie az egyre nagyobb érdeklődéssel övezett eseménynek, így percről percre nyomon követhető volt. Egy ilyen nagy léptékű rendezvény nem bonyolítható le külső szponzorok erkölcsi és anyagi segítsége nélkül. Szerencsére a támogatók szívesen és egyre nagyobb számban segítenek.

A programban előadások hangzottak el egyebek mellett a villamosság történetéről és a modern világban betöltött szerepéről, híres magyar feltalálókról és találmányaikról, valamint az elektromos autókról. Az utóbbi témáról Kónya László, a SZEnergy Team elektronikai részlegének vezetője beszélt.
A SZEnergy Team a Széchenyi István Egyetem oktatóiból és hallgatóiból álló lelkes csapat, melyet a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék alternatív energiaforrásokat kutató törekvései hívtak életre. Céljuk, hogy az alternatív energiával hajtott elektromos járművek hatékonyságát fejlesszék, és a technológia életképességét bizonyítsák. Tevékenységeik mellett az általuk fejlesztett járművek a Shell Eco-marathon Europe elnevezésű európai szintű energiatakarékossági versenyen bizonyítanak 2008 óta.
Eddig 6 saját járművet építettek, és több jármű fejlesztésében vettek részt partnerként más egyetemekkel és vállalatokkal. A Fizika napján egy 7 éves modellt láthatott a közönség. Kónya Lászlóval az előadás után beszélgettünk.

Mióta veszel részt a SZEnergy Team munkájában?

2014 októbere óta. Az őszi félév elején jelentkeztem önéletrajzzal, majd egy személyes elbeszélgetést követően egy szakmai projektmunkát kaptam.

Mi vonzott a csapatba, és megtaláltad-e, amit kerestél?

Villamosmérnök hallgató vagyok, és mindig is szerettem otthon bütykölni. Igazából számomra ez egy „játszótér” volt az első pillanattól fogva. Nagyon szimpatikus volt a csapatvezető, illetve a mentori gárda, és bármilyen kérdéssel fordulhatok hozzájuk a kezdetektől fogva.
Azt hiszem, többet találtam, mint amit kerestem. Kezdettől fogva szépen megbombáztak feladatokkal. Például a marketinges hallgatókkal szakmai szempontból egyeztetem a reklámanyagokat. Másrészt mielőbb szerették volna átadni nekem a stafétát, az elektronikai részleg vezetését, ami aztán meg is történt. Végig motivált, hogy egyre többet és egyre jobban csináljak.

Heti rendszerességgel dolgoztok, kutattok együtt?

Inkább naponta. Csúcsidőben 12 órát is bent vagyunk, amikor egy versenyre készülünk, de a tervezés fázisában az egyéni kompetenciák határozzák meg a ráfordítandó időt.

Akkor ez egy szenvedély?

Hát igen. A visszajelzések pedig igazolják a sok erőfeszítést. Évek óta jó eredményekkel veszünk részt a nemzetközi versenyeken.

Nem sínyli meg az egyetem ezt az igénybevételt?

Nekem megvan a saját prioritás listám, és az egyetem szerepel az első helyen. De rögtön utána ott van a csapat. Most van lehetőségem, hogy megalapozzam a jövőmet, és ebben a SZEnergy sokat segít. Példaként mondanám, hogy még csak egy éve voltam a csapat tagja, mikor a negyedik állásajánlatomat kaptam.

Van-e példaképed? Mennyire ismered mondjuk Tesla munkásságát?

Ismerem, és sokra becsülöm a munkásságát. Ugyanakkor az életét elég nagy rejtély övezi. Én szeretem azokat, akik kicsit őrültek, és Tesla is az volt a maga idejében. Ha valakinek van akkora motivációja, hogy képes akár 16 órát dolgozni akár étlen-szomjan, az óriási dolog. Az ilyen kizökkenthetetlen emberekkel imádok dolgozni, mert nagyon tudjuk motiválni egymást, és túl tudunk lendülni a megoldhatatlannak tűnő problémákon.

Éppen Tesláról nevezték el az elektromos autókat gyártó amerikai vállalatot (Tesla Motors).

Igen. Bár mostanra már standardnek számít, hogy az összes nagyobb autógyártónak van hybrid és/vagy elektromos autója. Valamint a párizsi klímacsúcs eseményei is erre késztetik ezeket a vállalatokat. A németek például 2050-re szeretnék száműzni az összes dízeles és benzines autó árusítását.

Mennyire jelentenek reális alternatívát az elektromos autók?

Én azt látom, hogy a járműpark lecseréléséhez szemléletváltásra is szükség van. Az emberiség előbb-utóbb túllendül azon, hogy mindenáron birtokolni akarja a gépkocsit, mint egy státuszszimbólumot. Az elektromos autók egy olyan közösségi közlekedés lehetőségére mutatnak rá, melyben nem annyira számít, hogy ki ül az autóban. Mindenki ügyel a környezetre és a termékre, amit használ. A jövőben ez lenne a legjárhatóbb út és a leginkább energiahatékony. Ezzel az emberek egymásra odafigyelése is új szintre lépne. A párizsi csúcson végre nyilvánosan is kijelentették, hogy ha nem változtatunk, akkor az emberiség elpusztítja saját magát. Az elektromos autó ennek a változásnak a részeként egy esély a környezettudatosabb jövő felé. Nagyon fontos, hogy végre nem dugják a homokba a fejüket a nagyobb országok sem. Egyre inkább érzékelhetőek a problémák, például a növekvő vízhiány az USA déli államaiban és szerte a világon, valamint a klímaváltozás többi mellékhatása az egész bolygón.

Az energiasűrűség kérdésével hogy állnak a fejlesztők?

Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) egyik cikkében olvastam, amely óriási összegeket használ fel a kutatásaira, hogy egy kiterjedt kutatásuk során egy gombaszármazékkal készítettek katódot. Ez az élőszervezet szövetéből származó anyag olyan fizikai jellemzőket mutat, amit eddig el sem tudtak képzelni. Úgy hiszem, hogy ezek a törekvések és eredmények előrejelzik azt, hogy ez a probléma hosszú távon meg lesz oldva, és nemcsak az energiasűrűség, hanem a töltés-kisütés ciklusából származó elöregedés kérdése és egyéb dilemmák is. Úgy látom, a fejlődés nagyon jó ütemben halad.

Mikor látható a legújabb fejlesztésetek Győrben?

Ha minden igaz, a 2013-ban épült SZElectricity idén megy el az utolsó versenyére, és onnantól kezdve a Mobilisben fogjuk kiállítani. Valamint a tavaszi időszakban esedékes sajtótájékoztatónkon fogjuk bemutatni a legújabb fejlesztéseinket. Ezek inkább a fedél alatt történnek ebben az évben, hardveresen és szoftveresen, ezért külső szemmel nem annyira láthatóak. De reméljük, hogy az eredményeken keresztül meg fognak mutatkozni.

Szerinted a munkátokkal hozzájárultok a jövő autójához, és egy olyan új korszakhoz, amelyben jobban tudjuk majd óvni a Földünket?

Igen, méghozzá többféle módon. Rendszeresen részt veszünk a Shell Eco-marathon Europe elnevezésű nemzetközi versenyen, amelynek a fókuszában az energiatakarékosság áll. A végzett hallgatók, gépészek, illetve villamosmérnökök, akik már tapasztalatokat szereztek a SZEnergy Teamben, gyakran olyan helyre kerülnek, ahol a továbbiakban is járművek fejlesztésével foglalkoznak, és így hasznosíthatják az itt elsajátított szemléletet. Azok a mentorok és szponzorok pedig, akik segítik a munkánkat, szintén közelebb kerülnek a környezettudatos megoldásokhoz.
Szerintem azoknak a cégeknek van hosszú távon jövője, akik a zöld megoldásokat keresik, és gondolnak a következő generációkra is. Steve Jobs életrajzi könyvében olvastam arról, hogy mennyire fontosnak tartotta ezt a szemléletet. Példaként említeném a Kaliforniában épülő Apple Campus 2-t, amely 100 százalékban megújuló energiaforrásból, az általuk épített napelem-farmból és szélerőművekből oldja meg az ellátását.

Szabados Éva
Fotók: Szabados Éva, Sziffer Borbála Anna

2016.02.05