Esélye sincs rá. Nem mintha ez baj lenne, hiszen a távolugróknál is a legnagyobb ugrást mérik, ha a többinél csak lép egyet, akkor is nyerhet. Ám szerencsére Rowlingban van még spiritusz. A Robert Galbraith álnéven megkezdett krimisorozatának első kötete a Kakukkszó. Ebben egy éppen krónikus életösszeomlásban élő magándetektív az egyik főszereplő, Cormoran Strike, aki zűrös családi háttérrel, jelentős tartozással, egy felbomló kapcsolattal, katonai múlttal és egy bérelt irodával rendelkezik csupán. Strike alakja a regényben közepesen izgalmas, az ember úgy érzi, hogy Philip Marlowe-nak indult, de aztán valaki útközben letépte a tökeit. De alakja semmiképpen sem unalmas, ráadásul a hangulatteremtés – ami annyira erős volt a Harry Potterben – most is nagyon jól sikerült. Mély empátiát keltett bennem detektívünk iránt, hiszen szegényt annyi baj marcangolja.

Másik főszereplőnk Robin Ellacot, Strike ellenpontja: fiatal nő, akit éppen eljegyeztek, és szép jövő előtt áll. Nagyon érdekes ötlete Rowlingnak, hogy a két karakter alig-alig találkozik a kötetben, és az eleinte Robinra fókuszáló sztori a végére szinte teljesen Strike-ra terhelődik. Nem emlékszem, hogy hasonló megoldással találkoztam volna. Furcsa, de ez működik, sőt hihetőbbé teszi az eseményeket. Végül is a titkárnő, az titkárnő, a valóságban sem kommandózik együtt egy akcióban a nyomozóval!?

Van a regényben egy halom töltelékszereplő: becsületes megbízó, halott szupermodell, keménykezű üzletember, haldokló mama, homoszexuális fotós, de akad néhány egészen jó alak, mint a szétcsúszott mozisztár, könnyűvérű szöszi, vagány zsaru. Rowling szerencsésen elkerült néhány sablont: nem ejtenek túszul senkit, egyik főszereplőnk sem nagyon van életveszélyben a könyvvégi katarzist (ami nem sikerült túl jól) leszámítva. Kicsit zavart, hogy gyakran egy fejezeten belül is mindkét főszereplő fejébe látunk, néha nem találtam, ez vagy az, most éppen ez melyik gondolata, de lehet, aznap csak túl sok könyvtári port szagoltam.

Mindent egybevetve a bűnügy nem túl bonyolult (a tettes benne volt a két főre leszűkített gyanúsítási körömben), messze nem Agatha Christie. A párbeszédek pedig messze nem Chandler könyvbe illők. De valami sajátos báj belengi a könyvet, és biztos vagyok benne, hogy a második Cormoran Strike kötet jobb, mint ez (A selyemhernyóról van szó, amely a goodreads-en lényegesen jobb osztályzatokat kapott, mint a Kakukkszó), noha ez sem rossz könyv. Rowling bizonyította, hogy nem csak ifjúsági irodalomban képes jót írni (bár számomra már az Átmeneti üresedéssel megtette ez, ami szerintem méltánytalanul alábecsült, bár a témája ma már unalmas). Mindenképpen megér egy olvasást.

A regény külcsínre alapvetően szépnek mondható, a Gabo Kiadó szokásos nagy formátumú, ami egyébként nem túl praktikus.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.