1582

„A mese a mindenség kulcsa. A lélek ajtaján kopogtat.”

A Magyar Népmese Napja Benedek Elek születésnapján

A Magyar Népmese Napját a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére ünnepeljük 2005 óta szeptember 30-án, a legnagyobb magyar mesemondó, Benedek Elek születésnapján. A Nemzetközi Olvasástársaság hazai tagszervezetének a jeles alkalom kijelölésével az volt a célja, hogy a népmesék fennmaradjanak, és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozódhasson az új generációkra.

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra, és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!” (részlet a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából)

A Magyar Népmese Napja mára már határokon átívelő mozgalommá vált. A 2014-es jubileumi, 10. rendezvénysorozat központi eseményeit a Magyar Olvasástársaság szeptember 25-27-én a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön és környékén, Háromszéken tartotta. A sepsiszentgyörgyi, „A jó szó vidékein” mottóval megrendezett országos népmese-konferencián a népmese elméleti és gyakorlati megközelítéseiről tanácskoztak. A gazdag programkínálatban ezúttal már – az amerikai Ohio állam részvételével – tengerentúli esemény is megtalálható volt. A Magyar Népmese Napjához országszerte óvodák, iskolák, könyvtárak, művelődési házak és egyéb intézmények számos rendezvénnyel, programmal kapcsolódnak, hiszen a mesék – természetüknél fogva – nem ismernek országhatárokat, egész világokat is képesek átlépni.

Szívleljük meg Vekerdy Tamás szavait: „A hallott mesével indul az olvasóvá nevelés. Nem lesz jó olvasó az, aki nem hallgatott elég mesét. A sok mesét hallgató gyermek későbbiekben is jó – értő és élvező – olvasóvá lesz. Az olvasóvá váláshoz azonban szükség van arra is, hogy a gyermek kiskorában könyvet olvasó embereket – szülőket, pedagógusokat – lásson maga körül!”

A Magyar Népmese Napjává választott szeptember 30-a a legnagyobb magyar mesemondó, Benedek Elek születésnapja, aki pontosan 155 évvel ezelőtt, 1859-ben látta meg a napvilágot Kisbaconban, egy gazdálkodó székely katonacsaládban. Diákéveit szülőfalujában kezdte, majd alig nyolc évesen íratták be a székelyudvarhelyi református kollégiumba – életútjának ez a fordulata egybeesik az osztrák-magyar kiegyezés történelmi momentumával. A Székelyudvarhelyen töltött diákévek mély nyomot hagytak az íróban, a gimnázium nyolc osztályának elvégzése után ugyanitt érettségizett. A kollégiumban kötött életre szóló barátságot a kultúrával, nyelveket tanult, lelkes tagja lett az önképző köröknek.

Érettségi után Budapestre költözött, ahol bölcsész szakon tanult tovább; tanárnak készült, de lelke mélyén írói babérokra tört. Ekkor mutatta be a diákévei alatt, székelyudvarhelyi barátjával, Sebesi Jóbbal összegyűjtött népköltészeti alkotásokat Gyulai Pálnak: a híres kritikusnak azonnal el is nyerte a tetszését a székely népköltési gyűjtemény. 1881-től a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársaként újságíróskodott. 1884-ben megnősült, Fischer Máriát vette feleségül. 1887-től 1892-ig országgyűlési képviselő volt: egy ideig szabadelvű párti, majd a nemzeti pártba lépett át. Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel is foglalkozott.

Az első világháború évei alatt Budapesten élt. 1919-ben felesége beteg gyermekükkel, Jánossal Kisbaconba költözött, 2 évvel később pedig maga Benedek Elek is végleg hazatért szülőfalujába. Fogadalma szerint egy esztendeig nem mozdult ki a portájáról, de lassan mégis bekapcsolódott az újjászerveződő erdélyi magyar irodalmi életbe: 1922. július 31-én beszédet mondott a Segesváron rendezett Petőfi-emlékünnepségen, és cikkezni kezdett a Keleti Újságban.

Több napilap és folyóirat szerkesztése fűződik a nevéhez, többek között a Magyarság, a Magyar Világ, a Magyar Kritika, a Nemzeti iskola és a Néptanítók lapjának is főszerkesztője volt. 1889-ben Pósa Lajossal együtt megindította az első, valóban irodalmi értékeket felmutató, hazafias szellemű gyermeklapot, Az Én Újságomat. Sebők Zsigmonddal együtt szerkesztette a Jó Pajtás című esztétikai és erkölcsi nevelő értékű hazafias szellemű gyermeklapot. Kis Könyvtár címmel ifjúsági könyvsorozatot indított, amely később már, mint Benedek Elek kis könyvtára jelent meg. 1900-ban a Kisfaludy Társaság tagjává választották. Az ifjúság számára meseátdolgozásokat (Ezeregyéjszaka, Grimm meséi), verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket írt.

Meseíróként a magyar gyermekirodalom, mint műfaj hazai megteremtője lett: 1885-ben adták ki első számottevő könyvét, a Székely Tündérországot, amely már önállóan megírt népmeséket is tartalmazott. Hat évvel később jelent meg a Székely mesemondó, az igazi vállalkozás azonban az öt kötetben megjelenő Magyar mese- és mondavilág volt, amely a millennium ünnepére készült (1894-96). Mesefordításai is jelentősek, ezek voltak a Kék, Piros, Ezüst és Arany mesekönyvek.

Említésre méltót alkotott novelláival, regényeivel (Katalin, Uzoni Margit, Mária, Huszár Anna), valamint a magyar nemzeti múltat népszerűsítő írásaival is (A magyar nép múltja és jelene, Hazánk története, Nagy magyarok élete). Életének utolsó éveit teljes egészében a Cimborának szentelte, ám egyre nyomasztóbb anyagi gondok között küzdött a lap életben tartásáért, miközben irodalmi és nem irodalmi polémiák kereszttüzében is helyt kellett állnia. Végül a Cimbora 1929-ben teljesen kilátástalan helyzetbe került.

Benedek Eleket 1929. augusztus 17-én, levélírás közben, végzetes agyvérzés érte, utolsó leírt mondata, amelynél kiesett kezéből a toll, szállóigévé vált: „Fő, hogy dolgozzanak”. Augusztus 20-án helyezték örök nyugalomra a kisbaconi temetőben feleségével együtt, aki – korábbi fogadalmukat megtartván, miszerint egyikük sem fogja túlélni a másikat – követte férjét a halálba. Temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze, a helybéli lakosság, rokonság mellett a közélet neves személyiségei is nagy számban voltak jelen.

A mese gyógyír, varázsszer, verbális bájital, amely mindenkoron mindenkinek szól. Mindenkinek, aki a saját SORSÁT szeretné megélni. A legnagyobb magyar mesemondó, Benedek Elek méltán halhatatlan életművével, ránk bízott öröksége – köszönhetően az általa kijelölt Magyar Népmese Napjának is – remélhetőleg szabadon szárnyal majd, míg világ a világ. Ahogyan Bruno Bettelheim, az osztrák származású amerikai gyermekpszichológus és író fogalmazott: „Minden mese egy varázstükör. Varázstükör, mely belső világunk valamelyik összetevőjét tükrözi.” A mi gyermek-varázstükrünk ilyenformán vitathatatlanul Benedek Elek csodahozó szellemisége.

Nagy Mária

 

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.

2014.09.30
5