A magyar népzenét ünneplik a Müpában január végén

MTI

A magyar népzene immár kilencedik alkalommal kerül a figyelem középpontjába január 30-án a budapesti Müpában, ahol a népzenéből merítő világzene ünneplésére gálakoncerttel, táncházzal és délutáni gyerekprogramokkal várják majd a látogatókat – olvasható az intézmény által az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban.

Idén is a műfaj nagy öregjei és ifjú titánjai, az ortodoxok és a kísérletezők, az akusztikus és az elektronikus hangzás hívei, a magyar, a délszláv és a cigány hagyomány éltetői fognak gondoskodni a rendkívüli színvonalról.

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe meghirdetett esti koncerten fellép a Téka Együttes, amely csaknem negyven éve óvja és teszi közkinccsé a magyar népzene autentikus hangvételét. A Khamoro Budapest Band Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyökerű cigányzene-feldolgozásokkal készül az estére. A magyar népzenében és a magyar jazzben egyaránt megkerülhetetlen Dresch Mihály két új formációban is színpadra lép: a Dresch Misi Vonós Kvartettben ifj. Csoóri Sándor hegedűs, Brasnyó Antal brácsás és Bognár Antal nagybőgős társaságában zenél, Vizeli Balázs, Dresch Mihály és Tintér Gabriella zenekara pedig a moldvai muzsikából ad ízelítőt a közönségnek.

A népzene ünnepe – A táncháztól a világzenéig című esten fellép továbbá az újabban alakult Babra, a maga magyar, örmény, bolgár és cigányzenei hatásokat tükröző délszláv tamburazenéjével; valamint a Balogh Kálmán és Lukács Miklós alkotta Cimbalom Duó, amely immár nemzetközi színtéren is jegyzett, hiszen egyike volt a 2015-ös WOMEX fellépőinek. A műfaj határait bizonyára a Fókatelep fogja a leghangosabban ostromolni az este folyamán, a feldolgozott népzene, a sanzon és a pszichedelikus rock ötvözetével.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.01.28