A magyar kultúra napja Győrben

Ünnepi műsor keretében adták át a város kulturális díjait

Január 22-én délután került sor a Richter-teremben a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által A magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepségre. Hagyományosan ezen a napon adják át a Győr Művészetéért- és a Győr Közművelődéséért Díjat. Az ünnepélyes rendezvényen az előző évekhez hasonlóan az elismerések átadását harmonikusan megszerkesztett kulturális műsor követte.

A kiírás szerint a Győr Művészetéért Díj azon egyéni alkotónak vagy alkotó közösségnek adományozható, aki vagy amely a város művészeti életében végzett kiemelkedő munkájával környezetében megbecsülést szerez, vagy Győr város hírnevét gyarapítja; a Győr Közművelődéséért Díj pedig annak a személynek vagy annak a közművelődési feladatot ellátó közösségnek adományozható, aki vagy amely Győrben a közművelődés vagy a kultúra területén végzett kiemelkedő munkájával környezetében megbecsülést szerez. A magyar kultúra napján átadandó díjak évente együttesen legfeljebb három elismerésre javasolt részére adományozhatók, akik díszes oklevelet, emléktárgyat kapnak, valamint pénzjutalomban részesülnek.

„Ünnep van ma, a magyar kultúra ünnepe” – kezdte Fekete Dávid alpolgármester megnyitóbeszédét, miután Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa című versét Békési Franciska, a Bartók Béla Iskola tanulója énekelte el a színpadon zongorakíséret mellett. „Az a nap, amelyen úgy tartjuk, hogy Kölcsey Ferenc letisztázta a Himnusz kéziratát.” A magyar kultúra napja előtti tisztelgésként rendezett ünnepélyes díjátadás és műsor felvezető mondatai megérdemelten szóltak nemzetünk a kultúra tekintetében tett értékeinek, törekvéseinek, hagyományainak méltatásaként. „Magyar anyanyelvünk, magyar kultúránk mind-mind részese volt neveltetésünknek, és részese annak, ahogy és amilyen módon megéljük mindennapjainkat.” Fekete Dávid a büszkeség szaván szólt minderről a közegről, és természetesen kitért „Győr, a kultúra városa” felelősségteljesen betöltött szerepére és érdemeire is.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata kultúra napi díjait, Hefter László és Hefter Brúnó üvegművészek alkotását és az elismerő oklevelet Fekete Dávid alpolgármester és Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke adták át. Győr Közművelődéséért Díjban részesült Csobod Eszter, aki 1988 óta művészeti titkára és meghatározó személyisége a Vaskakas Bábszínháznak. Munkája jelentősen hozzájárult a bábszínház egyedi arculatának kialakulásához. A közönségkapcsolat legfőbb szervezője, a társintézményekkel megvalósuló művészi és közművelődési projektek koordinátora, a hazai és nemzetközi bábművészeti együttműködések lebonyolítója. A Vaskakas Bábszínház lelke. Szervezői munkája mellett az intézmény kiadványainak grafikusa, valamint a Győr + újság Győrkőc-mellékletének szerkesztője. A 8 éve sikeresen futó Győrkőcfesztivál egyik főszervezője és lebonyolítója. Megnyerő személyiségével a bábszínház „tündére”.

Ugyancsak Győr Közművelődéséért Díjat vehetett át Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna etnográfus, akinek munkája indokolta távolléte miatt lánya, Nimsz Annamária lépett a színpadra. Az Általános Iskolai Tanító oklevéllel, Etnográfus diplomával, Művelődésszervező képzettséggel, Magyar és Összehasonlító Folklorisztika PhD doktorival rendelkező kutató a néprajztudomány doktora. A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Főiskolai Karának docense, számos tudományos, szakmai közéleti tevékenységet folytat hazai és külföldi egyesületekben, társaságokban, bizottságokban. 5 könyve jelent meg idáig, pezsgő szakmai munkája során tudományos konferenciákon ad elő. Népdal- és énekdíjakkal, néprajzi elismerésekkel, ösztöndíjakkal, különböző oklevelekkel honorálták tudományos tevékenységét; 2000-ben a magyar kultúra napja alkalmából oklevelet vehetett át Győr kulturális életében kifejtett eredményes munkájának elismeréséül, valamint 2010-ben megkapta a Győr-Moson-Sopron Megye Közművelődésért Díjat.

Győr Művészetéért Díjat vehetett át az 1968-ban, Győrött született Tolnay Imre képzőművész. A Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán diplomázott művész mesterképesítést is szerzett ugyanott, majd doktori tanulmányokat folytatott a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Festészet, grafika, fotográfia, valamint közép- és felsőfokú művészeti oktatást folytatott több intézményben is, illetve tervezőgrafikai tevékenységet végez. A Széchenyi István Egyetem docense, több más között tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE), a Győri Grafikai Műhely Egyesületnek, alapítótagja a Raab Art és a regionális Príma-díjas Art Flexum művészeti csoportoknak, 2007-től a Győr Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Számtalan haza is külföldi kiállításon való részvétel köthető a nevéhez, művészeti témájú írásokkal rendszeresen publikál különböző szakmai folyóiratokban.

Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Kulturális Tagozatban elismerésben részesült dr. Mészáros László nyugdíjas állatorvos, fotóművész, amelyet Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke adott át a jutalmazottnak. A művész évtizedek óta fotózza előszeretettel a Hanságot és a Fertő-tájat. 1975-ben lett a Győri Fotóklub tagja, az 1980-as évekre természetfotóival országos elismertséget szerzett. Számos magazinban, naptárban jelentek meg munkái, kiállításai nyíltak itthon és külföldön egyaránt. 1982-ben tagja lett a Magyar Fotóművészet Szövetségének és a Művészeti Alapnak. Az utóbbi évtizedekben nemzetközi és hazai fotópályázatokon több, mint 30 díjat nyert, 21 fotóalbuma jelent meg magyar, német és angol nyelven. Dr. Mészáros László több, mint fél évszázados kiváló fotóművészi tevékenységéért, a természetvédelem ügyének elhivatott támogatásáért részesült a díjban.

A Richter-teremben lezajlott rendezvény az elismerések átadása után a Himnusz és magyarságunk köré szerkesztett, Velekei László, a Győri Balett művészeti vezetője által megkoreografált ünnepi műsorral zárult. Prózai részletek, zene és tánc váltották egymást, ahol a Jáger András, a Győri Nemzeti Színház művésze által elhangzó szövegeket Csepi Alexandra, a Győri Balett kulturális szervezője szerkesztette. A Füst Milán A magyarokhoz című, az anyanyelv dicséretét zengő versének részletét tolmácsoló szavalat és Kölcsey teljes Himnuszának értő és érző előadása zárta keretbe a Bartók Béla Ének-Zenei Általános Iskola gyermekkarának fellépését (Adjon Isten jó éjszakát), mialatt a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános és Szakiskola növendékei, Szalai Edina és Tóth Réka harmonikus táncát élvezhette a közönség. A Győri Filharmonikus Zenekar reprezentálásában Juhász Viktor csellón és Csaby Csaba zongorán emelte a műsor színvonalát. Győr város így idén is méltóképpen tisztelgett A magyar kultúra napja előtt; a díjazottak ismeretében rendkívül jó érzés volt látni, hogy napjainkban is van honnan meríteni az értékek bemutatása, megőrzése és elismerése tekintetében.

Szilvási Krisztián
Fotók: Tolnai Gáborné


2016.01.22