Ég és jég között

Filmajánló

Luc Jacquet dokumentumfilmjében Claude Lorius vezet be minket az Antarktisz-kutatás veszélyes szépségeibe és a globális felmelegedéssel kapcsolatos megdöbbentő eredményt hozó tanulmányozásaiba. A francia tudós 1956-ban, 23 éves korában járt először a Déli-sarkvidékén, akkor a kalandvágy hajtotta. De a jeges, tiszta és kihívásokkal teli kontinens azonnal magával ragadta, és Lorius egy életre elköteleződött.

Ahogy ő fogalmazott: empátia született benne a bolygó iránt, melyen él. További éveit a glaciológiának szentelte, amely a gleccserekkel, tágabb értelemben a jéggel, illetve az eljegesedéssel kapcsolatos természeti jelenségekkel foglalkozó tudomány.

Claude Lorius személyében egy nagy formátumú tudós bontakozik ki előttünk, aki felfedezte, hogy a jég konzerválja az adott kor jellemző időjárási és légköri viszonyait. A különböző expedíciók során végzett mélyfúrásokkal feltárta a korábbi idők meteorológiai változásait és tendenciáit több százezer évre visszamenően.

A film Luc Jacquet érzékeny rendezésének és a főszereplő hitelességének köszönhetően szinte „behúzza” a nézőt. A fűtött nézőtéren is együtt fagyoskodunk a mínusz ötven fokban dolgozó kutatókkal, akik szinte folyamatosan kockáztatják az életüket. Egy különleges világot ismerhetünk meg, ahol szélsőséges körülmények uralkodnak. Épp ez az, ami rendkívüli módon összehozza az embereket. Lorius szavaival: az élet az Antarktiszon tele van kihívásokkal és testvériséggel.

A Föld legszélsőségesebb földrésze a nemzeteket is kibékíti, egy 1961-ben hatályba lépett nemzetközi egyezménynek köszönhetően egyetlen állam tulajdonába sem tartozik, és bármely ország létesíthet a területén tudományos kutatóállomást. Az Antarktisz-egyezményt gyakran az emberiség közös öröksége egyik példájaként emlegetik.

Az Ég és jég között üzenete nagyon komoly és sürgető. Egy olyan tudós kiáltványa ez, aki szembesült azzal, hogy az elmúlt rövid időszakban az emberiség mekkora károkat okozott a Föld ökoszisztémájában. Aki látta, hogy minden egyes atomkísérlet nyomot hagy a jég által őrzött földtörténetben, hogy képesek vagyunk megsebezni a Földet. És aki évtizedek óta igyekszik felhívni a döntéshozók figyelmét a veszélyekre, gyakran a meg nem értés falaiba ütközve. Mégis nyolcvanon túl is hinni tud az emberiségben. A felelősség súlyát viselve, barázdált arccal gyönyörködik a déli sarkvidék káprázatos szépségében. Vajon unokáink láthatják-e még…?

„Az emberiség akkor a legfenségesebb, amikor kihívásokkal néz szembe.” (Claude Lorius)

A film magyar feliratos előzetese itt tekinthető meg.

Szabados Éva

2016.01.10