Piramisok épülnek Sopronban

Különleges programokkal vár a Fáraók farsangja

A február 6-i, soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban (Liszt Ferenc u. 9.) tartandó Fáraók farsangjára épül fel két óriási piramis: az egyik 36 négyzetméter alapterülettel, 4 méter feletti magassággal kartondobozokból áll majd, a másik pedig fából készül el másfél méteres csúccsal.

A kartondobozokból álló, 36 négyzetméter alapterületű, több, mint 4 méter magas piramis átjárható lesz, felépítéséhez körülbelül 600-700 db. dobozra lesz szükség. A tervezésen, vagyis az építmény statikáján és makettjén három szakember, Wolfgang Lorek, Johann Szax és a soproni kötődésű Palotai András dolgozott, mindhárman a Dunapack Hullámtermékgyár bécsi gyárának mérnökei. A dobozok összeragasztásától az építésig körülbelül 3 nap alatt épül fel a piramis, 10 ember dolgozik majd azon, hogy elkészüljön a Fáraók farsangjára.

„Örült a társaság ennek a felkérésnek, hiszen ez egy kreatív feladat, ami kicsit kizökkentett minket a monoton, mindennapos munkából. A tervezéskor a gízai piramisok geometriájából indultunk ki, ami rendkívül harmonikus és precíz. Szinte hihetetlen, hogy akkoriban már így meg tudták tervezni az épületek szerkezetét” – mondta el az egyik tervező, Palotai András.

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Kara is épít ugyanekkor egy 9 négyzetméter alapterületű, 1,5 méter magas piramist, amelyhez az alapanyagot az IKEA ajánlotta fel. Az építkezésben a gyerekek segítségére is számítanak a rendezvény házigazdái.

Az előkészületekkel járó munka már hetek óta tart az egyetem Faipari Tanüzemében: hallgatók és tanárok közösen dolgoznak a piramis építőelemein. A munkát Tóth György és Szabó Árpád mérnöktanárok, valamint Márkus László műszaki oktató irányítja. Az elemeket falapokból állítják össze, ezek méretre szabása és a lapok összeragasztása a feladat. Összesen 170 darab fakockának kell elkészülnie.

„Az IKEA az egyetem egyik fő támogatója, nagyon szoros velük a kapcsolatunk, az általuk felajánlott anyagból 1,2 köbméternyi fenyőanyagot használunk fel a piramishoz. Kétféle méretben készülnek az elemek, ezáltal kicsit izgalmasabb lesz a piramis felépítése” – mondta el Tóth György mérnöktanár, a Faipari Tanüzem vezetője, hozzátéve, hogy az elemek az építmény lebontása után sem vesznek kárba: az egyetem gyakorlóóvodáinak adják oda az akár kisszékeknek is használható fakockákat.

A rendezvényen azonban nemcsak a piramisokat vehetik szemügyre a látogatók, hanem az ókori Egyiptom világát megidéző játszóházban és jelmezbemutatón is részt vehetnek, valamint Savanyu Gergely színművész rendhagyó kalauzolásával felfedezhetik az Istenek, emberek, halottak című kiállítást. Az elsősorban gyerekeknek, családoknak szóló programok 15 órától kezdődnek. A misztikára vágyó felnőtteket 20 órától, a Múmiák éjszakájára várják a szervezők, ahol Kleopátra társaságában ismerhetik meg a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményéből érkezett alkotásokat a Munkácsy-teremben.

Bővebb információ a www.prokultura.hu oldalon és az esemény Facebook oldalán.

Pro Kultúra Sopron


2016.01.22