36. alkalommal is megrendezik a Budapesti Tavaszi Fesztivált


2016-ban április 8. és 24. között rendezik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivált. Az immár 36. alkalommal sorra kerülő eseménysorozat folyamatosan bővülő programkínálatára november 19-től lehet jegyet kapni. A fesztivál kapcsán rendezett sajtótájékoztatón Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, valamint Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ ügyvezetője mondott beszédet.

Folytatódik a Müpa, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Magyar Turizmus Zrt. együttműködése, így 2016-ban ismét e három intézmény koordinálja a 36. Budapesti Tavaszi Fesztivált. A főváros legjelentősebb tavaszi programsorozatán a nagyszabású zenei koncertek mellett számos opera, tánc- és színházi, képzőművészeti, valamint szabadtéri program várja az érdeklődőket. Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, az Operatív Testület elnöke elmondta, hogy évről évre igyekeznek egyedülállóvá tenni az eseményt. „Mindig úgy próbáltuk megszervezni az elmúlt három évben, hogy legyen valami specialitása a fesztiválnak, ami csak Budapestre jellemző. Aki ide érkezik, érezze, hogy nem Bécsben, Prágában vagy más rendezvényen van. Tartogatunk meglepetéseket is, melyekről közvetlen a fesztivál előtt fogunk beszámolni.”

A Budapesti Tavaszi Fesztivál programja 2016-ban is több izgalmas tematika köré szerveződik. Liszt Ferenc, a magyar és egyetemes zenetörténet kiemelkedő alakja tiszteletére ismét műsorra tűzik a komponista és kortársai darabjait, valamint olyan alkotásokat, amelyeket a mester ihletett. A zeneszerző Weimarban komponált főműve, a Krisztus a Staatskapelle Weimar és a Magyar Rádió Énekkarának előadásában csendül fel, és Liszt inspirálta Dubrovay László Faust, az elkárhozott című szerzeményét, amelyet a Pécsi Balett táncosaival most először láthat a közönség.

Hogy mi a fesztivál legfőbb célja 2016-ban, arról Káel Csaba vezérigazgató osztotta meg gondolatait a sajtó képviselőivel. „Az a célunk, hogy a meghívott külföldi együtteseket házasítsuk a magyar előadókkal, művészekkel, például, hogy Liszt Ferenc munkásságát minél pompázatosabban tudjuk bemutatni.”

Április 10-én két fiatal magyar zongorista, Farkas Gábor és Balog József a mester virtuóz versenyművein osztozik a Magyar Rádió Zenekarának kíséretével, este pedig a bravúros zongorista-zeneszerző, Oláh Kálmán improvizál Liszt-témákra. 2016-ban ünnepeljük Bartók Béla születésének 135. évfordulóját, a Budapesti Tavaszi Fesztivál több programja is kapcsolódik e jeles apropóhoz.

A fesztiválnak számos kínai kapcsolódása lesz: a Magyar Nemzeti Múzeum a kínai és európai történelem egyik legizgalmasabb érintkezési területét mutatja be A selyem útja című, kiemelkedő műtárgykincsekben gazdag tárlatán. A nemzetközi kitekintésről és a kulturális értékekről Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ ügyvezetője beszélt: „Nagyon gazdag és értékes Budapest mind szellemi kultúrában, minden előadó művészeti és képzőművészeti területen is, amelyről azt gondolom, hogy példaértékű. A város a miénk, szeretjük, és ezt meg kell mutatnunk másoknak is kívülről-belülről egyaránt. Szeretnénk, ha különböző országok, kultúrák megjelennének a fesztiválon. A jövő évben Kína lesz egy speciális fókuszba helyezve.”

Bár a kínálat folyamatosan bővül, már most érdemes szemezgetni a jobbnál jobb előadások közül. Áprilisban olyan világsztárok lesznek a fesztivál vendégei többek között, mint Ramón Vargas, aki Mozart Idomeneo című operájának egyik főszerepét énekli, vagy Vlagyimir Galuzin, aki Csajkovszkij Pikk dáma című operájában lép fel.

A jegyértékesítés november 19-én indul, jegyek a Müpa és a BFTK jegyértékesítési pontjain, illetve online vásárolhatók.

Varga Adrienn
Forrás: kultura.hu

2015.12.11