999

Kendrick király és a Compton – Toronto vonal, avagy milyen volt a hip-hop 2015-ben

Ez volt 2015

Egy évvel ezelőtt nagy vihart kavart A-Trak összegzése, amiben 2014-et a hip-hop egyik legjobb évének nevezte. A kanadai dj/producer/kiadótulaj írásában jól érvel, szakértelmét vétek lenne vitatni, mégis rengetegen tették fel a kérdést: hogy lenne az a műfaj legjobb éve, aminek a központi figurája Young Thug?! 2015-tel kapcsolatban jóval szerencsésebbek vagyunk. Leültünk autóskártyázni a többi zenei műfaj rajongóival, de a mi kezünkben van a Ferrari.

Bármelyik rangos külföldi zenei magazinról legyen is szó ugyanis, az számít nagy meglepetésnek, ha nem egy bizonyos hip-hop-lemez végez az éves összesítésük első helyén. Ezt a posztot a Rolling Stone, a Complex, az Okayplayer mind a To Pimp a Butterfly-nak ítélte. Tizenegy Grammy-jelölés, nyitány a Billboard első helyén, magasztaló kritikák, ezzel együtt hatalmas közönségsiker. Váratlan zenei megoldások, mindent átjáró kortárs jazz, és ami a legfontosabb, a mondanivaló, amely sosem volt még ennyire izgalmas köntösbe csomagolva: ilyen (nehéz) afrikai-amerikainak lenni 2015-ben az Egyesült Államokban. Minden egyes alkalommal letaglózó vizualitás, progresszív, kísérletező, élő produkció, maga a lemez pedig annyira fontos, hogy még Obama is választ kedvenc számot róla. Beigazolódtak a Butterfly-on közreműködő Anna Wise szavai az NME magazinból, amit tavasszal még túlzásnak éreztem: „Ez többé nem csak a rapről szól. Kendrick a legfontosabb előadó jelenleg a zenében.”

 
Az Alright már egy generáció polgárjogi törekvéseinek himnusza, amit tüntetéseken is énekeltek idén, szemben állva a rendőrsorfallal

„From all around the world, they comin’ for women, weed and weather” – rappelte Dr. Dre és Kendrick Kaliforniáról, 2012-ben. A helyzet az, hogy a kilencvenes évek eleje óta már a hip-hop miatt is képesek az emberek akár a világ másik végéről is a napfényes államba utazni. Akkor a The Chronic és a Doggystyle sikere nyomán beszélt mindenki a westcoastról, idén a To Pimp a Butterfly mellett a jó doktor tizenhat éve várt visszatérése, a Compton adott okot erre, és döntötte el végleg, hogy 2015 a nyugati-part éve a műfajban. Váratlanul érkezett, minden korábbi marketingstratégiát felrúgva, és lett közel 70 országban listavezető pillanatokon belül. Felvonultatta a Dre által felfedezett és managelt tehetségeket – Snoop, Eminem, The Game, Kendrick – és az új reménységeket – mint Anderson. Paak – egyaránt. A lemez nem került be az év top albumai közé, ugyanakkor bebizonyította, hogy másfél évtizedes várakozás ide vagy oda, van az a minőség, ami nem változik. Ezt az állandóságot támasztotta alá Vince Staples debüt lemeze a Summertime ’06 egy másik oldalról. A No I.D. produceri segítségével készült korong arról árulkodik, hogy Long Beach-en a fekete fiatalok életét ugyanaz a kilátástalanság és reményvesztettség uralja, mint amiről a kilencvenes évek elején hallottunk, mikor ez a Los Angeles-i városrész egyáltalán felkerült a térképre, hála egy vékony, füstfelhőbe burkolózó valakinek, és az ő rímeinek. Vince-nek sikerült valami igazán egyedit alkotnia – jogosan lehetne övé az év reménysége cím –, a sötét tónusú lemez vizuális támogatása is minden esetben nagyon meggyőzőre sikerült. Év végén The Game volt az, akinek két (!) lemezével kerek egésszé állt össze a nyugati part 2015-ös szárnyalása. A Documentary 2 és 2.5 külön albumokként jelentek meg, közös bennük az all-star közreműködő gárda – Ice Cube-tól Will.I.Am-ig – és hogy címükben – ez The Game debüt lemezének folytatása – hangmintáikban és hangulatban is a nyugati parti gangsta hip-hop örökség ápolására törekszenek.

 
A rendőri brutalitásról szóló folyamatos sajtóhírek tükrében még erősebb a Senorita videója

Hollywood és a hip-hop kapcsolata talán utoljára a nyolcvanas évek elején volt ilyen erős, mint 2015-ben, mikor a filmproducerek felfedezték maguknak a műfajban rejlő lehetőségeket, az olyan mozik pedig, mint a Beat Street vagy a Breakin’ globális méretű érdeklődést váltottak ki. Ha már olyan kifejezéseket kergetünk a nyugati parti hip-hop idei teljesítménye kapcsán, mint „állandóság”, „folytonosság” vagy „örökség”, hát persze, hogy az álomgyár lett az, amely legitimálta a westcoast egyik csúcsprodukcióját, tálcán szállítva az amerikai mozikba a gangsta rap teremtéstörténetét, főszerepben annak isteneivel. Az F. Gary Gray (Friday, Set It Off, Olasz meló) rendezte Straight Outta Compton sikere kapcsán Hollywoodnak több tanulsággal is meg kellett küzdenie. Az N.W.A. történetét feldolgozó film minden idők legjövedelmezőbb zenész-életrajzi alkotása lett – messze maga mögött hagyva a korábbi listavezető A nyughatatlant –, jelenleg 200 millió dollár feletti bevételnél tart. Az Egyesült Államokban jól láthatóan felnőtt a hip-hop generáció. Ez a társadalmi csoport, aminek 2000 környékén még csak a létezéséről írtak könyveket, anno beérte azzal, hogy cd-ket vásárol, és ragaszkodik hozzá, hogy kedvenc üdítőjét Busta Rhymes reklámozza (Mountain Dew). 2015-ben azonban már a saját hőseiről akar filmeket, a felfutó bakelit lázban pedig fekete lemezen vásárolja egykori kedvenceit. Ha leül a tv elé, akkor sem akar kilépni a hip-hop világból, így döntögethet rekordokat a Hustle & Flow folytatásának bátran tekinthető Empire és annak idei második évada a képernyőkön. Anno 2006-ban, az egy strici mindennapjait bemutató mozi főcímdala Oscart nyert, így hangozhatott el a gálán a következő mondat: „Gratulálunk, Three Six Mafia egy Oscar, Martin Scorsese nulla”. A filmes világ legnagyobb ünnepének idén is volt egy, ennél sokkal nemesebb hip-hop pillanata, mikor Common és John Legend előbb előadták a Selma betétdalát, a Glory-t, majd átvették érte az arany szobrokat, remek beszédek kíséretében. És ha valaki arra kíváncsi, van-e kapcsolat a hip-hop idősebb generációja és a mai középiskolások közt, akkor erre a legjobb film a Pharrell Williams produceri segédletével készült, végtelenül szórakoztató Dope, amelyet szemben a Straight Outta Comptonnal, a hazai közönség is láthatott a miskolci Cinefesten.

 
Common óriási utat tett meg sikertelen első albumától a „tudatos hip-hop” csúcsáig

A 2015-ös évbe belefért néhány meglepetés is: például hogy Asap Rocky új lemezét egyértelműen LSD-tripjei határozzák meg, és hogy az album producere, a teljesen más világból érkező, legendás Danger Mouse (Gnarls Barkley) legyen. Vagy hogy a rádiós játszási listákat – gyakran azok első három helyét is! – az egy évvel ezelőtt még teljesen ismeretlen, félszemű Fetty Wap uralja, olyan számokkal, mint a Trap Queen vagy a 679. Ahhoz pedig, hogy Nicki Minaj maradjon a legnagyobb female-mc, idén elég volt egy David Guetta-közreműködés, és egy The Weeknd-remix. Nem könyvelhetett el komoly sikert Action Bronson nagykiadós debütálása, akárcsak Mac Miller, vagy Ludacris idei lemeze, bár utóbbinak korántsem kell aggódnia, a Furious 7 rekordnézettséget hozott. Ugyanez mondható el Wiz Khalifa a filmhez készült daláról, aminek klipjében Paul Walker elvesztésén kesereg, és ez idáig 1,3 milliárd (!) megtekintő csatlakozott a búcsúztatóhoz. Az év végét régóta várt lemezekkel megnyomta a Def Jam, találó volt a DEFcember elnevezés, mikor a Billboard Top 5-ből három helyet ők foglaltak el. Igaz az egyiket az új Justin Bieber-lemeznek köszönhetik, de Logic második albuma és Pusha T visszatérése is beváltották a reményeiket, akárcsak korábban Big Sean.

 
Az év egyik legszórakoztatóbb videója, na meg verzéi, az Amerikába jöttem stílusában

Egy kanadai dj gondolataival kezdődött ez az évértékelés, és egy honfitársával fejezem be. A leghíresebb torontói 2015-ben nem más, mint „champagne papi”, Mr. „6 god”, az OVO ruhacég atyja, a Raptors kosárcsapat pályán ülő vezérszurkolója: Drake. Számára úgy csillogott ez az év, mint a gyémántok Future-rel közös lemezének borítóján. 2015 egyik legsikeresebb albuma lett a lemezből, amit eredetileg csak egy mixtape-nek szánt (If You Reading This It’s Too Late), a porba alázta a Nicki Minaj miatt beef-be kezdő Meek Mill-t, sorok kígyóznak OVO boltjai megnyitóján, és még azzal is divatot teremtett, hogy mennyire bénán táncol. Az Egyesült Államokban ma ő a nagybetűs rap-sztár, a média imádja, és bár sikerei talán Európából nézve kevésbé dekódolhatók, Kendrick mellett az idei mindenképpen az ő éve.

 
Mióta megjelent a Hotline Bling videója, a gyártó nem tud eleget gyártani a piros kabátból, amit Drake visel

Boros Gábor
Forrás: langologitarok.blog.hu

2016.01.30
23