679

Január 17. – Az SMS Szent István csatahajó vízre bocsátása

Ezen a napon történt

1914. január 17-én, 10:50-kor az SMS Szent István, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó, és Magyarország első új típusú csatahajója (Dreadnought) méltóságteljesen lesiklott a Ganz és Társa Danubius hajógyár fiumei sólyáról, és a még nem teljesen felszerelt hajótest az Adriai-tengerbe csobbant. Ezt egyébként filmfelvétel is megörökítette, melyen azonban nem látszik, hogy az egyik elszabadult hajóhorgony megsebesített két munkást, akik közül az egyikük bele is halt a sérüléseibe.

A mintegy 152 méter hosszú és teljes felszerelése után 20 ezer tonna vízkiszorítású monstrum a magyar ipar remeke volt, s egyben bebizonyította, hogy a magyar hadihajógyártás a kor színvonalán álló egységek gyártására is képes. A csatahajókat a korszak ikonikus fegyvereiként tartották számon, a világon csak kevés ország volt képes elkészítésükre. A vízrebocsátáson a hideg január közepe ellenére részt vett a birodalom elitje, köztük Tisza István magyar miniszterelnökkel. Jelzésértékű volt az is, kik hiányoztak. Ferenc Ferdinánd trónörökös, aki közismerten nem szerette a magyarokat, és az osztrák-magyar állam trialista átalakításán ügyködött. Ezen a dicső napon még senki sem gondolhatta, hogy 5 évvel később már egyikük sem él, a Szent István hullámsírban lesz, sőt a dualista állam is romokban hever.

Az SMS Szent István az úgynevezett Tegetthoff-hajóosztály utolsó darabja volt, mely a négy egységből álló sorozat első hajójáról (SMS Tegetthoff) kapta a nevét. Az SMS ekkor még nem azt jelentette, amit ma, a rövidítés feloldása: Seiner Majestät Schiff (Őfelsége hajója). A hajóosztály tagjai a monarchia legerősebb hajói voltak, 12 darab Skoda 305 mm-es ágyúval felszerelve négy forgatható toronyban, amely lövegek lőtávolsága elérte a 20 kilométert. A 450 kg-os tömegű gránát pusztító erejét jelzi, hogy egyetlen találattal egy mai négyemeletes lakóházat tudna nagyjából megsemmisíteni… A Szent István 275 mm vastag páncélzattal rendelkezett, legénysége 1087 főt tett ki.

Az, hogy átadhattak egy csaknem kizárólag magyar anyagokból, magyar gyárakban készült hadihajót, heves gazdasági és diplomáciai csatározásoknak volt köszönhető. A magyar országgyűlés többnyire nem rajongott azért, hogy a közös költségvetés pénzét a hadihajókra költse a birodalom, mondván, abból Magyarországnak kevés haszna van. Mikor végül mégis megszavazták a K.u.K. Kriegsmarine (Közös haditengerészet) megemelt költségvetését, azt ahhoz kötötték, hogy a magyar gyárakat is be kell vonni a hajók építésébe, élénkítve a magyar nehézipart. Így vált lehetővé, hogy a Szent István – a csak külföldről beszerezhető alkatrészeket leszámítva – teljesen „magyar” lehessen.

A hadihajó sorsa sajnos mostohán alakult. Az első magyar dreadnought egyben eddig az utolsó is lett. Őfelsége Szent István nevű csatahajója 1918. június 10-én torpedótalálat következtében elpusztult. A sors különös fintora, hogy akárcsak az első tengeren töltött pillanatait, úgy az utolsókat is filmkockák őrzik, amelyek szinte valamennyi I. világháborúról készült dokumentumfilmben feltűnnek.

2008-ban magyar búvárok megtalálták a mindössze 70 méter mélyen fekvő roncsokat, koszorút helyezve el a 89 süllyedése során elesett osztrák-magyar tengerész acélkoporsójánál.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Krámli Mihály: 100 éve bocsátották vízre a Szent István csatahajót. In: A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum évkönyve III. Bp., 2014

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép.

2016.01.17
4