892

December 30. – A móri ütközet

Ezen a napon történt

Mikor 1848. december 27-én Görgei az ellenséges túlerő nyomása miatt kiürítette Győrt, már közeledett hozzá a Mura folyó mellől erősítésként felrendelt Perczel Mór vezette hadtest. Perczel mintegy 9-10 ezer katonával rendelkezett, ám ezek zömmel újoncok voltak, sőt jelentős részük még fegyverrel sem bírt. A problémát tetézte, hogy Kossuth nem merte Görgei alá rendelni Perczelt.

Ennek oka, hogy közismerten nem szívlelték egymást egy ozorai incidens óta, mikor Görgei alkalmatlannak nyilvánította a hadvezetéshez Perczelt, míg utóbbi főbe akarta lövetni a szerinte engedetlen Görgeit. Perczel amúgy a 48-49-es szabadságharc egyik legérdekesebb személyisége, aki tehetséges, ám mérhetetlenül önhitt volt (számításai szerint minimum háromszor megmentette 1848-49-ben a hazát, miközben mindenki ellene áskálódott...), és bárkit árulónak tartott, aki nem ugyanazt gondolta, amit ő. Vagyis gyakorlatilag mindenkit. Emellett katonailag teljesen képzetlenül lett hadteste parancsnoka, mint a radikális politikusok egyike, és korábbi rendőrfőnök. Ez sajnos többször meg is mutatkozott, ügyes győzelmei mellett többször kiábrándító hibák miatt szenvedett vereséget.

Minthogy Győrt a magyarok kiürítették, így ott Perczel seregének csatlakozására már nem volt mód, s ezt a Kisbér-Mór útvonalon próbálta megtenni. Kossuth azonban ekkor közbelépett. Mivel elégedetlen volt azzal, hogy Görgei feladta Győrt, egy levelében arra biztatta annak ellenlábasát, hogy ütközzön meg ő az osztrákokkal. „Valami győzelmecskét, édes Móricom!” – írta a forrófejű tábornoknak, akinek ennyi több, mint elég volt. Perczel Mór móri vereségéért így Kossuth is morálisan felelős.

Perczel végül mintegy 6000 fős seregével (a többi más irányban vonult Budapest felé) Mór községnél végül állást foglalt, és szembeszállt az őt követő osztrák sereggel. Sajátos módon a magyar tábornok a legelemibb katonai rendszabályokat sem tette meg, felderítőket nem küldött ki, és Görgeit sem tájékoztatta a csata elfogadásáról. Csapatait Mórtól északra a Kisbérre vezető út mentén állította fel. A vele lévő táborkari tisztek figyelmeztették az állás gyengeségeire (az ellenfél kezén volt a térséget uraló magaslat, szemben tüzérséggel is járható erdő, amelyet viszont nem lehetett belátni), ám ez sem hatott a hadvezérre. Vele szemben ugyan a gyatra hadvezérnek számító Jellasics horvát bán állt, ám annak csapatai sokkal régebbi és megbízhatóbb katonákból álltak. A honvédsereg két vonalban állt fel: huszárok, gyalogosok és ágyúk vegyesen.

Az első osztrák támadás ugyan nem sikerült, ám hamarosan megérkezett Ottinger Ferenc (aki egyébként soproni magyar volt!) császári lovasdandára. Ez a kiváló lovasdandár két vértesezredből és hozzá rendelt tüzérségből állt. Miközben a dandár heves ágyútüzet zúdított a 66. honvédzászlóaljra, a vértes lovasság az erdőben megkerülte a magyar állás balszárnyát, majd rárohant. A vasasok szétverték a magyar baloldalt, aztán Perczel állásának közepére zúdultak, minden ellenállást felszámolva maguk előtt, sok zászlóalj állományának felét is elvesztette. Egyedül a magyar jobbszárny volt képes aránylag csekély veszteséggel Mór irányába visszavonulni, ám a sereg 2000 embert (többségében foglyok) és 5 ágyút veszített.

A vereség következménye az volt, hogy Görgei csapatainak ezentúl már a Székesfehérvárra vezető útvonal fedezését is át kellett vennie, amelyet eddig Perczel hadteste őrzött, ráadásul még reménytelenebbé tette egy döntő csata győztes megvívását Buda előtt. Görgei – bölcsen – nem engedett Kossuth ez irányú óhajának, érezve, hogy ennek még nem jött el az ideje. A csata utóélete igazi unikum, hiszen a két valódi felelős (elsősorban Perczel Mór, másodsorban Kossuth Lajos) később Görgeire tolta a felelősséget, mondván, segítséget ígért, amit aztán nem küldött meg Perczelnek. A hadtörténészek mára ezen elmélet minden részét megcáfolták, Görgei csapatai akkor sem érhettek volna oda időben, ha ilyen ígéret lett volna. Perczelt egyébként ez sosem zavarta meg, a szabadságharc későbbi időszakában is egészen abszurd levelei voltak az üggyel kapcsolatban, míg végül Kossuth is kiábrándult egykori kegyeltjéből (mondhatni, az Ámor szertefoszlott), és leváltotta hadteste éléről. A (Perczel) mór 1849. nyarára megtette kötelességét, a mór mehetett.

A csata a magyar szépirodalomba is gyökeret vert, ugyanis Jókai története (Nomen est omen c. novella) szerint egy cigányasszony egyszer megjósolta Perczel Mórnak, hogy óvakodjon a saját nevétől, ám nem tette, így szenvedett vereséget éppen Mórnál. A história akár kitalált is lehetne, de Perczel emlékirata ezt a fiktívnek tűnő történetet megerősíti!

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Hermann Róbert: Az 1848-1849-es szabadságharc nagy csatái. Bp.: Zrínyi, 2004.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.12.30