Újévköszöntő koncert

A mosonmagyaróvári Flesch Központban

Január 10-én (vasárnap) 19.00 órakor kerül sor az immár hagyományos Újévköszöntő koncertre a mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központban (Erkel Ferenc u. 14.). Leitner Bálint (trombita) és Horváth Márton (tuba) lép fel az est első felében zongorakísérettel, majd Szentpéteri Csilla és a Trió következik. Jegyek a helyszínen, illetve elővételben a könyvtárban található Flesch-pénztárban válthatók.

Immár másfél évtizedes múltra tekint vissza az Újévköszöntő koncert, melynek szlogenje változatlan: „komolyzenét könnyedén - könnyűzenét komolyan”.  Szokásainkhoz híven a műsor első részében tehetséges helyi fiatal zenészeké a színpad. Ebben évben a Mosonyi Mihály Zeneiskola két  növendéke is Sattler-díj kitüntetésben részesült. Leitner Bálint, aki Szili Ákos tanítványa volt trombita szakon, míg Horváth Márton a tuba kiváló megszólaltatója lett, Martonosi Sándor segítségével. A két fiatal zongorakísérettel készül önálló bemutatóra koncertünkön.

Ebben az évben került megalapításra  városunkban a városegyesítő polgármester emlékét őrizni hivatott dr. Sattler János Alapítvány és annak „Zenei Tehetség Díja”. Díjazottja a mosonmagyaróvári Hegedűs Bori, aki tudását számos megmérettetésen bizonyította.

Állandó vendégeink megszokhatták, hogy a koncert második részében zenei különlegességgel szolgálunk. Több évi egyeztetés eredményeként a 2016 évi koncertünk vendége  Szentpéteri Csilla és a  Trió. A zongoraművész repertoárjában szerepelnek klasszikusok egyedi könnyítéssel, ismert darabok virtuóz előadásmódban és bizonyára az ünnepek hangulata is hallható lesz.

2016.01.04